Anyaság, karrier, vagy a kettő egyszerre? Sokunk számára egészen elképesztő kihívást jelent, hogy a hétköznapokban minden területen helytálljunk, és a lehetőségekhez képest a lehető legjobban lavírozzunk a feladatok között. Nőként ez hatványozottan igaz, hiszen ha csak a magyar viszonyokat nézzük, a munkaerőpiacon sokféle hátrányos megkülönböztetés és jogsértés éri a nőket. A dolgozó édesanyák nap mint nap tapasztalják a megbélyegzést, ilyen például a következő kérdés is: „Még csak féléves a gyereke, és máris visszamegy dolgozni?” Néha úgy érezhetjük, mintha választanunk kellene az anyaság és a karrierünk között. De hogyan valósíthatjuk meg önmagunkat úgy, hogy az anyai szerepünk se csorbuljon? A világon már számos inspiráló édesanya osztotta meg történetét, ilyen például Kellie Gerardi űrhajós is.
Édesanya, feleség, űrhajós és influenszer
Kellie mindössze 35 éves, azonban vélhetően a multitasking legmagasabb fokait űzi, hiszen édesanya, feleség, űrhajós és influenszer is egyben.
1961 óta közel 600 férfi járt az atmoszférán kívül, vagyis az űrben, azonban nő már annál kevesebb. Kevesebb, mint 100 nő hajtott végre sikeres repülést az űrben, közülük ketten – köztük Kellie is – a Virgin Galactic legutóbbi űrrepülésén. Az űrhajós adatbázis szerint Kellie Gerardi volt a 92. nő, aki valaha járt az űrben. Kellie amerikai repülési-, védelmi- és technológiai szakember, valamint népszerű tudományos kommunikátor, tudós és író. Az évek során több kutatási kampányt végzett a kereskedelmi űrruhák értékelése és a mikrogravitációs kutatások elvégzésének érdekében.
Annak ellenére, hogy az édesanya már számos bevetésen vett részt, a világ még csak ebben az évben figyelt fel rá, hiszen TikTok csatornáján nemcsak az anyaságról, hanem a munkájáról is részletesen beszámol. Kellie elmondta, hogy kapott néhány olyan kérdést, amelyben megkérdőjelezték az anyaságát. Az édesanya elmondta, hogy az életben a kislánya jelenti a legnagyobb motivációt. Legutóbbi bevetésén például – a kilövésnél, illetve a leszállásnál – édesanyja és kislánya is ott volt. Kellie a Fox News-nak elmesélte, hogy ez a pillanat miért is volt olyan fontos a számára.
Amikor édesanyám megszületett emberi lények még nem jártak az űrben, a nők pedig még kislány korukban sem voltak jogosultak az Egyesült Államokban arra, hogy űrhajósnak álljanak
– mesélte, majd így folytatta: Egy generációval később végignézhette, amint a lánya az űrbe repül, az unokája pedig már magának értetődőnek veszi, hogy a lányoknak is van erre lehetőségük.
Minden egyes nap arról álmodozott, hogy eljuthasson az űrbe
Kellie 2021-ben tudta meg, hogy a Virgin Galactic fedélzetén eljuthat oda, ami oly keveseknek adatik meg, vagyis az űrbe. A nagy pillanatról még egy videót is közzétett, amin jól látszik, hogy mi volt az első reakciója, amikor megpillantotta a bolygónkat.
Kellie-nek már egészen kiskorában az élete részévé váltak a különböző űrhajók, hiszen a saját szemével láthatta, amint elsuhannak a feje fölött. Családjával mindössze két órányira laktak a NASA indító állomásától, azonban ekkor még nem is sejtette, hogy egy napon majd ő is a fedélzeten fog utazni.
