Tudja, hogy már kezd késő lenni hozzá, de úgy érzi, még belefér az életébe, hogy újra családot alapítson. De természetesen most a lánya, Amira számára az első, bár a kamaszodás egy kicsit rányomta a bélyegét a kapcsolatukra, kevesebbet látják egymást.
Amirával is minél több mindent szeretnék megélni. Látni, amikor lediplomázik, megházasodik, amikor anyává válik. Ezek most utópisztikus gondolatok, hiszen csak 17 éves, de szeretnék nagypapa lenni.
– mondta a híresség a Blikknek, aki elárulta, hogy arról sem tett még le, hogy újra nagyjátékfilmet rendezzen.
![Árpa Attila](https://nlc.p3k.hu/uploads/2023/12/central-0828464084-1.jpg)
Árpa Attila szenzációs formában volt a Sztárboxon (fotó: fotocentral/nlc)
Bár elmúlt ötven, úgy érzi, hogy az ötven lett az új negyven, hiszen teli van energiával. Az adrenalin tartja őt fiatalon. Élvezi, hogy minden évben történik vele valami: táncolni tanul, bokszol vagy épp bíróság elé áll.
A Sztárboxos szerepléséért sok áldozatot hozott. Lemondott a cigarettáról, a zsíros ételekről, az alkoholról és az éjszakázásról is. Novemberben még a születésnapját sem ünnepelte meg, hogy az ünneplés ne menjen a jó formája rovására. Ennek köszönhetően szállhatott a legjobb formában a ringbe, ahol két győzelmet is aratott, és csak a döntőben bukott el a nála jóval fiatalabb Brasch Bencével szemben.