Apja neve: … – Családdá válni egyedülálló nőként, spermadonorral

Egyre több nő szembesül azzal az élethelyzettel, hogy spermadonor segítségére van szüksége ahhoz, hogy szülővé váljon. Közülük sokan férjezettek, de a férfi meddősége miatt a spermák nem használhatók. Mások azonos nemű párként szeretnének saját gyereket. Van olyan is, aki elvesztette párját, és nem akar érzelmek nélkül belemenni bármibe, gyerekre viszont már nagyon vágyik. És akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak nem találták meg azt a férfit, akivel szívesen vállaltak volna gyereket, az idő viszont sürgette őket. Utóbbi eset ma már egyáltalán nem megy ritkaságszámba: egy brit felmérés szerint mind a férfiakban, mind a nőkben komoly aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy időben találkoznak-e a megfelelő partnerrel ahhoz, hogy még gyereket tudjanak vállalni. A megkérdezett nők 56 százaléka azt mondta, fontolóra veszi egy férfi barát megkeresését a megtermékenyítéshez, ha egy bizonyos életkorig nem talál társat.

Bár több anyával is beszéltem, akiknek gondolatait felhasználtam a cikk elkészítéséhez, a felismerhetőség miatti félelem egyedül Hannát nem tartotta vissza attól, hogy megossza a nyilvánossággal történetét. Az anyák félelme jogos, hiszen a társadalom még mindig stigmatizálja azokat a nőket, akik egyedül – hát még spermadonorral – vállalnak gyereket, holott ők is legalább annyira sokfélék és sokféle háttérrel rendelkeznek, mint bárki, aki gyereket vállal. Hanna története nemcsak arra példa, milyen erő munkálkodik valakiben, aki gyerekre vágyik, de arra is, milyen sokféleképpen lehet családdá válni.

Amikor rákérdeznek mások, hol van a gyerekek apja, Hanna mindig nyíltan beszélt arról, hogy spermadonortól lettek az ikrei. „Kislánykoromban nekem is nagy álmom volt egy esküvő, és felnőttként voltak hosszan tartó kapcsolataim, de egyikből sem lett végül ez az irány, így mindig kitoltam, meddig várok még a családalapítással. Aztán, amikor a nővérem épp a harmadik gyerekével volt várandós, bennem is mocorogni kezdett a vágy egy gyerek után. Amikor 40 lettem, beregisztráltam egy internetes társkeresőre, de nem jártam sikerrel. Épp a kozmetikusomnak meséltem a társkeresők bonyodalmairól, amikor elárulta, hogy az egyik vendége spermadonorral vállalt egyedülálló nőként gyereket, miután sok év után, negyvenévesen szakított a barátjával. Nem tudtam addig, hogy van ilyen lehetőség, de ez elültette a bogarat a fülembe.”

Hanna azt mondja magáról, nehezen lehet eltántorítani attól, amit egyszer a fejébe vesz, így szinte azonnal kezébe vette az irányítást. „Felhívtam először a Kaáli Intézetet, és kértem egy időpontot konzultációra, ahol elmagyaráztak nekem mindent. Tisztán emlékszem, amikor elém rakták a listát, rajta két darab donorral – az egyik biztonsági őr volt, a másik pincér, és mindkettő alig 170 centi. Azt gondoltam, ha randira hívnának, sem mennék el az én 2 méter 3 centimmel. Akkor még lehetett dán spermiumot importálni (egy génhibás dán minta miatt 2015 és 2018 között nem lehetett – a szerk.), ezért külföldről választottam spermadonort, mert sokkal több volt a választási lehetőség, ráadásul mindegyik donor 190 centinél kezdődött. Ezek az én embereim, gondoltam, és néhány külső jegy és a végzettség alapján kiválasztottam a számomra legszimpatikusabbat, befizettem a díjat, és elkezdődött a hormonkezelésem a Dévaiban, mert ott kevesebbet kellett várakozni” – meséli Hanna, aki magában csak Larsnak nevezte el a donort, mert – ahogy ő fogalmaz nevetve – ez némi intimitást kölcsönzött a rideg orvosi eljárásnak. Innentől kezdve egy szokásos lombik program vette kezdetét, és a második beültetésre meg is fogantak Hanna ikrei.

