Így gyógyítsd a gyökércsakrád!

Pfeffer Kinga jógaoktató | 2015. Március 05.
Stabilitás, biztonságérzet, életigenlés, anyaság: csak néhány életterület, aminek irányításáért a gyökércsakránk felel. Alul- vagy túlműködése esetén nem találjuk a kapcsolatot tulajdon életünkkel, önmagunkkal. Csakragyógyító sorozatunk első részében a gyökércsakra harmonizálását mutatjuk be.
A csakrák az életenergia felhasználásának és átvitelének irányító központjai. Olyanok, mint a tölcsérek, rajtuk keresztül energia jut a testünkbe. Hatnak a fizikai test működésére is, sőt a lelki betegségek fő okai is a csakrák rendellenes működésében rejlenek. Az embernek hét fő csakrája van, a gerincoszlop mentén helyezkednek el; a gyökércsakra a gerincoszlop legalján található; színe a piros, a hozzá tartozó elem a föld.
 

A gyökércsakra jelentősége hétköznapjainkban

A nagy “spiritualitásban” hajlamosak lettünk elfelejteni a gyökércsakra jelentőségét, pedig harmonikus működése nélkül a felsőbb csakrák sem tudják megfelelően ellátni feladataikat. Képzeljük el, a házat sem lehet csak falakból felépíteni alapok nélkül, a tető nem képes a levegőben lebegni. Így van ez a csakrákkal is, az alul elhelyezkedőek adják energiarendszerünk stabilitását. Ha például éhesek vagyunk, az agyunk is nehezebben működik, ha nem aludtuk ki magunkat, türelmetlenek vagyunk a környezetünkkel, és így tovább.

A gyökércsakra összeköt minket az anyagi világgal, ide kapcsolódik minden, ami fizikai szükségleteink kielégítésére irányul, alapvető életfunkcióinkért felelős. A gyökércsakra nélkül elveszítenénk a kapcsolatot a fizikai világgal. Fontos a spirituális gondolkodás, a meditáció, a kommunikáció felsőbb Énünkkel (Istennel, angyalokkal stb.) de a testre mint hordozóra igenis szükségünk van. Ha el akarjuk érni a felsőbb csakrák spirituális szintjeit, látnunk kell fizikai létezésünk spirituális oldalát is. Ne hanyagoljuk el a Földdel való kapcsolatunkat, próbáljuk megtalálni az egyensúlyt a “fönt” és a “lent” között. A gyökércsakra funkciói: kiválasztás, anyagcsere, evés, ivás, félelem, harag igenis léteznek, bár sajnos társadalmi normák is próbálják azt sugallni, mintha ezeket szégyellenünk kellene.

A gyökércsakra megjelenése testi szinten

Ide tartozik minden, ami szilárd, tömör, a fizikai test betegségei, a csontok, a fogak, a vastagbél, a belső elválasztású mirigyeink, a mellékvesék, melyek feladata, hogy stresszhelyzetben stabilizálják az emberi szervezetet. A gyökércsakra étele a hús, valamint más állati és növényi fehérjék. Ha valaki túl sok vagy túl kevés fehérjét fogyaszt, diszharmonikus működést hoz létre ezen a területen, amely érzelmi és fizikai tünetek formájában jelenik meg.

A testünk nagyon intelligens, folyamatosan kommunikálni próbál velünk, amit az esetek többségében figyelmen kívül hagyunk.  A legkisebb jelzésnek is van jelentősége, mindegyik a belső állapotunk fizikai kivetülése. Van, hogy nem is tudunk róla, a tudatalattink “elrejti” a problémákat, de a testünk árulkodik. A gyökércsakra diszharmóniájára utanakl: az aranyér, a táplálkozási és emésztési problémák, a fogínygyulladás, a gerincproblémák, a reuma, a túl magas vagy alacsony vérnyomás, az izomgörcsök. A székrekedés a túlzott ragaszkodást jelzi valami vagy valaki iránt, a hasmenés pedig azt, hogy valamit nem tudunk megemészteni, “nem veszi be a gyomrunk”.

A gyökércsakra érzelmi kivetülései

Mentális, érzelmi szinten a düh, az agresszió, a túlzott kötődés az anyagi világhoz, az abnormális ragaszkodás ahhoz, ami már nem a miénk, a gyökércsakra túlműködését jelenti. A fogak és az agresszió kapcsolata könnyen megfigyelhető, például, ha álmunkban csikorgatjuk a fogunkat, a valószínűleg stresszes időszakot jelez. Ide tartozik még a félelem, a biztonságérzet, az önértékelés, az életerő. Az önpusztító életmód vagy öngyilkos gondolatok, a bizonytalanság a gyökércsakra alulműködésére utalnak. Testi szinten megjelenő problémák alapja is lelki szinten keresendő.  A gyógyszerekkel tüneti kezelés lehetséges, azonban ez a probléma gyökerét nem fogja megszüntetni és a betegség valószínűleg újra megjelenik.

A gyökércsakra a kollektív tudatalatti központja, itt raktározódnak el azok a félelmeink, szorongásaink, melyeket legszívesebben jó mélyre eltemetnénk. Ezeket tudjuk aztán nevesíteni, és azután oldani a csakrát harmonizáló fizikai és meditációs technikákkal.

