A hír: A tükrök és minden egyéb visszatükröződő felület bojkottjával akarják javítani az önmagukról alkotott képüket és önbecsülésüket egy új trend követői. A mozgalom, amelyet egy csapat női blogger indított útjára az Egyesült Államokban, bojkottot hirdet minden visszatükröződő felületre. Az irányzat követőinek le kell mondaniuk a visszatükröződő számítógép-képernyők, a kirakatok és a mobiltelefon-kijelzők jelentette alkalmi tükrökről is – hogy ne akarjanak mindenáron megfelelni egy vágyott képnek. Kate Fox szociálantropológus szerint azonban a „tükörböjt” nem más, mint a külső megjelenéssel való túlzott foglalkozás egyik formája. 
Legutóbb egy fotózáson éltem meg azt, hogy mennyire összefügg a kinézetem a belső feszültségeimmel. Fáradtan érkeztem, szabadkoztam mind a sminkesnek, mind a stylistnak, hogy bocsánat, ma reménytelen vagyok, pocsék a kedvem, pocsékul is nézek ki, sajnálom, elrontom az egész anyagot. Nyugtatgattak (általában a szakemberek nagyon kedvesek, tudják, hogyan kell az alanyt lecsitítani), és kérték, bízzam rájuk magamat. Erőtlenül beültem a sminkbe, majd mosolyogtam, pózolgattam. Bele sem mertem nézni a tükörbe előtte, gondoltam, nekem úgyis mindegy minden, de legyen, aminek lennie kell. Két nap múlva megérkeztek a werkfotók (még a photoshop előtti állapotban), akkor már jobb volt a kedélyem. És hihetetlen, de tényleg ragyogóan néztem ki. Tehát a tükör valóban csak a belső tükrünk, azt látjuk benne, amit látni akarunk, amit a tudatunk látni enged. Feszült idegekkel egy kis bőrhibával is azt realizálhatjuk, hogy mocsári ragyák uralják az ábrázatunkat, és mindenki undorodni fog tőlünk. Hogy a hajunk a gebe farkával rokon, hogy a ráncainkat az utca túlfeléről kiszúrják, hogy semmi nem jó rajtunk, legjobb lenne remeteként élnünk ilyen állapotban.
Persze minden nőnek fontos a külseje, ez nem is kérdés, és valóban nem mindegy, mennyit és hogyan törődünk magunkkal. De az azért már túlzás, hogy csak ez legyen a cél, a mérce és minden rettegés forrása. Ha úgy véljük, mindent megtettünk az ápolt, kellemes megjelenésért, akkor nincs mitől félnünk. Rossz napja bárkinek lehet, egy-egy tincs akármelyik frizurából kiszabadulhat, és igenis belefér, hogy éppen nem úgy festünk, mintha egy magazinból léptünk volna ki. Egyik kedvenc jelenetem az Elfújta a szélből szintén a tükrökhöz kapcsolódik. Scarlett gürcöl Tarán, hogy megmentse a birtokot, hogy éhen ne vesszenek. Szánt, gyapotot szed, főz és mos. Ám jön a hír, hogy meg kell fizetni az adót, amire nincsen elég pénze. Ekkor megy a városba, hogy Rhett Butlertől kölcsönkérjen. De tudja, hogy ezt szegény koldusként nem teheti meg, nagyvilági dívának kell tűnnie – ekkor készül el a híres ruha, édesanyja bársonyfüggönyéből. És hosszú hónapok után ekkor néz Scarlett először igazán tükörbe. És átfut a fején, hogy ez idáig, a küzdelmek közepette csak azt nézte meg reggelente, hogy nem piszkos-e, de azt a kérdést, hogy csinos-e még, fel sem merte tenni önmagának. És egy idegen nézett vissza rá.
Egyszóval szerintem fontos tükörbe nézni, fontos minden nap többször is kontrollálni, hogyan nézünk ki, rendezettek vagyunk-e. Ám nem szabad olyan kritikai elvárásokkal vizsgálgatni magunkat, aminek még egy topmodell sem felelne meg stáb, világítás és utólagos korrekciók nélkül. Felesleges dolognak tartom a tükörböjtöt, és éppen azért, mert hat ránk saját képünk, még ha néha túl negatívan is. Inkább azt tanuljuk meg, mi a szép rajtunk, és örüljünk annak, legyen bármilyen a kedvünk. Ha így szemléljük magunkat, akkor nehezebben keseríthet el az, hogy visszanézünk önmagunkra…
Karafiáth Orsolya: Tiltsák be a jégkrémreklámokat!
Karafiáth Orsolya: Milyen élete lesz egy börtönviselt csecsemőnek?
Karafiáth Orsolya: Képzettség nélküli „pszichológusok” garázdálkodnak?