„Mint egy fura Tinder”

Magyarországon a donorspermiummal végzett reprodukciós eljárások működése több szempontból is elég hányattatott sorsú. 2015-ben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal egy génhibás dán minta miatt megtiltotta a teljes külföldi behozatalt, illetve a már itthon lévő külföldi minták használatát sem engedélyezték, és bár az elsőfokú bíróság 2016-ban eltörölte a hivatal tiltó határozatát, a Kúria csak 2018-ban hozott jogerős döntést, és csak ezután kezdhették el az intézetek szervezni újra a külföldi behozatalt. Itthon évek óta rendkívül kevesen adományoznak spermát, a várólista nagyon hosszú, ráadásul – ahogy Hanna is említette – kevés a választási lehetőség. Sokan korábban azért is választottak külföldi adományozótól, vagy külföldi klinikákon, magánúton végeztették el a kezeléseket, mert bizonyos országokban, például Dániában vagy az Egyesült Királyságban nem minden esetben anonim a donor, így a születendő gyerek maga döntheti el, hogy 18 éves korában megismeri-e az adományozót. „Jelenleg egyedülálló nőként is az a gyakorlat, hogy egy IVF (asszisztált reprodukciós centrum – a szerk.) központtal kell felvenni a kapcsolatot, mert a külföldi spermabankok és mi is, csak IVF centrumokba szállíthatunk donormintát felhasználásra – vázolta fel lapunknak a jelenlegi helyzetet Dr. Száraz Leonóra, a KRIO Intézet tudományos igazgatója. –  Tehát választhat a külföldről behozott vagy a magyar donorok mintái közül a mi készletünkből, vagy mondhatja azt, hogy a választott IVF centrumon keresztül hozatja be a mintát (oda kéri a minta szállítását), de akkor egyedül fizeti a minta szállítási költségét is. Arra pedig feltétlen érdemes rákérdezni már az elején, hogy az IVF centrumnak van-e együttműködése a választott külföldi spermabankkal, ha az egyedi behozatal mellett dönt mégis valaki” – tanácsolja az igazgató.

Donornak önkéntesek jelentkeznek, akiknek számos, többlépcsős szűrővizsgálaton kell átesniük, hogy bekerüljenek a donorprogramba: a spermakép vizsgálatán túl genetikai és pszichológiai kivizsgáláson esnek át az alanyok, illetve laboratóriumi vizsgálatokat végeznek rajtuk, hogy kizárják az esetlegesen átvihető fertőző betegségeket. A donor személye itthon anonim marad, illetve korlátozzák hímivarsejtjeinek felhasználhatóságát is, hogy lecsökkentsék annak esélyét, hogy saját gyereke, illetve az adományozott spermiumának felhasználásával született gyerek később családot alapítson. A donorok az egész procedúráért nagyjából 150-200 ezer forintot kapnak, egy asszisztált reprodukciós beavatkozásra elegendő donor minta díja – szállítási költséggel együtt – a KRIO Intézetnél jelenleg 180 ezer forint.

A magyar szabályozás nagyon szigorú, ezért a spermadonációval foglalkozó intézetek itthon általában csak a legfontosabb külső testi jegyeket, a donor hajszínét, szemszínét, testmagasságát, testsúlyát, vércsoportját, nemzetiségét, a rasszok szerinti besorolását (kizárólag kaukázusi/európai rassz); valamint azoknak a laboratóriumi vizsgálatoknak a listáját osztják meg, amelyeken a donor a kivizsgálása során átesett. Eközben külföldi spermabankoknál, mint amilyen a Cryos, bővített profilú donorok között is lehet ingyenesen keresgélni, egyes esetekben a donorok gyerekkori fotói, hangfelvételei, személyes levelei is megtalálhatók. „Csakúgy, mint egy furcsa Tinderen” – jegyezte meg az Irish Times cikkében egy anyuka.

