Novodomszky Éva: “Gyerekeink kétnyelvűsége mindent visz”

– Amikor tinédzserként elképzelte a jövőjét, benne volt a pakliban, hogy külföldihez megy feleségül?
– Nem emlékszem rá, hogy lett volna konkrét elképzelésem arról, milyen családom lesz. Egy dologban voltunk az anyukámmal biztosak, hogy nem hosszú, többéves jegyesség után fogok férjhez menni, hanem drámai hirtelenséggel. Nem az a típus voltam, aki egy csendes, aranyos helyi fiúnak éveken át szorongatja a kezét, majd komótosan elballag vele az oltár elé. Tudtuk, hogy lesz valami csavar a történetben.

– Nehezebb vegyes házasságban élni, vagy a férfi és nő között meglevő, drámai és alapvető különbségek mellett eltörpül, hogy az egyik magyar, a másik olasz?
– A nagyvárosi emberek bárhol a világon könnyebben megértik egymást, mint egy nagyvárosi meg egy falusi ember. Salvo ugyan szicíliai, de a megismerkedésünk előtt három évig Rómában élt, azelőtt pedig Milánó mellett. Számára természetes, ha tovább kell állni néhány várossal.

– A nyarakat kint töltik?
– Volt, amikor egyszer mentünk le egész évben, volt, amikor hatszor. Tavaly nyáron hat hetet voltam lent a gyerekekkel. Általában lemegyünk a nyár elején két hétre meg a végén is kettőre. A nyolcéves fiam, Cristiano egyszer volt nélkülünk három hetet. Most nyáron megint menni akar. Felül a repülőre, és lemegy egyedül is. Majd elkíséri a stewardess – mondja ő.

– Mi a legnagyobb előnye egy nemzetközi családnak?
– A gyerekeink kétnyelvűsége mindent visz. Két nyelv, két kultúra, teljesen más az agyműködésük is a kétnyelvű gyerekeknek. Az agyukban ugyanazon a területen helyezkedik el a két nyelv. És ugyan sokan mondják, hogy ők nehezebben kezdenek el beszélni, én ezt nem vettem észre. Nálunk mind a kettő annyit dumált, mint egy lány.

– Magyar vagy olasz volt az első szavuk?
– Cristiano első szava a tete volt, az apját hívta így. A két nyelvet amúgy szinte párhuzamosan tanulta meg, bár a magyar kicsit mindig elhúz, hiszen ebben a közegben él. Nyaranta zárkózik fel mellé az olasz, amikor többhetes intenzív olaszkurzust nyom le a nagymamával. Marco még csak két és fél éves, nála a különbség még nem érezhető.

– Nincsenek félelmei amiatt, hogy gyökértelennek érzik majd magukat a kétfelé kötődés miatt?
– Valóban kétélű a dolog, hiszen év közben itt vannak barátaik, ott meg a nyári barátaik vannak. És nem tudom elképzelni, milyen lesz, amikor először szerelmesek lesznek. Iskolaidőben megismerkedik egy lánnyal, aki nyáron két hónapig itt ücsörög majd nélküle? Vagy ott szeret bele egybe, akivel a következő nyárig nem találkozik?

– Szokták kérdezgetni, hogy ők olaszok vagy magyarok?
– Marco folyton azt kérdezgeti, hogy anya, én olasz vagyok? Cristiano pedig saját kénye-kedve szerint használja ezt a maga nyolc évének minden rafinériájával. Ha megharagszik az apjára, mert az nem enged meg neki valamit, azzal vág vissza, hogy ő akkor inkább csak magyar. Azt mondja egyébként, neki nagyon jó, hogy félig olasz, félig magyar. Egyrészt imád utazni, kocsival is lement a múltkor az apjával Szicíliába, és egy hang nélkül lenyomta vele a kétezer-kétszáz kilométert. Azt is nagyon élvezi, hogy tud úgy beszélni az apjával, hogy a körülötte levők nem értik.

– Az „olasz férfi” nem egy rossz sztereotípia, ebből biztos nem lesznek problémáik.
– A „magyar nő” viszont nem egy jó sztereotípia Olaszországban. Megfordult arrafelé már sok olyan magyar lány, aki mind azt állította magáról, hogy orvos, pedagógus, ápolónő, de nem talál munkát otthon, és ezért ment Olaszországba táncosnőnek, pincérnőnek meg még ki tudja, minek. Amikor tíz évvel ezelőtt megismerkedtünk Salvóval, láttam, hogyan éltek akkor a barátai.

– Mint főállású latin loverek?
– Salvo szülővárosában, Cefalùban arra vannak berendezkedve a srácok, hogy nyáron azért utaznak a turistalányok Szicíliába, mert latin lovert akarnak maguknak találni. Ezek a fiúk nem a pénzre mennek, a tenyerükön hordják a nőket. Vacsorázni, hajókázni viszik őket, kirándulásokat, programokat szerveznek nekik. Igazi gavallérok.

