Ha párkapcsolati témáról esik szó, Esther Perel megkerülhetetlen. Podcastet készít, több könyve megjelent, TED-előadó, és a mai napig aktívan praktizál pszichoterapeutaként, sőt. Amikor néhány napja Budapestre látogatott a Brain Bar szervezésében tartott előadása miatt, ami a modern magány köré épült – és aminek kapcsán nekem is volt szerencsém vele egy kerekasztal-beszélgetésen részt venni –, elárulta, hogy amint össze tudja az életét úgy szervezni, újabb kötetre számíthatunk tőle. Viccesen hozzátette, fogalma sincs, hogy ez mikor fog bekövetkezni, annyira zsúfoltan telnek a mindennapjai.
Esther Perel (Fotó: Getty Images)
Perel a pályafutása első 20 évét azzal töltötte, hogy olyan párokat és családokat vizsgált, akik hatalmas kulturális átalakulásokon mentek keresztül. Tapasztalatait a saját családja által gyűjtötte be, hiszen szülei náci koncentrációs táborok túlélői voltak, ő maga pedig belga származása mellett Jeruzsálemben tanult, majd az Egyesült Államokban telepedett le, mindössze 18 évesen, ugyanis látogatása során találkozott a férjével, akivel a mai napig házasok. Azt mondja, naponta tanulta újra a párterápia művészetét, és bár már sok mindent látott és tapasztalt 40 éves karrierje során, nincs tervben, hogy leállna, folyamatosan képezi magát és keresi az új kihívásokat.
Ennek nyilvánvaló bizonyítéka, hogy kiemelten foglalkozik korunk egyik legfőbb problémájával, az elmagányosodással, aminek ellenségeként a technológiát, és az abból következő lustaságot nevezi meg. Szó sincs arról, hogy elzárkózna a digitális világtól, mi több, fontosnak tartja a digitalizációt. Ugyanakkor rögtön egy statisztikai adattal indítja a beszélgetést, miszerint az emberek 65%-a appokon keresztül ismerkedik. Azt mondja, hogy ezeken a platformokon nem pusztán egy randipartnert keresünk, hanem az úgynevezett Igazit és az Egyetlent. Korábban a lelki társ az Isten volt, azonban a mesterséges intimitás korában, a romantikus fogyasztói hozzáállás és az érzelmi kapitalizmus találkozásának keresztmetszetében ez már másképp alakul, hiszen – egy nagyon egyszerű példát említve – hogyan található meg egy plázában az igazi?
Nyilván sehogy. A technológiai fejlődéssel a párkapcsolatok is folyamatosan változtak, és hogy ez hová fog kifutni, azt nem lehet látni. Annyi biztos csak, hogy az appkultúra mindent szeretne egyszerűvé és világossá tenni, de csak üzenetváltásokon keresztül nem lehet megismerni egymást, amiből következik, hogy egyfajta társadalmi sorvadásnak leszünk szemtanúi, mert
a szerelem és a kapcsolat sosem nullák és egyesek kérdése.
Ismerkedj okosan!
A társkereső appok csak még inkább elidegenítik az embereket, ahelyett, hogy segítenék a kapcsolódást. Perel szerint a hibát az algoritmusokban kell keresni. Két fiát hozza példának, az egyik 27 éves, a másik 30. Az egyiküknek van barátnője, a másikuk viszont maga is a randiappokon keresztül próbál társra találni. Mégis több időt tölt azzal, hogy az algoritmust megfejtse, minthogy megtalálja az igazit. Perel, mint párkapcsolati szakértő – és érintett édesanya – azt mondja, szerinte nem ez a módja az ismerkedésnek.
Csak annyit mondok, hogy hagyd az alkalmazást, találkozz az illetővel, és kérlek, hogy ne egy zajos bárba menj, illetve ne úgy beszélgess vele, mintha egy állásinterjún lennél.
Itt említi meg az ickeket, mint a tökéletesség hajszolásának következményét, ami miatt a legkisebb dolognak is túl nagy jelentőséget tulajdonítunk már az első randi alkalmával is. A pszichoterapeuta szerint ez kivédhető azzal, ha nem a randizás köré alakítjuk a napunkat, hanem a megszokott rutinba vonjuk bele a partnert, ha olyat csinálunk, ami eleve is a terveink között szerepelt, mert így kisebb lesz a nyomás.
Felhívja a figyelmet arra is, hogy a randiappok üzleti modellje arra alapszik, hogy addig tartsanak minket a körforgásban, amíg csak lehet, ami folyamatos versenyben van a mi romantikus törekvéseinkkel. A mi feladatunk, hogy a helyén kezeljük a szerepüket.
