Százak haltak meg a gázai kórház elleni rakétatámadásban, Izrael szerint az Iszlám Dzsihád a felelős

F.C. | 2023. Október 18.
A palesztinok és az arab világ nagy része Izraelt hibáztatta a Hamász állítása nyomán, Izrael viszont bizonyítékokkal állt elő, hogy az Iszlám Dzsihád a felelős.

Találat érte kedden a sebesültekkel és menedéket keresőkkel teli gázai Al-Ahli baptista kórházat. Legkevesebb 500 halálos áldozata van a légi csapásnak, többségükben nők és gyermekek haltak meg. 

A palesztinok és az izraeliek egymást hibáztatják a támadásért: a palesztin külügyminisztérium szerint a csapást izraeli repülőgépek hajtották végre, míg az izraeli hadsereg szerint a kórházat egy, a palesztin Iszlám Dzsihád csoport által rosszul elindított rakéta találta el.

Bizonyítható, ki lőtt

Az izraeli hadsereg a történtek után azt közölte, hogy kivizsgálják az esetet. „Ahogy megtudjuk a részleteket, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot. Nem tudom megmondani, hogy izraeli légi csapásról van-e szó” – nyilatkozta Daniel Hagari ellentengernagy, az izraeli hadsereg szóvivője. Később már arról számoltak be, hogy hírszerzési információk és számos forrás alapján a palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a felelős a gázai kórházat eltaláló rakéta indításáért: az izraeli településekig el nem jutó, hanem még az övezetben felrobbant rakétája okozta a tragédiát.

A gázai Al-Ahli kórház a rakétatámadás után – Fotó: Ali Jadallah/Anadolu via Getty Images

„A hadsereg működési rendszereinek elemzéséből kiderült, hogy ellenséges rakétákat lőttek Izraelre, amelyek elhaladtak a kórháznál a becsapódás idején” – közölték a katonai illetékesek az adatok átvizsgálása alapján. Az izraeli külügyminisztérium közzétett olyan felvételeket, amelyeken Izrael felé indított rakéták láthatók a kórház robbanása közben. Később pedig nyilvánosságra hoztak több, terroristák között kedd este, a gázai Al-Ahli kórház melletti robbanás után lehallgatott beszélgetést, melyekből az derül ki, hogy 

a Hamász tudott az Iszlám Dzsihád felelősségéről, és szándékosan állította, hogy Izrael bombázta a kórházat.

Mindenki elítéli

Mahmúd Abbász palesztin elnök háromnapos gyászt hirdetett ki az eset miatt. Nabil Abu Rudeine, a Palesztin Hatóság elnöki szóvivője a kórház elleni támadást népirtásnak és humanitárius katasztrófának nevezte, míg Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök borzalmas bűncselekményként jellemezte a történteket.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a gázai kórház elleni támadást borzalmasnak és teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, Oroszország elembertelenítő cselekedetnek minősítette, Irán pedig kegyetlen háborús bűncselekménynek nevezte a fegyvertelen és védtelen emberek ellen elkövetett támadást.

Jordánia, Katar, Törökország és Egyiptom is elítélte a történteket.

(MTI-hírek alapján)

Exit mobile version