A középiskola elvégzése után New Yorkban járt főiskolára, ahol film szakon végzett. Kellie ekkor még úgy gondolta, hogy National Geographic-nál, vagy a Science Channel-nél szeretne állást kapni, azonban nem sokkal később rájött, hogy ennél jóval több kalandra vágyik. Az egyik alkalommal ruhatárasként dolgozott a Felfedezők Klubjának manhattani központjában, ahol találkozott későbbi mentoraival, Richard Brandonnal és Laetitia Garriott de Cayeux-val. Richard magánűrhajós és videójáték-fejlesztő volt. Ő volt az első, aki a saját finanszírozásából jutott ki a Nemzetközi Űrállomásra. Az édesanya ekkor már érezte, hogy ő is ki szeretne jutni az űrbe, azonban tudta, hogy a NASA természetes kiválasztási folyamatán keresztül ez lehetetlen lenne. A mentorával való találkozás adta meg számára az áttörést.
Sokáig maga sem hitte el, hogy valóban van helye ezen a területen
Kellie nem sokkal később egy rakétatársaságnál kezdett el dolgozni. Kezdetben kommunikációs területen tevékenykedett, később pedig űrruhákat tesztelt és repülőgépeket értékelt. Az édesanya elmondása szerint, mivel nem egy hagyományos háttérből érkezett, néha megingott az önbizalma, és ő maga is megkérdőjelezte, hogy valóban helye van-e ebben a szakmában. Hozzátette, miszerint arra törekszik, hogy munkájával megdöntse a különböző sztereotípiákat.
„Sokáig a világból való kirepülés volt az egyetlen célom” – mesélte a New York Postnak, majd így folytatta: „Minden döntésem az elmúlt néhány évben, legyen szó karrierről, vagy családról, kifejezetten ennek a célnak a megvalósítására irányult.”
Az édesanya azt is elárulta, hogy repülései során mindig magánál tartja azokat a tárgyakat, ami a családjára emlékezteti. Kellie a szintén repüléssel foglalkozó férjével, Stevennel 2015-ben házasodtak össze, pár évvel később pedig megszületett kislányuk, a most 6 éves Delta.
Már anyuka volt, amikor elvégezte az űrhajós képzést
Kellie elmondása alapján már várandósan is tudta, hogy a munka, illetve a magánélet közötti egyensúly megteremtése szinte lehetetlen, éppen ezért arra törekszik, hogy a két területet a lehetőségekhez mérten a legjobban össze tudja egyeztetni. Az űrhajós kiképzést akkor végezte el, amikor már kislánya megszületett, ez az időszak pedig komoly kihívás elé állította. Vannak napok, amikor videóhívásban tartja kapcsolatot kislányával. A modern technológiának köszönhetően pedig még akkor is van lehetősége mesét olvasni Deltának, amikor éppen a sztratoszférában jár. Az egyik ilyen alkalommal ötlött eszébe egy saját gyerekkönyv írásának ötlete is. Így született meg a Luna Muna, amelynek célja, hogy inspirálja a lányokat és megmutassa számukra, hogy nincsen lehetetlen.
Bármennyire is igyekszik egyensúlyt teremteni az életében, Kellie szerint ez nem mindig lehetséges, így vannak napok, amiket nehezebben is él meg. Egy űrrepülés miatt például kénytelen volt kihagyni lánya 6. születésnapját.
Sok kegyelmet és türelmet adok magamnak. Próbálok nem bűntudatot érezni azért, amiért olyan dolgokat csinálhatok, amelyek iránt szenvedélyesen rajongok. Mindezt a kislányomnak is szeretném átadni
Az édesanya azt mondja, hogy egy-egy ilyen alkalom után törekszik arra, hogy a lehető legtöbb időt töltse a családjával és kárpótolja őket a külön töltött idő miatt. A kihagyott születésnap után például egy hatalmas bulival lepte meg Deltát a helyi múzeumban. Kellie reméli, hogy még visszatérhet az űrbe, azonban elmondása szerint életének legnagyobb kalandja nem más, mint az anyaság.