Esther Perel előadására hatalmas tömeg gyűlt össze (Fotó: Brain Bar)
Boldogságkeresés = önmagam legjobb változata?
A beszélgetés során nemcsak a kezdődő párkapcsolatokról, hanem a diszfunkcionalitásról is szó esik. Arra a kérdésre, hogy „honnan tudom, hogy nem vagyok boldog (a házasságomban)?”, nem lehet egyértelműen válaszolni, mégpedig azért, mert az intézmény – és ide érthetőek a hosszú kapcsolatok is – régebben egészen más funkciót töltött be. A társaságot, a családi életet, a gazdasági támogatást és a társadalmi helyzetünk beazonosítását szolgálta. Aztán bekerült a képbe a romantika, a szerelem, a ragaszkodás és az összetartozás érzése. Mára a házasság mint jelenség egy „identitásprojektté” nőtte ki magát, ahol azt a személyt keressük, aki segít kiteljesedni, hogy önmagunk legjobb változatává váljunk.
„Boldognak lenni manapság nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség. És gyengének titulálnak, ha nem koncentrálsz a boldogságodra.” Ugyanakkor mi akadályozna meg minket abban, hogy félrelépjünk, ha egyszer adja magát a lehetőség, hogy találunk jobbat, ami adott esetben a boldogságunk kulcsa is lehet?
Ahogyan a párkeresés kezdeti szakaszában, úgy egy párkapcsolatban is megmutatkozik a tökéletességre való törekvés, ez azonban nem csak a rosszul működő kapcsolatok védjegye. Perel egy korábbi kutatására hivatkozva – ahol az afférokat tanulmányozta – elmondta, hogy egy boldog kapcsolatban is megtörténhet a félrelépés. Ez ugyanis sokszor nem magáról a kapcsolatról szól, pláne nem a szexről, hanem a félrelépő fél személyéről, a benne végbement változásokról és arról, hogy maga mögött akarja hagyni ezt az új személyiséget. Elkerülhetetlenül változunk a kapcsolatunk során, főleg, hosszú távon, és ahelyett, hogy beszélnénk róla, inkább kerüljük a kommunikációt egymással. Pedig – és ehhez szakértőnek sem kell lenni a témában – a kommunikáció mindennek az alfája és ómegája.
Fotó: Facebook/Brain Bar
Kell, hogy tartozzunk valahová
Perel a 40 év alatt, amit a szakmában töltött, első kézből tapasztalta, hogyan változott a kapcsolatok dinamikája. Egészen a 19. századig – amikor az én mint individuum fogalma megjelent – a párkapcsolatok a család megőrzését szolgálták. Ez még részben mindig így van, de a szerepek megsokszorozódtak, egyszerre kell barátnak és bizalmasnak lenni, szenvedélyes szeretőnek, példás szülőnek és intellektuális partnernek, ami irreális elvárásokat támaszt felénk. Persze nem lehet általánosítani a témában, de a szakértő rámutatott, hogy minket szolgálna, ha nem egyetlen embertől várnánk el, hogy minden igényünket kielégítse.
A közösség ereje a századok során nagyon is érezhető volt, manapság viszont a pár egy elszigetelt egység, és a konfliktusaival egyedül marad. A másiktól várjuk el, hogy mindent biztosítson, amit korábban a közösség adott, de ez egyszerűen lehetetlen.
A mobilunkra töltött applikációk pedig, amik azért vannak, hogy egyértelműsítsenek helyzeteket, pont az intimitástól és az erotikától fosztanak meg bennünket. A pszichoterapeuta megemlíti, hogy a súrlódás, mint olyan, az erotika egyik alappillére, de ahogyan ahhoz is hozzászoktunk, hogy élelmiszert rendelni csak néhány kattintás, úgy kezdünk ahhoz is hozzászokni, a mindennapi élvezeteink is szinte gombnyomásnyira vannak.
Az interaktív helyzetek hiánya az ellustulás előszobája, amitől a modern magány már csak egy lépésre van. Ha nem tanuljuk meg ezt idejekorán – és itt a gyerekkori utcai játékot említi, mint a tapasztalatszerzés legjobb eszközét –, akkor könnyen az elmagányosodás útjára léphetünk. És lehet akár ezer virtuális ismerősünk is, ha egy sincs közöttük, aki megetetné a macskát, ha a helyzet úgy hozná.
A beszélgetés és előadás a Brain Bar szervezésében valósult meg.