Anyaság és a jövedelem csökkenése: „Közös érdek, hogy mindenki a saját kapacitása, preferenciája és tehetsége szerint tudjon teljesíteni”

A gyerekvállalás szépsége mellett egyre inkább tematizálódik a kérdéskör, mi szerint az anyává vagy apává válás – akármilyen csúnyán is hangzik – költséges dolog, a szülők fizetésük egy jelentős részét fordítják a gyerek oktatására, fejlesztésére vagy „csak” mozira, játszóházra, szép élményekre. Ezzel párhuzamban viszont a magyar társadalomban egy másik jelenség is tetten érhető. Gyakori, hogy egy nő gyerekszülés után csak részmunkaidőben megy vissza dolgozni, vagy kénytelen más munkahely után nézni, mert képtelen úgy szervezni az életét, hogy abba beleférjen a korábbi munkája. A változás jellemzően nem a magasabb presztízsű és jövedelmű karrier felé vezet, az anyaság könnyen a jövedelem csökkenését húzhatja maga után. Az anyák egy része elfogadja a helyzetet, számukra a gyerek mellett átmenetileg akár érdektelenné is válhat a karrier, míg mások kényszerként, egzisztenciális csapdaként élik meg „lefokozásukat” a munkaerőpiacon. Sokféle hozzáállás, életút létezik, viszont állami segítségnyújtás és a társadalom szemléletének változása nélkül nehezen képzelhető el, hogy egy nő biztos lehessen benne: nem kell tartania karrierje derékba törésétől akkor sem, amikor anyává válik.

A jó anya értéktelen munkaerő?

„Abból érdemes kiindulni, hogy eleve léteznek egyenlőtlenségek a férfi és a női fizetések között” – mondja Oborni Katalin, a Corvinus Egyetem doktori hallgatója, aki doktori kutatását a magasan képzett nők karrieralakulásáról csinálta, amely során kiemelt figyelmet kapott a részmunkaidő hatása a nők karrierjére. „A gender wage gap már akkor kimutatható, ha egy nő nem vállal gyermeket, ez a Föld összes országára jellemző. Magyarországon az állami szférában kevésbé, mert ott bértábla van, de itt is léteznek különböző plusz juttatások, amik miatt mégiscsak tetten érhető a különbség a nők és a férfiak bére között.” A jelenséghez szorosan hozzátartozik, hogy a nők gyakran dolgoznak kisebb fizetéssel járó munkakörökben, mint például az adminisztrációs munkák és a pedagógusok, szociális dolgozók között is erősen felülreprezentáltak.

Eddig általában beszéltünk női munkavállalókról, viszont a nők nagy része anyává válik; szerencsésebb esetben több vagy kevesebb ledolgozott év után. Valameddig otthon van a gyerekével, gyerekeivel, és ez alatt az idő alatt a társadalom szemében semmit nem csinál a karrierje szempontjából. (A megállapítás az esetek egy nagy részében nem is igaz, viszonylag gyakori, hogy a gyerekkel otthon lévő anyukák „bedolgoznak” valahová, vállalkozókká válnak vagy tanulnak.) Amikor a gyerek vagy gyerekek közösségbe kerülnek, az anya számára adottá válik, hogy újra dolgozzon. Ettől a ponttól kezdve kettős szorításba kerül: a társadalom elvárja tőle, hogy „jó anya” legyen, foglalkozzon a gyerekével, ezzel párhuzamban pedig sokszor szembesül azzal, hogy a munkahelyén értéktelenebb munkaerőként tartják számon.

„Ez egy hosszú távú folyamat” – szögezi le Oborni Katalin. „Nem arról van szó, hogy megszületik a gyerek és a következő hónapban csökken a nő bére. Egy anya fizetése, munkaerő-piaci helyzete fokozatosan értékelődik le. A gyerekszülés meghatározza a nők helyzetét a munka világában, a karrierjük mindenképpen megsínyli az otthon töltött hosszabb idő. Anyaként olyan sztereotip elvárásokkal szembesülnek, mi szerint nincsenek ambíciói, vagy nem elérhető, ha szükség van rá. ha szükség van rá, annak ellenére, hogy a kutatások ennek épp az ellenkezőjét mutatják.” A munkaadók mégis úgy tekintenek az anyákra, hogy nincs mögöttük annyi teljesítmény, ami indokolná a magasabb bért. Ez elsősorban a multinacionális vállalati kultúrában van benne. „Ezeken a helyeken elvárás, hogy a szerződött munkaidejükön felül dolgozzanak, és ha este tízkor jön egy levél, akkor arra este tízkor válaszoljanak. Olyan követelményekkel bombázzák a munkavállalót, amik alapján egy anya a nem megbízható kategóriába kerül.”