– Érdekes, hogy a tipikus olasz amorózó Magyarországon nem számítana férfiasnak. Az olasz amorózó udvarol, naponta ötször telefonál, és épp az ellentéte annak a nemtörődöm macsónak, amit a magyarok értenek ez alatt.
– Nem viselem jól, amikor mondjuk, egy újságcikkben azt írják, hogy „romantikus kis macsókat” nevelek a gyerekeimből. Ráadásul ez pont egy olyan mondat, amit soha nem ejtenék ki a számon, nagyon nem az enyém.

– Azt hogy bírja, hogy a családi programok – gondolom – mind fiúsak?
– Van benne azért gyerekszínház, planetárium, állatkert. Egyébként meg én magam is elég fiús gyerek voltam.

– Focit is néz? Az olaszoknál muszáj.
– Azt az egyet nem. Salvo a meccset bent nézi az étteremben. De az anyukám és a nagymamám szereti a focit, ők minden sportközvetítést megnéznek. Én vagyok a családban az egyetlen, aki erre az egyre nem fogékony. Viszont szívesen focizok Cristianóval az udvaron, meg birkózunk, és játszunk más fiús játékokat is. Ami érdekel a kézművesdolgokból, az pont nem a hímezzünk terítőt, hanem a barkácsolás. Az érdeklődésem már azelőtt is inkább fiús volt, hogy a fiaim megszülettek volna.

– Salvóval nem gondolkodtak közös olasz főzőműsoron?
– Nem főzök túl jól. Tegnap szezonnyitó kerti partit tartottunk a szomszédokkal, én inkább kézilánykodhattam.

– A szicíliai szokások között van olyan, ami elsőre furcsa volt?
– Amikor Cristianót vártuk, és már elég nagy volt a hasam, vadidegen asszonyok odajöttek hozzám az utcán, örvendezve megpuszilgatták a hasamat, majd mentek is tovább. Salvónak viszont az tetszik nálunk nagyon, hogy mi sokkal nyugodtabban kezeljük, ha mondjuk a gyerek a játszótéren orra bukik. Szicíliában ilyenkor az anyja jobban visít, mint a gyerek.

– Nem bántja a férjét, hogy Szicíliáról mindenkinek a maffia jut eszébe?
– Nem nagyon forszírozzák a szicíliaiak ezt a témát, senki nem akarja bajba sodorni magát. Mindenki úgy tesz, mintha nem lenne semmi. Corleone egyébként gyönyörű hely. Apró város, mégis majdnem száz temploma van. Gondolom, mert egyfolytában vezekeltek.

– Rájátszanak Coppola filmjére?
– Van egy Keresztapa nevű kocsma, aminek a falán a filmből kinagyított fotók vannak, ott lehet kapni Keresztapa nevű likőrt. Magáról a maffiáról viszont nem beszélnek, mert számukra ez a téma nem vicc, nekik ez a mindennapjaik része. Az igazi nagy családok még ott élnek közöttük.

– A férje megszokta már tíz év alatt Magyarországot?
– Az elején nem volt könnyű. Neki, a mindig a saját erejéből építkező szicíliai férfinak úgy telt itt az első négy éve, hogy vagy nem dolgozott, vagy nem olyan helyen, ahol jól érezte volna magát. A gyémántmanufaktúrában eleinte élvezte a munkát, mert ott eladni kellett, és eladni nagyon tud. Erős bizonyítási vágy élt benne, nagy szüksége volt a lelkének arra, hogy az éttermét sikerre vigye. Ezért érzi magát most a helyén. Felépítette a maga kis birodalmát, ahol az ő illatai, az ő színei, az ő ízei, az ő zenéi és hangulatai veszik körül egész nap, amit otthonról hozott. Attól szerethető maga a hely is, hogy igazi, olyan, mintha magának csinálta volna.

– Szentendrére is becsempészte Szicíliát? Az arckifejezésén azt látom, igen.
– Van két pálmafánk az udvaron. Kicsit tájidegen, de mit tegyek, ha ő úgy szereti őket. Van fügénk, gránátalmánk, mandulafánk. Elképesztő macera van velük, babusgatni kell őket, de neki szüksége van rájuk.

– Talán azt gondolta, ha ő kibírja itt, bírja ki a pálmafa is.
– A fontos dolgokban egyébként egyetértünk, legfeljebb ő szeret kicsit nagyobbat ugrani, mint amit én elképzelek.

– Az sem lehetett könnyű, hogy itt őt mindenki úgy ismerte, mint a műsorvezető férjét.
– Ha megkérdezte tőle valaki, mivel foglalkozik, ő ezt a kérdést úgy értelmezte, hogy valójában nem rá kíváncsiak. Mert egy tévés újságíró férje csakis ügyvéd, orvos, mérnök, filmrendező lehet. Ő meg egy senki, egy kereskedő. Mit válaszoljon? A kereskedelemben dolgozott, számítógépes hálózatokat forgalmazott, és volt egy kávézója Szicíliában, amit még az apukájával csináltak együtt. Úgy érezte, csalódást kelt a válaszával, mert többet várnak tőle. Nekem ez sosem jutott eszembe, és ő is csak utólag mondta el, hogy akkor így érezte magát. Engem egyébként sosem izgatott, mit gondolnak mások arról, hogyan vagy kivel élek. Csak az érdekel, hogy nekem jó, vagy nem jó. És az idő engem igazolt, mert minden a lehető legjobban alakult.