Egy fűtött, szakképzett dadák által rendszeresen ellenőrzött tartály jobb a babáknak, mint ha egyszerűen az utcán hagynák őket – ezt mondják a babadoboz hívei. Az ENSZ szerint azonban ez a megoldás sérti a gyermekek jogait többek között azért, mert a gyerekeknek joguk van megtudniuk, kik a szüleik – a babadobozban hagyott gyerekektől azonban éppen ezt tagadják meg.
Németországban, a Waldfriede Kórház elhagyott hátsó részén lévő ösvényen évente kétszer megy végig valaki, évente két csecsemőt hagynak az eldugott ösvény babadobozában. A dobozban nemcsak meleg takaró és pelenka van, hanem egy levél is az anyának egy telefonszámmal azért, hogy ha esetleg meggondolja magát, tudja, kit hívjon fel. Egy hamburgi tartályban az utóbbi tíz évben negyvenkét babát helyeztek el, és az anyák közül tizenhét később jelentkezett, tizennégy pedig vissza is vette a gyerekét.
Persze nem biztos, hogy mindig az anyák teszik bele a babadobozba a kisbabájukat. A megoldás ellenzőinek egyik érve éppen az, hogy az illető férfi is lehet, vagy valaki a családból. A bírálók szerint a dobozokat lelkiismeretlen apák vagy prostituáltak futtatói is használhatják, rákényszerítve az anyákat arra, hogy megszabaduljanak nem kívánt csecsemőiktől. Miközben ez a megoldás nagyon könnyűvé teszi a „megoldást”, egyáltalán nem biztosítja, hogy az anyák megkapják azt a segítséget, amelyre a nagy érzelmi megrázkódtatás, sőt fizikai kockázat miatt szükségük van – mondják a babadoboz ellenzői.
Néhány országban (például nálunk is) a törvény támogatja ezt az eljárást, vagyis a cselekedet az örökbefogadáshoz hozzájárulást is jelentő, jogszerű cselekménynek számít, míg ha máshol, például szabad téren, védelem nélkül hagyják a babát, akkor az bűncselekmény.