Ha időben megcsászározzák, nem veszítette volna el a babáját – állítja Andrea

F.C. | 2023. November 28.
Csak az intenzíven tudta meg, a kisfia nem élte túl a szülést. Szerinte a kórháznak felelőssége lehet a tragédiában.
A szülők az ultrahang felvételeket nézegetik

Újszülött kisbabáját gyászolja Andrea. Elmondása szerint a várandóssága rendben zajlott, az utolsó pillanatban azonban minden összeomlott – írja a Blikk. A szülés várható ideje november 5. volt, de október 20-án olyan erős fájdalmakat érzett, hogy bement az egyik közeli kórházba. Egész nap a szülőszobán tartották, de végül a rossz véreredménye ellenére hazaküldték. Öt nappal később ismét erős fájdalmakat érzett, mentőt hívtak, amely elindult vele egy másik kórházba.

„Elkezdett belőlem folyni valami. (…) Kiderült, nagyon erősen véreztem. (…) Betelefonáltak a kórházba, hogy készítsék elő a műtőt. Odaérve viszont nem is vártak, elő sem voltak készülve” – mesélte a lapnak, hozzátéve: ezután a szülőszobán tovább vizsgálták. Ekkor még fel sem vetődött az orvosokban, hogy a baba életveszélyben lehet, ám mivel egyre erősebben kezdett vérezni, császármetszést javasoltak.

„Ébredés után a sok vérveszteség miatt az intenzívre vittek. Amikor magamhoz tértem, kérdeztem, hol van a kisfiam. (…) Az orvosok ekkor mondták meg, hogy a gyermekem nem élte túl a szülést. A tragédia állítólag a korai méhlepényleválás miatt történt. (…) Ha azonnal a műtőbe visznek, biztos túlélte volna” – mondta megtörten a kétgyermekes anya, aki szerint ha időben megcsászározzák, ez nem történik meg.

Andrea most jogi lépéseket fontolgat, szerinte a kórháznak felelőssége lehet a tragédiában.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version