Megint itt a nyár, a hétvégén még 30 fok is lehet

nlc | 2023. Október 18.
Nyári ruhákkal készülhetünk, de a fürdőruha jobb, ha a szekrényben marad.

A nyárias napok után ősziesebbre fordult az idő, de a hétvégén egy mini vényasszonyok nyarával számolhatunk majd az időjárás-előrejelzések alapján. Vaszkó András meteorológus a Blikknek elmondta, még arra is van esély, hogy lesz, ahol 30 Celsius-fot mérnek majd,

„Ez 2-3 fokkal több a 2019-ben, Adonyban mért 26,9-es csúcsnál. Most arra számítunk, hogy ez a rekord az ország legtöbb helyén megdőlhet”

– nyilatkozta, és hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy igazi strandidő lesz, hiszen erős szélre kell számítani, és ugyan napközben lehet, hogy kellemesen nyárias lesz a hőmérséklet, de az esti és a reggeli órák már mindenképp hűvösek.

Egyetemi hallgatók pihennek az előadások szünetében a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának épülete előtt a Tisza Lajos körút mentén.
(Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

És hogy mi az oka ennek az időjárásnak? Egy nagyon erős ciklon húzódik Nyugat-Európa fölött, és ennek keleti felén igen meleg, afrikai eredetű levegő áramlik a Kárpát-medencébe.

„Volt már persze máskor is hasonló időjárási helyzet, de ennek a ciklonnak most nagyon nagy az energiája, komoly mennyiségben sodor fölénk afrikai légtömeget. Ezért a déli szél is erős lesz. Csütörtökön észak-keleten még sok lehet a felhő, zápor, de ott is kisüt a nap, feltámad a déli szél, és országszerte hirtelen nagyon melegedni kezd, 24 fok is lehet. Pénteken érkezik még utánpótlás, ekkor lehet akár 29-30 Celsius-fok is, ami tényleg meglehetősen szokatlan október második felében”

–  mondta Vaszkó András, aki szerint ugyan szombaton eléri hazánkat a hidegfront, esővel is számolni kell, de még vasárnap is 16-22 Celsius-fok várható, és ugyan egy-két hétig marad az enyhe idő, de nyárias melegre már nem számíthatunk.

Exit mobile version