Hullarészeg nő randalírozott egy Budapestről induló gépen – nagyon megbánta

Vad Rózsa | 2024. Április 24.
A LOT Budapestről Szöulba tartó járatának pilótái kényszerleszállás mellett döntöttek, egy merev részegen randalírozó nő miatt.

A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről hétfő délután indult el Szöulba a LOT közvetlen járata. Menet közben azonban egy koreai nő akkora balhét csapott, hogy három órán keresztül nem tudta megnyugtatni sem a családja, sem a légiutas-kísérők. A gép pilótái végül a repülésbiztonsági protokoll szerint a kényszerleszállás mellett döntöttek, Kazahsztánban. Az asztanai repülőtéren

rendőrök várták a nőt, aki letartóztatását követően elaludt.

Amikor felkelt, azt állította, nem emlékszik a történtekre – írja az rtl. A repülő háromórás késéssel Szöulba érkező gépről leszedett nőt a koreai rendőrök vitték el. Az ilyen jellegű, a légi közlekedés biztonságát veszélyeztető rendzavarás

három évig terjedő szabadságvesztés mellett

sok millió forintos pénzbírsággal is sújtható. LOT illetékese szerint a koreait minden bizonnyal le fogják tiltani járataikról, emellett pedig az okozott anyagi károkat is kifizettetik vele.

Exit mobile version