Egészségesen, mégis „meddőként”

A megfelelő donor felkutatása, majd az inszemináció, illetve a lombikeljárás azonban még csak a kezdete egy szépségekkel, ugyanakkor kihívásokkal teli útnak. Azok az anyák, akik spermadonorral vállalnak gyereket, az egyszülős élethelyzetek problémáival néznek szembe, még ha később csatlakozik is hozzájuk egy társ. Hegedüs Réka szociálpolitikus, mediátor családterápiás tanulmányaival párhuzamosan kezdett el egyszülős támogatással foglalkozni, és megnézni, mi a közös pont a körülötte élő egyedül gyereket nevelő barátokban, ismerős anyukákban. Ennek a gondolkodásnak, kutatómunkának eredményeképpen jött létre egy olyan tematika, ami alapján azóta támogató csoportokat, tréningeket vezet az egyedül nevelés, egyedül gyerekvállalás témakörében.

Egyelőre még mindig kevés donoros anyuka érdeklődik a támogató csoportok iránt, pedig a sorstársközösségek segítenek annak a megtapasztalásában,  hogy nincsenek egyedül a történetükkel, mások is hasonló kérdésekkel, szorongásokkal, elakadásokkal küzdenek, emellett rengeteg tapasztalatot, jó gyakorlatokat és támogatást kapnak egymástól. Réka úgy látja, az egyszülős családok, különösen azok, akik spermadonor segítségével vállaltak gyereket, az útjuk során gyakran a hagyományos családi helyzetektől eltérő kérdésekkel, nehézségekkel, találkoznak, ám ezekre kellő tudatossággal valamelyest fel lehet készülni. Csoportjaiban olyanok is részt vesznek, akik még csak tervezik a gyerekvállalást, és olyanok is, akik már egyedül nevelik gyerekeiket. 

„Már önmagában az a helyzet, hogy egy nő teljesen egészségesen gyereket szeretne vállalni, ehhez viszont nincs más útja, mint kvázi meddőként bekerülni az egészségügyi rendszerbe, egy nagyon nehéz első lépés és akár vissza is tarthat egy nőt az egyedüli gyerekvállalástól. Ráadásul attól, hogy valaki hosszas vívódás és a dolgok körbejárása után eldönti, hogy egyedül szeretne gyereket vállalni, még nem biztos, hogy  teherbe is fog esni – világítja meg a szakember. –  Nehézséget jelent, hogy a várandósság alatt a nőkben erős kötődési szükséglet alakul ki, fizikailag és érzelmileg is kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Sok, gyerekét egyedül vállaló anya megfogalmazza ilyenkor, mennyire hiányzik az,  hogy nem tudja kivel megosztani az élményeit, gondolatait vagy milyen nehéz egyedül felelősséget vállalni, amikor döntéseket kell hozni például egy genetikai vizsgálat után, egy költözésnél, vagy a szoptatás alatt. Sokan közülük tudatosan építenek ki támogató közeget maguk körül, és ez a legjobb, amit tehetnek, de ez sem tudja pótolni a partnert. És ez nemcsak az érzelmi, hanem a fizikai jelenlétre, támogatásra is vonatkozik. Jó példa erre, hogy egy barátnőm, aki egyedül nevelte a kisbabáját, felhívott egyszer, hogy mínusz tíz fok van, esik a hó, két hónapos a babája és lázas. Mit csináljon? Öltöztesse fel és menjen le vele a gyógyszertárba, vagy hagyja otthon tíz percre? Ezek nagyon nehéz helyzetek, és nincs rájuk jó megoldás. Hiába tud velem beszélni, harminc kilométerrel arrébb lakom, ezért neki kell ezt a döntést meghozni az összes következményével együtt – ez az egyik legnagyobb nehézség az ilyen helyzetekben. Bár házasságban is előfordulhat, hogy egy nő teljesen egyedül érzi magát, ott mégis megvan a csírája annak, hogy a felelősséget nem kizárólagosan csak ő viszi a vállán. Sok esetben ezek a nők ráadásul negyven felett vállalnak gyereket, a szüleik már nem annyira fittek, adott esetben nem is élnek – gyakran ezzel is számolni kell. ”

