Beatriz Flamini kicsi gyerekkora óta szerette az egyedüllétet. Madridban nőtt fel, és már ekkor rengeteg időt töltött egyedül, a szobájában. Soha nem jelentett gondot számára, hogy lefoglalja magát, hiszen a játékbabáknak matematikát vagy történelmet “oktatott”. Fiatalabb korában azt gondolta, hogy egy nap majd ő is professzor lesz, hasonlóan mint Indiana Jones. Az élet azonban egész más irányba sodorta. Beatriz az 1990-es években járt először barlangban, ugyanis ekkor sportoktatónak tanult: mint mondja, nem talált szavakat arra, amit barlangászáskor érzett, de ekkor még mélyebb kötődés nem fűzte a barlangokhoz.
Az egzisztenciális válság
Beatriz a diploma megszerzése után szülővárosában aerobikot tanított, és elég jó is volt benne. Tanítványai csodálták az elkötelezettsége miatt. 2013-ban – amikor már betöltötte a 40-et – szinte mindene megvolt, amire csak egy ember vágyhat. Volt párkapcsolata, autója, háza, na meg persze egy jó munkája. Ettől függetlenül nem érezte jól magát, nem igazán törődött a pénzügyi stabilitással, ráadásul gyereket sem szeretett volna. Így hát feltette magának a nagy kérdést: „Mit is szeretnél kezdeni az életeddel?” Beatriz tisztán emlékszik arra, hogy az azonnali válasz a következő volt: fogd meg a hátizsákodat és menj a hegyekbe lakni.
A nő Közép-Spanyolországba költözött, ahol magas szerkezeteken kezdett el dolgozni. Beatriz fárasztónak, mégis kielégítőnek találta új munkáját, de ideje nagy részét továbbra is egyedül töltötte, sőt, még a családjával is megszakadt a kapcsolata. Beatriz a New Yorkernek elmondta, hogy ezt követően egy lakóautóban kezdett lakni, amit még annak ellenére is nagyon szeretett, hogy télen beragadt az ajtó, és olyankor több napig a lakókocsiban rekedt. Láthatóan nyugodt életre vágyott, azonban a külvilág továbbra sem hagyta békén, hiszen többször is kirabolták.
A nagy döntés
Miután feloldották a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat a nő úgy érezte, hogy ideje lenne leköltöznie a hegyekből. Nagy vágya volt, hogy átkeljen Mongóliában a Góbi-sivatagon. Nagy motivációt jelentett számára, amikor megtudta, hogy gyalog csak egy európai tudott átkelni rajta. Éppen ezért nem tétovázott, el is kezdte a felkészülést. A Góbi-expedícióra úgy készült, hogy meredek hegyi ösvényeken túrázott, miközben vizes palackokkal nehezített hátizsákot cipelt. A fizikai felkészültségével nem volt probléma, a lelki megmérettetésre azonban nem tudott felkészülni, ezért úgy döntött, hogy egy barlangban készül fel a mongol sivatag magányára.
Egy kép a GoPro kamerájával készített videóból
Olvashattunk már olyan emberekről, akik huzamosabb ideig túlélték a barlangi körülményeket. A modern világban például a rekord 463 nap volt, amit a szerb Milutin Veljkovic döntött meg. Ennek ellenére még senki sem lakott olyan barlangban, ahogyan azt Beatriz elképzelné.
Minden nap órát hordtak, vagy telefonon beszéltek
Beatriz 500 napot szeretett volna eltölteni teljesen egyedül a barlangban, mindenféle kommunikációs eszköz nélkül. Azt mondták neki, hogy lehetetlen ennyi ideig lent tartózkodni, hiszen több mint 2 ezer adag ételre és 250 gallon vízre lenne szüksége ahhoz, hogy életben maradjon. A hegymászó tudta, hogy szüksége lesz egy csapatra, az engedélyek miatt pedig beleegyezett abba, hogy egy biztonsági kamerát, egy pánikgombot és egy számítógépet helyezzenek el a barlangban. Az adatátvitelhez Wi-Fi-t is szerettek volna telepíteni, de Beatriz nem fogadott el semmilyen eszközt, amely lehetővé tette volna, hogy kapcsolatot létesítsenek vele.
Az alapvető célja így teljesen sértetlen maradt: 500 napig nem látott és nem is kommunikált más emberrel. Még a saját arcát sem akarta látni.
„Teljes szétkapcsolást akartam” – mondta. Sok szervezés és felkészülés után pedig meg is valósult az expedíció. Beatriz felhúzott egy sisakot, nagy táskáját a vállára vette, karabinert akasztott egy vezetőkötélre, és leereszkedett a mélybe.
