Apró trükkökkel sokkal jobban fogsz aludni: ez a sleepmaxxing

K.G. | 2024. November 18.
A sleepmaxxing egy új wellnesstrend, amelynek célja, hogy maximalizálja az alvás mennyiségét és minőségét – az erre vonatkozó trükkök futótűzként terjednek a közösségi médiában.

Míg a sleepmaxxing egyes tippjei egészségesek, addig más, alvást célzó trükkök miatt a szakértők aggodalmakat fogalmaznak meg. A hatástalan táplálékkiegészítők, a szájtapaszok és az orrtágítók a legnépszerűbb tanácsok és termékek között szerepelnek, amelyek egészségügyi kockázatokat vethetnek fel. „Az alvás termékként való eladása aggasztó – mondja Carleara Weiss, PhD, az Aeroflow Sleep alvástudományi tanácsadója a Healthline magazinban. – Vigyáznunk kell, nehogy a jóllétről egyre több és több termék vásárlására helyezzük a hangsúlyt az ideális alvásminőség elérése érdekében.”

Miért terjed a sleepmaxxing?

Szakértők szerint az egészségügyi ajánlásokat – mint például azt, hogy a legtöbb felnőttnek legalább hét óra alvásra van szüksége éjszaka – éveken át elnyomták a „kemény munka” fogalmával kapcsolatos társadalmi elvárások. Ez azonban 2020 után a munkaerőpiacra belépő új generációval már elkezdett változni.

„Az emberek egyre inkább felismerik, hogy az alvás mennyire fontos az általános egészség és jóllét szempontjából – mondja dr. Raj Dasgupta alvásgyógyászati szakember, a Sleepopolis vezető orvosi tanácsadója. – Az alvás előtérbe helyezésével egyre több ember hoz olyan döntéseket, amelyek lehetővé teszik számukra a jobb pihenést. Ez a változás különösen fontos a mostani rohanásban, ahol az öngondoskodás és az egyensúly fontos az egészség megőrzéséhez.”

Hogyan segíthet a sleepmaxxing?

A szakemberek szerint a pihenés előtérbe helyezése mindenképp jótékonyan hat a fizikai és mentális egészségre, akár sleepmaxxingnak hívjuk, akár nem. Az elegendő alvás a következőkre van például hatással:

Óvatosan az alvássegítő termékekkel!

A TikTok szerint segít az alvásminőség- és mennyiség optimalizálásában a szájtapasz, orrtágító vagy épp bizonyos táplálékkiegészítők, de Weiss megjegyzi, hogy az alvás árucikké válása az egyik hátránya annak a trendnek, hogy az alvás kérdését előtérbe helyezik. „Aggódom, amikor az emberek vény nélkül kapható gyógyszerekhez és táplálékkiegészítőkhöz nyúlnak, vagy nem biztonságos gyakorlatokat folytatnak” – mondja Weiss.

Judy Garland az Óz, a nagy varázsló című filmben (Forrás: Getty Images)

Fenntartásokkal kell kezelni a sleepmaxxing következő tippjeit:

Magnézium

A sleepmaxxing egyik kulcsfontosságú összetevője és népszerű étrend-kiegészítő a magnézium, és Weiss szerint valóban lehet némi igazság abban az elképzelésben, hogy a magnézium javíthatja az alvást. Egy 2023-as tanulmány szerint is összefüggés lehet az alvás minősége és a magnéziumbevitel, illetve -kiegészítés között. Ugyanakkor kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel. Weiss szerint nem mindenkinek van rá szüksége, és a túl sok magnézium szedése emésztőrendszeri zavarokat okozhat.

Szájtapasz

Egyes kutatások szerint a szájlégzés fokozhatja a horkolást, akadályozhatja a mély alvást. A szájtapasz ennek kiküszöbölését ígéri, de a szakemberek szerint nincs elég bizonyíték ennek alátámasztására. Továbbá figyelmeztetnek, hogy veszélyes lehet az alvási apnoéban szenvedők számára, amelynek a horkolás az egyik tünete.

Melatonin

Dasgupta szerint a melatonin átmenetileg segíthet az alvásproblémákon, például az időeltolódás okozta alvászavarokon. Fontos azonban az időzítés és az adagolás. Emellett sok vény nélkül kapható melatoninkiegészítő több melatonint tartalmaz a biztonságosnak tartott felnőttkori mennyiségnél (0,3-5 milligramm).

Fehér zaj

Egy indiai intenzív osztályon fekvő betegeken végzett tanulmány szerint a fehér zaj javíthatja az alvás minőségét. Egyes készülékek, például a fehérzaj funkcióval felszerelt high-tech ébresztőórák nagyon drágák lehetnek, de a szakember szerint nem kell bedőlni a marketingnek: „Egy ventilátor vagy egy fehér zajt lejátszó alkalmazás a telefonon ugyanúgy működhet” – mondja Weiss.

Orrtágító

Weiss szerint egyelőre nincs elegendő bizonyíték arra, hogy alátámasszák az orrtágítók alvást segítő vagy a horkolást megszüntető alkalmazásukat.

Alváskövetők

Az egykor a lépések és az edzések naplózására fenntartott okos eszközök ma már alváskövetést is tudnak, ám ezek hatékonysága még nem bizonyított, Weiss szerint a kutatások még folyamatban vannak, hogy javítsák ezeket az alváskövető funkciókat. „Óvatosnak kell lennünk, amikor az okosórán az alváselemzést értelmezzük – mondja Weiss. – Ezenkívül a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható alváskövető nem diagnosztikai eszköz, ami azt jelenti, hogy nem lehet velük diagnosztizálni az alvászavart.”

Mi segíthet az alvásban?

Nem annyira látványos talán egy TikTok-videóban, de a szakemberek szerint a biztos alapokhoz érdemes visszatérni:

„Ha túl keményen próbálkozol a tökéletes alvással, szorongást okozhat, hogy nem mindig érsz el tökéletes eredményt – mondja Dasgupta. – Minél keményebben próbálsz aludni, vagy minél jobban koncentrálsz rá, annál nyugtalanabb leszel. Ez a szorongás pedig ironikus módon árt az alvásnak.” 

Via

Exit mobile version