Apja neve: …

Miközben a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek számos plusz teher nehezíti az életét, azzal is számolhatnak, hogy a társadalom egy része stigmatizálja, megbélyegzi őket, bár az általunk megkérdezett nők azt vallják, mindez csak addig van így, míg az emberek nem találkoznak közvetlenül, a saját környezetükben ilyen példákkal. „Voltak munkatársak, akik azt mondták, hülye vagyok, és nem gondolok bele, milyen lesz ezeknek a gyerekeknek apa nélkül. Sokszor találkoztam azzal a kérdéssel is, mit fogok nekik mondani majd az apjukról. Az előítéletes megjegyzésekkel egyébként is megtanultam nem foglalkozni, hiszen amióta szó szerint kimagaslom a többiek közül, megszoktam, hogy kapok beszólásokat, ezért kevéssé érdekel, mások mit szólnak. Az egészben inkább talán a hivatali ügyintézés része volt a megviselő. Amikor megszülettek az ikrek, az anyakönyvi kivonatban az apa helyén egy vonalat tettek: ezzel közölték, ha egyedül vállaltam gyereket, akkor apa nincs. Akkoriban ráadásul volt egy olyan törvény, hogy meg kellett nevezni az apát, akkor is, ha nem ismertem.

Nonszensz és kellemetlen volt az egész. Most tényleg írjam azt, hogy apja neve Kovács Józsi? Szerencsére, mielőtt sor került volna erre, megszüntették a törvényt” – mondja Hanna hozzátéve, hogy összességében pozitív visszajelzéseket kapott az emberektől, sokan megerősítettek abban, milyen bátor és erős, hogy ezt vállalta. Ezt vallják azok a nők is, akikkel cikkem elkészítéséhez beszéltem: mikrokörnyezetükben leginkább elismeréssel, támogatással találkoztak, az óvónők is elfogadóan álltak a kérdéshez, ritkán tapasztaltak negatív megjegyzéseket, mégis egyre kevesebb embert avatnak be a dologba. Van bennük egy félsz.

Tény ugyanis, hogy a társadalomban már eleve élnek előítéletek a szingli nőkkel kapcsolatban. Kutatások szerint jellemzően inkább az egocentrikus, az önző és a karrier iránt elkötelezett jelzők jutnak az értékelők eszébe az egyedülálló nők megítélése kapcsán, miközben egyedülálló szülőnek lenni is stigma. Így látja ezt a szociálpolitikus is. „Segítőként az a dolgom, hogy úgy tudom támogatni azokat a gyerekeket, akik megszületnek, hogy az anyukáikat támogatom. Nem dolgom ítélkezni afelett, hogy mi az előrébb való: egy nő számára az anyaság megélése, vagy az, hogy egy  gyerek teljes családban nőjön fel. Sokat tartottam érzékenyítést szociális szférában dolgozók számára az egyedül nevelés, egyedül gyerekvállalás témájában, és az első reakció általában az volt, hogy önző dolog kitenni ennek egy gyereket, az életet egy férfi nélkül nem lehet megoldani, és egyébként is milyen dolog kizárni őket a gyerekvállalás lehetőségéből. Sokáig az elvált nőkkel szemben is volt egy erős stigma a társadalomban, sokszor kapták meg, hogy »azért neveletlen a gyerek, mert nincs apja«.

A donoros nőkkel szemben az önzőség a legerősebb társadalmi előítélet, pedig fontos leszögezni, hogy ezek a nők egy kicsit sem így tervezték az életüket, és nem akarták lerázni magukról a férfiakat, de úgy alakult az életük, hogy nem találtak megfelelő partnert a gyerekvállaláshoz.

Bárkivel is találkoztam közülük, mindenki szeretett volna maga mellé a jövőben egy társat találni” – hangsúlyozza a szakember. 

Hol van apa?

Hanna problémája a hivatalban nem volt egyedüli eset, és ez nemcsak a spermadonorral gyereket vállaló nőket érinti. A Demográfiai Portré 2018-as, a férfiak gyermekvállalását felmérő tanulmányából egyebek mellett kiderült, hogy 2016-ban az újszülöttek 11 százalékánál nem volt hivatalosan ismert az apa személye a születéskor, ami nagyjából 10 ezer gyermeket jelent. Az élveszületések 11 százalékánál a gyermek apja nem ismert, tehát anyakönyvezéskor csak az anyáról van információ. Ezeket az anyákat a tanulmányban egyedülálló anyáknak tekintik, ugyanakkor azt nem tudni, hogy emögött milyen élethelyzetek vannak – írja a g7.hu. Persze attól még, hogy hivatalosan apa nincs, a gyerekek egy idő után biztosan kérdezni fognak róla.  

