A hír: Egyre több nőt aggaszt a lábfejének vagy a lábujjainak a vastagsága. Mivel ezt a problémát nem lehet diétával megoldani, a plasztikai sebészek lecsaptak a piaci résre. Az ilyen műtét költségét persze nem állja az egészségügyi kassza, így mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki úgy érzi, hogy bele kell hogy férjen a lába egy mérettel kisebb cipőbe, ha törik, ha szakad. Bár a műtétek nem teljesen veszélytelenek, mégis egyre többen vállalják a zsírleszívással és csonttörésekkel járó korrekciót.
Soma véleménye: Ezek a hírek számomra mind arra mutatnak rá, hogy ennyire sok az az ember, akit nem lakattak jól a szülei feltétel nélküli szeretettel, és ebből fakadóan egy életen át bizonyítani akar, kompenzál és ezáltal regresszál. Vagyis visszazuhan a múltba, a sérült kisgyermek állapotába, aki valamikor (apunak, anyunak vagy mindkettőnek) nem volt „elég jó”. És ahelyett, hogy a lelküket gyógyítanák ezek az emberek, belemennek mindenféle hülyeségbe. Ráadásul ezzel a fajta problémagyártással az a gond, hogy soha nem ér véget! Előbb a zsírpárnákkal van a baj, aztán a formával, állaggal, mindig marad olyan testrész, ami nem elég jó. (Aztán majd még jön az öregedés is, ami elől rengeteg identitászavaros ember már most menekül…) Pedig az a nagy igazság, hogy valójában elég jók vagyunk, sőt minden túlzás nélkül mondom: TÖKÉLETESEK! Tökéletesen önmagunk vagyunk, épp azok és olyanok, akik és amilyenek az adott pillanatban képesek vagyunk lenni.
Mindannyian egyszeriek, egyediek vagyunk, és ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, nincs két egyforma lelki mintázat se. A tökéletes törvények faragtak épp azzá, akik lettünk. Generációk láncolatának törvényszerű történései, adományai, adottságai kellettek ahhoz, hogy a lábujjaink, a vállaink, a karunk… olyan adottságokkal rendelkezzen, amilyenekkel rendelkezik. Az alapadottságokon nem lehet változtatni, de nyilván a sport, az egészségre törekvő életforma, életmód nagyon sokat számít. De legtöbbet a kisugárzás, amiben a lélek harmóniája az egyik legmeghatározóbb.
Az, aki folyamatosan elégedetlen magával, azt fogja sugározni is. Vagyis éppúgy, mint magában, a másikban is a hibákat fogja látni. És az a nagy helyzet, lányok, hogy a férfiaknak hosszú távon nem ez kell! Lehet tökéletes a lábad, sőt akár az egész tested, ha folyamatosan a problémákat gyártod, és magaddal vagy elfoglalva. Ha állandóan önkritikus és kritikus az ember, az nyomasztóvá, taszítóvá válik, bármennyire csinos is az illető.
Már elindultak az idei nyári önismereti táboraim, van szerencsém közelről is tanulmányozni nőtársaimat. És bizony az a tapasztalatom, hogy semmiféle kapcsolatot nem látok a formás lábujjak, lábak, de akár még a csinosság és a kiegyensúlyozott párkapcsolat között. (Nyilván nem a betegesen soványakra vagy kövérekre gondolok, hanem egy normál átlagos emberre, akin akár néhány kiló plusz lazán lehet.)
A tökéletes (vagy afelé törekvő) külső csak a gyors, pillanatnyi pasivadászatoknál előny, a hosszú távú párkapcsolatoknál már nem ez a meghatározó. (Több száz, több ezer nő életét tanulmányoztam, tapasztalataim tükrében mondom ezt.) Természetesen ne hagyja el magát az ember! Az a nő, amelyik nem éli meg, nem bontja ki a vénuszi énjét, szerintem nem élhet teljes életet. Úgyhogy járjon pedikűröshöz, legyen ápolt, élvezze, hogy vonzó nő lehet. (Én 18 pár lábbelit és 8 körömlakkot vittem magammal a zánkai táboromba.)
A másik, amin érdemes elgondolkodni: a bütykök. Kik állnak a lábunkon, kiknek hagyjuk, hogy beleszóljanak az életünkbe, hogy terrorizáljanak bennünket? Kiknek akarunk megfelelni, és vajon meddig? (Erre szoktam mondani, hogy: „Jézus se jött be mindenkinek, hát akkor én mit akarjak?”) És amondó vagyok, ha mindezen nem tudunk magunk változtatni, keressük meg azt a módszert, embert, öngyógyító technikát… ami által megtanuljuk ELFOGADNI MAGUNKAT! Különben egy életen át szenvedhetünk, gyárthatjuk a problémákat, és elmegy úgy az életünk, hogy soha nem fogjuk igazán értékelni azt, ami van. Soha nem leszünk képesek lazán a jelenben lenni, és mi sem fogunk tudni feltétel nélkül szeretni.
Úgy gondolom, hogy az, akit a szépségipar képes money-pulálni, az lelkileg nem nőtt fel. Az valahol egy sérült, befolyásolható kisgyerek maradt. Úgyhogy a láb- (és más egyéb) farigcsálás helyett a tudatos belső munkát ajánlom!