Egy sajtótájékoztatón Beatriz azt mondta, hogy annyira élvezte a barlangban eltöltött időt, hogy dalolva jött fel a felszínre. Ez idő alatt több tucat könyvet elolvasott, képeket rajzolt, sapkát kötött és edzett.
Mindenki azt hitte, hogy zombiként jövök ki, de nem!
A hegymászó azonban közel sem volt ennyire vidám a lent töltött idő alatt.
„A sötétség elfojtja az életet”
A barlangkutató – ahogy egyre jobban visszaemlékezett a történtekre – elmondta, ezt az élményt nem ajánlaná senkinek. „Nem igazán veszítettem el az eszméletemet, de a sötétség elfojtja az életet” – mesélte.
A nő kezdetben naplót vezetett, azonban ahogy teltek a napok, az időérzéke egyre csak csorbult. Már a harmadik hónapban járhatott, amikor elkezdett véletlenszerű képzeletbeli szavakat kitalálni, de olyan is megesett, hogy elkezdett hallucinálni. A hálózsákjába burkolózott, majd dobverést hallott, ekkor azt gondolta, hogy a sámán próbál meg neki üzenni. A falakon lévő pókokat nem sokkal később képzeletbeli babák váltották fel, éppen olyanok, amivel Beatriz még kiskorában játszott. A csapat kívülről szemlélte a nőt, és néhányan aggodalmukat fejezték ki az állapotával kapcsolatban. Felmerült, hogy kihozzák a barlangból, azonban egy sportpszichológus szerint a hallucinációk nem voltak annyira aggasztóak.
„A barlangban eltűnik az idő vonala, és minden lebeg körülötted. Nincs múlt, nincs jövő. Csak jelen van, minden régen történt, és mindez brutálisan furcsa.”
Beatriz Flamini miután elhagyta a barlangot, Los Gauchosban, 2023. április 14-én (Fotó: JORGE GUERRERO / AFP)
Beatriz a menstruációs ciklusán keresztül próbálta megtartani időérzékét, azonban az már olyan rendszertelenné vált, hogy mindössze egyetlen módszer maradt. Mindig öt székletürítés után vitte fel a hulladékot a csereponthoz, így ez volt számára az egyetlen időbeli jelzés.
Szüksége volt egy Wilsonra
Több mint fél év után már alig tudta felemelni a lábát, ráadásul ebben a szakaszban a nő a korábbiakhoz képest jóval kevesebb tevékenységet tudott elvégezni. Elmondása szerint volt egy pillanat, amikor azt hitte, hogy haldoklik.
Nem volt különbség aközött, amit akkor éreztem, és aközött, amit halálnak értelmezünk.
Ahogyan a Számkivetettben Tom Hanks-nek , úgy a barlangban Beatriz-nek is szüksége volt egy Wilsonra, ami ez esetben egy GoPro volt. Olykor összegömbölyödött a fényképezőgép mellett, máskor pedig a távolba meredve táncolt előtte. A hegymászó az expedíció végére vélhetően már nem rajongott annyira a barlangokért, azonban sikerült elérnie a célját. Beatriz összesen 508 napot töltött lent a barlangban, teljesen egyedül, elszigetelve a külvilágtól.
Beatriz Flamini több mint 500 napot töltött a sötétben, elzárva a külvilágtól (Fotó: JORGE GUERRERO / AFP)
Komoly fizikai hatásai voltak
Miután Beatriz elhagyta a barlangot, az első útja azonnal a kórházba vezetett. Lázas volt, az orvosok pedig különféle teszteket végeztek rajta. Ugyan mindent rendben találtak, ennek ellenére látható fizikai jelei voltak a lent töltött időnek. Egyenetlenül járt, a háta pedig meghajlott. A lapnak elmesélte, hogy az egyensúlya jelentős romlásnak indult, pupillái pedig még nem alkalmazkodtak az erős fényhez. Bevallotta, hogy rövid távú memóriája a barlangban zavarossá vált, és az is maradt. Perifériás látásának nagy részét pedig el is vesztette a föld alatt. A barlangkutató még nem tudja, hogy mikor kerülhet sor a mongóliai utazására, mivel rengeteg izomtömeget vesztett, amelynek csak egy részét nyerte vissza.
A szakértők a hegymászó lent töltött idejét arra használták fel, hogy tanulmányozzák a társadalmi elszigeteltség és az extrém átmeneti dezorientáció hatását az emberek időérzékelésére.