„A születésük után összeköltöztem a szüleimmel, mert ikrekkel nagyon nehéz lett volna egyedül. Mivel velük laktunk, főleg a fiam számára az apukám volt a férfiminta, és amikor a nagypapa meghalt, az óvodában mindenkinek azt mondta, hogy az apukája halt meg. Sokáig, arra a kérdésre, hogy ki az apukájuk, azt válaszoltam, nincs nekik, de aztán egy pszichológus elmagyarázta, ezzel nagyon összezavarom a gyerekeket, és fontos lenne egy pozitív történetet elmesélni róla, ami jó érzést kelt bennük. Így most azt mesélem nekik, hogy az apukájukat nem ismerjük, de kint él Dániában, és szeretett volna egy néninek segíteni, hogy legyen gyereke, ezért repülőn elküldte a magocskáját, amit beültettek anya pocijába. Így egy pozitív kép alakulhat ki bennük az apjukról” – meséli Hanna. Mások is, akik hasonló szituációban vannak, szintén azt vallják, érdemes már a nulladik naptól ehhez hasonló, egyszerű történetet mesélni a gyerekeknek, persze a tudományos/orvosi részét mindaddig mellőzve, amíg meg nem érnek rá. A gyerekek, akik későbbi életkorukban hallják először saját éntörténetüket, habitusuktól, személyiségüktől függően egészen másképp reagálhatnak a hallottakra. Hanna azt mondja, fia csak annyit kérdezett tőle csodálkozva, mikor megismerte a történetet: „Anya, miért nem mondtad el ezt hamarabb?”

„Az örökbefogadás protokolljához hasonlóan, már az elején el kell mondani neki az igazságot – javasolja Hegedüs Réka. –  Az egyedül vállalás esetében is fontos, hogy minden szülőnek legyen egy saját szája íze szerint megfogalmazott sztorija, amit a gyerekének  az életkorának megfelelően újra és újra elmesél a születése körülményeiről.

Réka szerint azért is érdemes elébe menni a kérdéseknek, mert egy gyerek, az anyja és ő közte lévő törékeny biztonságot sok esetben nem fogja veszélyezteti azzal, hogy megkérdezi az anyukáját, hol van apa. – „Mostanában olvastam, Françoise Dolto francia pszichoanalitikus mondta, hogy »Egy családban a gyerekek és a kutyák mindig mindent tudnak, még akkor is, ha kimondatlan marad«, ugyanakkor a gyerek nem fog kellemetlen kérdéseket feltenni, ha ezzel veszélyezteti az ő és az anyja egyensúlyi helyzetét, stabilitását.”

Ráadásul minél idősebb a gyerek, annál valószínűbb, hogy dühös lesz, összezavarodik, ha korábban nem közölték vele ezt az információt. Azok a gyerekek, akiknek kezdetektől fogva az életük része a saját történetük, később is magabiztosabban kezelik majd, ha kortársaik megjegyzéseket vagy téves feltételezéseket tesznek, esetleg ugratják, szekálják őket emiatt. A nyitott kommunikáció nemcsak a történet sikeres integrálása miatt fontos, hanem azért is, hogy amennyiben a külföldi donor nem ragaszkodott az anonimitáshoz, a gyereknek lehetősége legyen döntést hozni saját életéről, és megismerni az adományozót, mire betölti a 18. életévét. Persze ez már egy másik történet.

Kapcsolódó cikkeink

• „Könnyű neked, a gyerektartás egy egész fizetés” – Tévhitek az egyedülálló anyákról
• Oldd meg egyedül, ahogy tudod – Mi lesz az egyszülős családokkal a karanténban?
• „Házasságban élek, mégis egyedülálló anyának érzem magam”