Ezzel párhuzamban a társadalom elvárja a nőktől, hogy „jó anyák” legyenek, akik szinte végtelen idő és energia ráfordítással vesznek részt a gyerekeik életében. „Az apák is egyre több időt töltenek a gyerekeikkel, de ezzel párhuzamban nem csökken a nők gyerekekre fordított ideje. Erős társadalmi nyomás van feléjük, hogy mennyi időt töltsenek a gyerekeikkel és azt hogyan.” Mindezek következtében teljesen magától értendőnek érezzük (talán mi magunk is), hogy az anyákat érik el azokkal az eszközökkel, amik a karrierjükben megtorpanást okoznak, például amikor csak nekik kínálják fel a részmunkaidős állásokat és az apáknak nem. „Teljesen természetesnek veszik sokan, hogy az apa nyolc órában dolgozik, az anya pedig négyben. Pedig sehol nincs előírva, hogy ne dolgozhasson mindkettő hat órában” – mutat rá Oborni Katalin.

„Egyértelmű volt, hogy innentől kezdve filléres melóim lesznek, ahol nem kérdezik meg, hogy hány gyerekem van”

Anna a harmincas évei végén jár, egy gyereke van. Lelkesen mesél arról a pozícióról, amiben a szülés előtt dolgozott, számára minden szempontból ideális munkahelye volt, mégis „letűnt korszakká” vált az életében, ami soha nem fog visszatérni. Akkoriban nagyon jól keresett, az, hogy életszínvonala érdemben nem csökkent, csak a férje fizetésén múlott. „Első munkahelyemen adminisztrációs feladataim voltak, aztán egy baráti megkeresés után kerültem be a felnőttoktatásba” – meséli. Anna felnőttkorú „diákoknak” tartott informatikai képzéseket szerte az országban. Első munkájához tíz napra a Hajdúságba utazott, de volt, hogy reggel nyolcra Pécsre kellett érnie; az ilyen napokon hajnali négykor indult el otthonról. „Imádtam, amit csinálok, akiket oktattam, azok is imádták, élveztem, hogy a magam ura vagyok és normális pénzt kapok egy olyan munkáért, amit szeretek.” A „normális pénz” négy-hatezer forintot jelentett leadott óránként, Annának pedig egy munkanapon legalább hat, de néha tizenkét órája is volt. Aki veszi a fáradtságot és kiszámolja, könnyen rájön, hogy ez a bevétel ma is szép summának számít, nyolc-tíz évvel ezelőtt pedig pláne az volt.

Időközben Anna férjhez ment, és úgy döntöttek, hogy gyereket vállalnak. „Meg kellett hozni egy fájdalmas döntést, hiszen tudtuk, hogy ha gyerekünk lesz, akkor nem fogok reggel négykor elindulni Pécsre oktatni. Nem akartam volna, hogy a férjem meg a bébiszitter nevelje fel a gyereket.” Anna nagyon tudatosan munkát váltott, amikor a „fejükben megfogant” a gyerekvállalás gondolata, hiszen alkalmazottként magasabb GYED-re számított, mint vállalkozóként. „Akkor 170 ezret kerestem nyelvpótlékkal együtt.”

Anna a „nagy magyar átlaghoz” tartozik, két évet töltött otthon a gyerekével, majd visszament dolgozni. Jelenleg az idősoktatásban dolgozik, de teljesen más beosztással, illetve egy kulturális intézmény kommunikációs feladatait intézi vállalkozóként. „Amikor gyereket vállaltunk, már akkor egyértelmű volt, hogy innentől kezdve filléres melóim lesznek, ahol nem kérdezik meg, hogy hány gyerekem van és hány évesek. A barátnőim is nevetséges pénzekért dolgoznak, mert a munkaadók úgyis tudják, hogy ha beteg a gyerek, akkor ők fognak otthon maradni. Én is érzem, hogy visszaesett a fizetésem, még ha régi árfolyamon számolom is: régen öt nap alatt kerestem annyit, mint most egész hónapban.”

„Bevállaltam azt a szerepet, hogy én vagyok az, aki mindig ugrasztható, és ez nagyon fájdalmas tud lenni”

A fizetés visszaesése nem mindig és nem egyértelműen vezethető vissza egyetlen tényezőre, például a gyerek születésére. A helyzetet befolyásolhatja (sajnos alapvetően ronthatja), ha egy anya egyedülálló lesz. Régóta közismert, hogy az egyedülálló anyává válás az elszegényedés veszélyét hordozza magában, függetlenül attól, hogy ez a státusz válásnak köszönhető vagy annak, hogy a nő eleve egymaga vállal gyereket. Az animációs filmrendező Kata életkörülményeit nemcsak a gyerekvállalás befolyásolta, hanem erre „rárakódott” egy válás is. Illetve előkerül még egy nagyon fontos szempont: karrier szempontjából hátrány, ha egy kisgyerekes anyuka kimarad pár évre „kiesik” a „fősodorból”.