Ez adja meg a biztonságérzetet, az ősbizalmat, az életbe vetett hitüket. A hozzá kapcsolódó életkor a 0-7 éves kor közötti időszak, ezért felnőttkorban a gyökércsakra diszharmonikus működése visszavezethető a csecsemőkori negatív élményekre. Ha nincs meg a születés utáni első néhány évben kialakuló bizalom, az egész életünkre rányomhatja a bélyegét. Mivel a családalapítás is a gyökércsakrához köthető, előfordulhat, hogy akinek kisgyerekkorban nem alakul ki a megfelelő kötődése az édesanyjával, később nehezebben szánja rá magát a gyerekvállalásra.  

Harmonikus működése esetén rendben vagyunk az élettel és önmagunkkal, elfogadjuk a világ működését és körforgását. Biztos talajt érzünk a lábunk alatt, kreatívak és életigenlők vagyunk. Nem függünk senkitől, semmitől, önmagunkba vetett hitünk erősebb annál, semhogy mások által felborítható legyen. Ha szilárd alapokra helyezzük energetikai rendszerünket, egyenes út vezet teljes, nyugodt és boldog élet megéléséhez.

Feladataink a harmonikus működéshez

Evés: fontos, hogy mit eszünk, és nemcsak azért, hogy megelőzzük a narancsbőrt! Energetikai szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy miből nyeri testünk a tápanyagot. A túlzott hús- és más állatifehérje-fogyasztás agresszivitáshoz vezet, vagy lustává tesz. Másrészről viszont a fehérje a testszövetek építőanyaga, tehát hiányában úgy érezhetjük, mintha elveszítenénk a kapcsolatot a földdel, kicsúszna a talaj a lábunk alól. Az ideális tehát a növényi fehérjékkel kiegészített vegetáriánus étrend. Nem kell megijedni, nem kell rögtön szakítanunk a kedvenc malacsültünkkel. Aki nem szeretne, vagy nem tud lemondani a húsevésről, az is meg tudja találni a kulcsot a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Az evés mennyisége is fontos, a túlzott vagy túl kevés táplálékbevitel kedvezőtlenül hat a csakra működésére.

Földelés: a földelő meditáció, a talajon ülés vagy fekvés segít megtalálni a kapcsolatot a földdel. Közben érezzük, ahogyan a gravitáció hat a testünkre! Ha ülő helyzetet választottunk, ügyeljünk arra, hogy gerincünk egyenes legyen, és gondolatban kössük össze a gyökércsakránkat a Föld középpontjával. Képzeljük el, mintha felszívnánk az energiát egy láthatatlan csatornán keresztül. A topogás, séta, kocogás, ugrálás is remek földelő gyakorlatok, próbáljuk minél több időt tölteni a természetben. A masszázs oldja a feszültséget, összekapcsolja egymással a testet és a lelket, de a legegyszerűbb az alvást, pihenést használni földelésre.

Kristály-, aroma-, színterápia: a kristályok a csakrákhoz hasonló rezgésűek, így kiválóan alkalmasak a gyógyításukra. Minden vörös kő, vérkő, achát, vörös korall, hematit, gránát, jáspis, rubin használható magunknál hordva vagy környezetünkben elhelyezve. A cédrus, a szegfűszeg, a fahéj, a rozmaring, a levendula, a szantálfa illatok tisztítják a csakrát. A színterápiában a vörös szín, erőt, energiát, temperamentumot, szeretetet, szerelmet, szenvedélyt, szexualitást jelöl. Túlzott jelenléte azonban türelmetlenséget, nyugtalanságot, agresszivitást válthat ki, így óvatosan használjuk.

Jóga testhelyzetek: a jógában minden csakrára találunk megfelelő harmonizáló gyakorlatot. A gyökércsakra ászanái a következők:

– Sáska állás (Shalabasana): Hason fekve, karjainkat a testünk alá téve felemeljük mindkét lábunkat a talajról. Ezzel energiazárat hozunk létre, amely feloldás után nagyobb erővel engedi áramlani az energiát a gyökércsakra környékén.                                                

– Híd póz (Setu Bandhasana): A lábunk a földdel stabil, a testünkkel pedig dinamikus kapcsolatot létesít. Hanyatt fekvésből indulva hajlítsuk be a térdünket, a talpunkat préseljük a talajba, majd toljuk felfelé a csípőnket. Közben érezzük, hogy a Föld energiáját, a biztos talajt a talpunk alatt.

– Ülésből előrehajlás (Paszcsimottanasana): Üljünk a földre nyújtott térdekkel, majd egyenes háttal dőljünk előre és fogjuk meg a lábfejünket.  Ha ez nem sikerül, hajlíthatjuk kissé a térdünket.

– Egyensúlyozó pózok: segítenek a jelenben maradni, erősítik a koncentrációt, a biztonságérzetet. Az egyensúly megtartásához szükséges, hogy megtaláljuk a talajt a lábunk alatt. Gyakorlás közben képzeljük el, mintha gyökeret eresztenénk biztos talajt érezve a talpunk alatt. Nézzünk egy fókuszpontra, és próbáljunk minél lassabban lélegezni.

Csakraharmonizálás zenékkel

A gyökércsakrát a dinamikus törzsi zenék aktiválják, melyek alapja az ember és a természet őserői közötti autentikus kapcsolat. A természeti népek zenéi őserőt szimbolizálnak, lüktetnek, erőt adnak, hiszen a monoton, ismétlődő ritmusok, a természetet utánzó hangok, a morajló hangzások együtt rezegnek a Föld ősi életerejével:

Exit mobile version