A májusi nagykoncertre már el is kezdte a felkészülést Korda György és Balázs Klári. A 85 éves énekes 5 kilót szeretne fogyni a nagy napig, de feleségével a hangszálaikat is tréningezik, ugyanis énektanárhoz járnak – írja a Bors.
“2024-ben lényegesen kevesebb koncertet vállaltunk májusig, mint az elmúlt években, mert pihentek szeretnénk lenni a nagy bulin. Így viszont kevesebb terhelést kapnak a hangszálaink, amiket ugyanúgy edzésben kell tartani, mint bármelyik izomcsoportot. Szóval a hangunkra edzünk” – magyarázta a bulvárlapnak Korda György, aki a diétájáról is mesélt.
A fogyás érdekében napi 1-1,5 órát edz az otthoni szobabiciklijén a legendás énekes, ezenkívül kerüli a nassolást. “Igyekszem az édességgel csínján bánni, kerülöm a sok szénhidrátot. Emellett sokat alszunk, és hát nem örülök neki, de kevesebbet is kártyázom” – árulta el.
A Papp László Sportarénabeli “Korda 85” koncert amúgy a Korda-házaspár karrierjének a csúcspontja lesz. Az már most látszik, hogy telt ház várható – jegyzi meg a Bors. A fellépés különlegesnek ígérkezik: már jó ideje folynak a megbeszélések azzal kapcsolatban, hogy milyen koreográfiák lesznek, a kivetítőkön mit lát majd a közönség, illetve arról is, hogy melyik dalok csendüljenek fel. Korda György egyébként korábban arról is beszélt, hogy nem véletlenül nem nevezték életműkoncertnek ezt a karrierjük szempontjából csúcspontnak számító bulit. “Azt gondolom, hogy aki azt mondja, hogy életműkoncertet ad, az befejezett valamit, az lezárta, kész, vége. (…) Mi viszont Klárival úgy érezzük, hogy még a jövő évi koncertünk után is lesz mit mondanunk a közönségüknek. (…) Ezért mondom, hogy még nincs vége” – magyarázta akkor.