„Elvégeztem az egyetemet, szabadúszóként kezdtem dolgozni, megbízási szerződésekkel” – meséli Kata. „A megbízóim filmes stúdiók, weblapok voltak, a fizetésemből milliós nagyságrendben tudtam félretenni. Egyedül az életemben, akkor jól kerestem.” Mindez megszakadt, amikor Kata nagyobbik gyereke megszületett, hiszen – saját szavaival élve – se ideje, se energiája nem volt két szoptatás közben elkészíteni egy grafikát. „Rengeteg ilyen emlékem van, hogy ülök a gép előtt, csinálom a filmet, de fel kell állni, mert sír a gyerek. Később pedig jönnek a kérések: anya, ne dolgozz, anya, ne menj el szombaton.” Az időhiány csak egy tényező volt, de emellett leépültek a munkakapcsolatokkal szorosan összefonódó szociális kapcsolatok is. „Majdnem minden munkám privát ismeretségekből jött, eljártam egy csomó helyre, találkoztam emberekkel, beszélgettünk. Kiderültek információk, hogy hova lehet menni, hol van szükség grafikusra. Jöttek szép sorban a munkák, de anyukaként ilyen helyekre nem jutsz el.”

Kata három évig volt otthon az első gyerekével, szerette volna, ha sok időt tölthetnek együtt. Mindenképpen olyan munkát akart, ami kompatibilis a gyerekkel. „Tudtam, hogy semmi sem lesz olyan, mint előtte. Annak idején, amikor jött egy megrendelés, éjszakázni kellett, tudtam, hogy ez most nem fog menni. Alkalmi munkáim voltak, de azok is egyre ritkábban. Olyan szinten leépült minden, hogy volt egy pont, amikor sorba kellett állnom munkanélkülii segélyért. Ez volt a mélypont.” Közben gyors egymásutánban két dolog is történt: megszületett a második gyerek, illetve a házaspár szétment, Kata egyedül maradt a két kicsivel. „A második babánál már csak GYES-t kaptam, abból a pelenkát ki tudtam fizetni, a nagymamám támogatott anyagilag.”

Idővel Kata is kezdte „elengedni a dolgokat”, a jövőt úgy látta, hogy már soha nem fog a szakmába visszatérni, hiszen jönnek a fiatalok, ő pedig teljes mértékben le van maradva. „A filmes szakmában folyamatosan jelen kell lenni. Én meg sorra vesztettem az éveket azok után, hogy kiszálltam a ringből.” A karrier újratervezésénél fontos szempont volt, hogy az a gyerekkel összeegyeztethető legyen, így Kata az iskolás korosztálynak kezdett kézműves foglalkozásokat tartani, amikre vihette saját gyerekeit is. „Nem mondom, hogy megalázó összegért csinálom, de közel sem annyi, amit a szülés előtt kerestem.” Egy másik „anyákra szabott” munka is helyet kapott Kata életében, félállásban egy művészeti középiskolában kezdett tanítani. „Negyvenévesen megfogalmazódott bennem, hogy most már legyen valami, ami biztos. Inkább kevesebb pénz, de passzoljon a gyerekek napirendjéhez. Alkalmi megbízásaim is vannak, de úgy van minden kalkulálva, hogy mindig el tudjak menni a gyerekekért az iskolába, és mindig otthon tudjak maradni velük, ha betegek. Akárhogy is nézzük, bevállaltam azt a szerepet, hogy én vagyok az, aki mindig ugrasztható, és ez nagyon fájdalmas tud lenni.”

„Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha örökre pénzgyár maradnék”

Eddig csak anyákról volt szó. De mi a helyzet a férfiakkal? Az ő fizetésük jellemzően inkább növekedésnek indul, amikor apák lesznek. „A férfiaknál nem gond, ha a karrierépítés a gyerekvállalás idejére esik, melynek következtében megerősödik a munkahelyi pozíciójuk, nőhet a fizetésük és egyébként is a férfiak a gyerekvállassal belekerülnek a megállapodott, stabil ember kategóriába” – összegzi a helyzetet Oborni Katalin. Esetükben nem feltételezi egyetlen munkaadó sem, hogy részmunkaidőt kérnek, vagy bármilyen más módon a gyerek mögé sorolják majd karrierjüket. Pedig az apák részéről is egyre nagyobb igényként jelentkezik, hogy minőségi időt tölthessenek együtt a gyerekeikkel. Így létezik ellenpélda is, amikor egy férfi úgy dönt: a gyerekkel töltött idő fontosabb, mint a pénz megkeresésére szánt órák.

