Így teljesültek a kívánságok!

nlc | 2012. Május 09.
33 kívánság akciónkban gyerekek írhatták meg nekünk életük legnagyobb álmát. Olvasóink jelentkeztek, hogy segítenek valóra váltani azokat. Az első klassz napokon már túl vagyunk, nézd meg, mennyire örültek a gyerekek!

Olvasónk álomnapot szervezett a májátültetett kisfiúnak
Májátültetés mentette meg a nyolcéves Ádám életét. Azóta folyamatosan gyógyszert kell szednie, de olvasónk kis időre most kiragadta őt a mindennapokból.

 

 

 

Laura eljutott a csokimennyországba
A tizenöt éves Laura szülei hat gyermeket nevelnek, öt lányt és egy fiút. Laura édesapja évekig nem tudott munkához jutni, anyukája a ház körül dolgozik. Édességre ritkán futja, pedig a lány nagy kedvence a csoki. A Nők Lapja Café most „megfürdette” benne.

 

 

Traktort vezethetett a nehéz sorsú kisfiú
Egyik nap csak leves, másnap csak főzelék jut Dávid és öt testvére tányérjára. Most ajándékot kapott olvasónktól: azt, amire a legjobban vágyott.

 A Mercedes-fellegvárban járt az autómániás kisfiú
A 33 kívánság programmal ismét nagy örömet okoztunk: ezúttal egy tízéves kisfiút vittünk el egy igazi autóparadicsomba.


Hófehérkével találkozhatott a májátültetett Kata
Több műtéten és májátültetésen is átesett már Zahoray Kata, pedig még csak hétéves. Most viszont már egy életre szóló élményen is túl van – olvasónknak köszönhetően.

Zolika közelebb került élete álmához
Zolikával a legjobb dolog akkor történt, amikor testvéreivel egymásra találtak az állami gondozás után. Egy kis jót most a Nők Lapja Café olvasói is ajándékoztak neki.

Ismét egy Nagy Napot ajándékoztunk
Ernő nehéz gyermekéveken van túl, de a Nők Lapja Café 33 kívánság akciójának segítsége után talán lesz ereje leküzdeni a hátrányokat.

Luxusszállodában főzhetett Ricsi
Ricsi, egy hetedikes kisfiú lakáshitelekkel küzdő családjának szeretne segíteni azzal, hogy igazán jó szakmát választ. A 33 kívánság akció és egy ötcsillagos hotel fogott össze, hogy megvalósulhasson az álom.

 

 

 

Teljesült Marci és Vivien álma
Nehéz körülmények között él Marcell és Vivien – épphogy jut nekik néhány négyzetméternyi fekvőhely. Szerető családjuk miatt nem veszik észre a nehézségeket, de azért nagyon tudtak örülni olvasónk segítségének.


Hullámvasúton száguldott a gyengénlátó kisfiú

Nándinak is olyan a világ, mint nekünk, csak egy kicsit homályosabb. A kis srác nagyon bátor volt a Vidámparkban, ahova olvasónk vitte el a testvéreivel együtt 33 kívánság akciónk nyomán. Nézd meg a videót!

 

 

 

Bajnokok tanították a nevelőszülőknél élő fiút
Hiába szeret gördeszkázni, a kisvárosban, ahol lakik, nincs lehetősége fejlődni Attilának. A Nők Lapja Café olvasója segített a dolgon!

Életében először járt állatkertben a miskolci család
Egyetlen ajándéknak milyen sokan tudnak örülni! Amikor Pisti kívánsága teljesült, két testvére álma is valóra vált, és ebben az örömben jótevőik is osztoztak. Mind a húszan.

Címlaplány lett a szívbeteg tinilányból
Dorottya öröklődő szívbetegségben szenved, ám a lelke sem volt rendben – amíg nem találkozott a 33 kívánság akcióval. Ma újra hisz magában.

„Ha nagy leszek, biztos itt fogok dolgozni”
Ki gondolná, hogy a futószalag melletti munka lehet az álmok netovábbja egy gyerek számára? Pedig ilyen is van, és a 33 kívánság nem félt valóra váltani.

Igazi kincset kapott a lakásotthonban élő fiú
Emlékezetes pillanat volt a 33 kívánság akció során, amikor a két nagy rivális, a Fradi és az Újpest versengett azért, hogy egy kis srácot meghívhasson egy bajnoki meccsre. Szombaton megvolt a boldogság: Dávid kezet foghatott példaképeivel.

33 kívánság: teljesült a vármániás fiú álma
Még a kilencórányi autókázás sem tántoríthatta el a csanádpalotai Haller Robit attól, hogy a 33 kívánság egyik felajánlója segítségével várlátogatásra menjen. A várnézésből duplázás lett, hiszen a kiszemelt diósgyőri vár mellett az ónodi várba is beugrottak.

23 éves, 3 gyerekes anyán segítettünk
Volt, aki nem kerülhetett be a Nők Lapja Café 33 kívánság jótékonysági akciójába, ám amikor kiderült, hogy a testvérek nem állatkerti vagy vidámparki sétát kértek, hanem húst… nekik is akadt jótevőjük.

Ralizott az alig látó kisfiú
„Még sosem ültem ilyen gyors autóban” – lelkendezett Kanalas Gyuri, amikor kiszállt Turán Frigyes ralipilóta autójából. A 33 kívánság ismét nagy örömet okozott.

8 éves kisfiú a Hungaroringen

 

Erdélyi István pilisi kisfiúnak egyszerű vágya volt: látni egy versenyautót. Ennél sokkal többet kapott; a Chevrolet csapat vendége volt a WTCC Magyar Nagydíján. Nagy Dénes, az álom teljesítője mesél.

Profi modell lett a gyengénlátó kislányból
Különleges pillanatok egy profi stúdióban: egy tízéves, gyengénlátó kislány válogat az ékszerek között. Dorinának a 33 kívánság és a Marie Claire szerzett örömet.

Abonyból a Megasztár öltözőjébe
Miközben zajlott a szavazás, az első, „versenyen kívüli” kívánság már teljesült is a TV2 jóvoltából. Két, nevelőszülőknél élő kislány találkozhatott megasztáros kedvencével.

Exit mobile version