Árpa Attila a szerelmi életéről: „Valahol az ötödik-hatodik helyen szerepel a fontossági sorrendben”

T. D. | 2024. Január 17.
Viszont az a nő, aki ebbe beleegyezne, neki nem is kell.

Árpa Attila már túl van egy váláson, pár kapcsolaton és az igazi szerelmen is. 2022-ben A Nagy Ő-ben próbálta megtalálni a hozzá illő hölgyet, ám nem járt sikerrel. A színész/producer azóta minduntalan a munkájának él, a szerelemről pedig kicsit lemondott

Fotó: Trenka Attila

Most a hot! magazin készített vele egy interjút, melyben azt pedzegették, mekkora nőcsábász is volt annak idején a színész. 

Ez egy legenda. Azt nem mondom, hogy nem igaz, de ha belegondolunk, voltam házas, azóta volt talán három kapcsolatom és egy valódi szerelmem. Ezek nem olyan óriási számok. Amikor szingli vagyok, akkor azt kihasználom, de nem volt időm ismerkedni. Ha most érkezne egy nő, aki érdekel, akkor azt kellene, hogy mondjam neki, hogy most nem jó, mert nem férne bele az időmbe. Valahol az ötödik-hatodik helyen szerepelne fontossági sorrendben. És az a nő, aki ezt elfogadná, az nekem már nem kell” – fogalmazott Attila.

Majd az újságíró arra is kitért, hogy Pintér Tibor egy interjúban azt mondta Attiláról, hogy korrekt ember és sportszerű, ettől az, aki. Felmerült a kérdés tehát, kicsoda Árpa Attila?

Egy olyan férfifajtának a képviselője, ami kihalófélben van. Ami egyben irritáló is bizonyos emberek számára, másrészt pedig talán szimpatikus egy másik rétegnek. Ahonnan én jövök, ott még asszertív, férfias fellépésnek hívtuk azt, amit ma már sokan toxikus maszkulinitásnak. Például azt, aki flörtölget, bókolgat, régen még sármos csibésznek nevezték, ma meg már feljelentenek érte. De azt gondolom, Tenya elég jól elmondta azokat az értékeket, amikre ügyelek. Tehát próbálok korrekt lenni, sportszerű lenni, ember lenni, és figyelmes másokkal szemben. Azt hiszem, hogy ezek a legfontosabbak.”

(Bors)

Exit mobile version