Nándor a negyvenes éveiben járó egyetemi oktató. Mindig nagy családra vágyott, jelenleg három gyerek apja. Életük sokáig a „klasszikusnak” számító mederben folyt, Nándor rengeteget dolgozott, hol egy kutatóintézetben, hol az egyetemen, egy ideig egy startup cég vezetője volt, jellemzően több állásban egyszerre, kissé fennkölten fogalmazva „megteremtette az anyagi biztonságot” a családnak, miközben felsége – Nándor szavaival élve – „anyataxiként” üzemelt. Idén januárban a háromgyerekes apuka búcsút intett a piaci állásainak, és egyedül az egyetemi oktatói helyét tartotta meg az állandó pozíciói közül. „Igazából több dolog benne volt, de az meglehetősen nagy súllyal esett a latba, hogy hétvégén ne kellejen dolgoznom, hogy több időt tölthessek a gyerekekkel. Nagyon nem volt az igazi, hogy sokszor maximum a hátamat látták. Most nagyon tudatosan ügyelek arra, hogy legfeljebb heti negyven-negyvenöt órát dolgozzak, és ebben ne legyen este vagy hétvége.” A munkahelyek egy részének feladása egyértelműen szabad döntés volt, nem pedig valamiféle kényszerhelyzet, az alapját viszont az adta, hogy egzisztenciális értelemben a család az „átlagnál” jóval előnyösebb helyzetben volt. „Amikor elkezdtem dolgozni, az volt bennem, hogy a gyerekeimnek akarok anyagi biztonságot teremteni. Most úgy érzem, hogy ezzel a projekttel elkészültem.”

A váltás Nándor jövedelmének nagy arányú csökkenésével járt, viszont eleve a magyar átlag feletti jövedelemmel rendelkezett. „Tavaly decemberben másfél millió forintot keresetem, az egyetemi fizetésem 380 ezer az adókedvezményekkel együtt. A pluszmunkáimból nagyjából 250 ezer jött be, vagyis nagyjából egymillió forintról mondtam le. De a családdal töltött idő többet ér. A lányom egy éve nyaggat, hogy szereljem fel a lámpát a szobájába, most hétvégén végre volt időm, megcsináltuk, és arra is sor került, hogy a fiammal Windowst telepítettünk. Azt hiszem, soha nem bocsátanám meg magamnak, ha örökre pénzgyár maradnék.”

Mi szükséges, hogy ne kelljen választani a karrier és az anyaság között?

Külföldi példákat szemlélve egyértelmű, hogy a hazai helyzet nem szükségszerű, más országokban nem feltétlenül jár kéz a kézben a jövedelemcsökkenés és az anyaság. A megoldás kulcsa az állam kezében van, ők teremthetnek olyan helyzetet, hogy a nőknek valódi döntési szabadságuk legyen a karrierjük és az anyaság összehangolása tekintetében. „Egyes országokban nem mutatható ki jelentős visszaesés” – mondja Oborni Katalin. „Alapvetően olyan helyekről van szó, ahol fejlettek a jóléti szolgáltatások és ezzel párhuzamban nem hosszú az a szabadság, amit a nő otthon tölt a szülés után. Az állami policy kifejezetten ösztönzi, hogy szülés után gördülékenyen és könnyen vissza lehessen térni a munkaerőpiacra, illetve a bölcsődék és óvodák is könnyen elérhetőek.” A harmadik tényező szemléletbeli: ezekben az országokban természetes, hogy az apák sokkal inkább kiveszik a részüket a gyereknevelésből és a háztartási munkából egyaránt.

Oborni Katalin hangsúlyozza, hogy a nők nem képeznek homogén csoportot. Sokan természetesnek veszik még mindig, hogy ha valaki szül, akkor számára nyilvánvaló igény, hogy három évig otthon maradjon. Természetesen sok anya kifejezetten így szeretné, míg mások jóval előbb újraindítanák karrierjüket. „Sokfajta gazdasági és társadalmi helyzet, sokfajta igény létezik. Az államnak és a munkahelyeknek biztosítani kellene, hogy mindenki össze tudja úgy hangolni a gyereknevelést és a karriert, ahogyan az szükségleteinek megfelel, hiszen jól felfogott gazdasági és társadalmi érdek, hogy mindenki a saját kapacitása, preferenciája és tehetsége szerint tudjon teljesíteni.”

Kapcsolódó:

• Négy generáció, egy kérdés: Lehetünk jó anyák munka mellett?
• “Anya vagyok, de dolgozni akarok”
• Szépséges sztáranyukák, akik három gyerek mellett is sikeresek és boldogok!