Otthagyta a tanári pályát, buszsofőrnek állt a PDSZ exelnöke, mert így többet kereshet

F.C. | 2023. Szeptember 28.
A végső lökést a státusztörvény bevezetése adta meg számára.

Szűcs Tamás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi elnöke nyáron jelentette be, hogy rendkívüli felmondással befejezte tanári pályafutását. Most kiderült: októbertől buszsofőrként dolgozik majd. Minderről a Népszavának adott interjúban beszélt.

Szűcs Tamás a PDSZ 2020. február 14-i demonstrációján, amelyen az új Nemzeti alaptanterv és a szakképzés átalakítása ellen tiltakoztak – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Most végeztem el egy képzést, októbertől egy magáncégnél leszek buszsofőr, a fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – árulta el Szűcs Tamás. Arra a kérdésre, miért döntött a pályaelhagyás mellett, a következőket mondta: egy ideje már érlelődött benne a gondolat, hogy más munka után nézzen, a végső lökést azonban a státusztörvény bevezetése adta meg.

„Ha nincs ez a törvény, lehet, hogy nem billen át a dolog. Eddig sem volt rózsás a helyzet, ám most kifejezetten pocsék” – jegyezte meg.

Korábban már többször is írtunk pályaelhagyó tanárok új, esetlegesen szokatlan állásáról:

 

 

Exit mobile version