nlc.hu
Aktuális
Tanárból sírásó

Sírásóként dolgozik a pályát elhagyó tanár, már a kiégés határán volt

Állítja, megérte a váltás.
sírásó,

Fizikát és matekot tanított jó nevű egyházi iskolákban, de a kiégés elől egy évvel ezelőtt pályaelhagyásba menekült Nagy Dávid. Azóta sírásóként keresi a kenyerét – derült ki a Válaszonline riportjából. Elmondása szerint felkavaró élmények során van túl, a döntés mégis jónak bizonyult. Nehéz volt tartani a tantervet, nehéz volt felkészülni az órákra, a nagy hajtásban néha teljesen elveszett. A váltás óta kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak a napjai és több időt tud a családjára fordítani.

„Utólag visszanézve a tanárság tényleg egy vak menetelés volt számomra, de a lelkem mélyén végtelenül lelkesedtem érte. (…) Régen, amikor heti 18 órája volt az embernek, fel lehetett rendesen készülni az órákra, ki lehetett javítani a dolgozatokat, jutott idő a családra is. (…) Hivatásomnak érzem a tanárságot, de belülről egyre jobban emésztett, hogy van egy munkám, amit nem tudok azon a színvonalon végezni, ahogy a saját tanáraimtól láttam” – indokolta a pályaelhagyást.

Elárulta, a szorongás olyannyira felülkerekedett rajta, hogy belátta: ha életben akar maradni, váltania kell. „A temetkezési cégnél megmondták, nem érdekli őket, milyen papírjaim vannak, itt ugyanazt a munkát kell végeznem, mint a többieknek. Számomra ez evidens volt” – mesélte Nagy Dávid, aki most már amiatt sem aggódik, hogy gondoskodni tud-e a családjáról.

„A próbanapomon három urnás temetés volt, ami után egy csomó borravalót kaptunk. Aznap azzal a tudattal mentem haza, hogy többé nem okoz majd fejtörést, hogy vehetek-e a feleségemnek valami apróságot, vagy akár egy doboz sört magamnak. A tanári fizetésből ilyesmire nemigen tellett, csínján kellett bánni vele. Három, majd négy gyerek mellett nem volt egyszerű kigazdálkodni, hogy megéljünk” – vallotta be.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top