Három generáció, egy kérdés: Mi a dolga egy apának?

„Ki látott már olyat, hogy a családfő mosogat?”
Bernát Lászlóné Stefi (68)

– Ma már természetes, hogy az apák kiveszik a részüket a gyereknevelésből, míg ötven évvel ezelőtt sokkal kevésbé volt az – véli Bernát Lászlóné Stefi (68), akinek két gyermekétől négy unokája, egyik unokájától pedig már két dédunokája született. – Régen is léteztek családok, ahol a férfiak is foglalkoztak a gyerekekkel, de azért ezt alapvetően az asszonyok dolgának könyvelték el. Ami viszont biztos, hogy az apáknak sokkal nagyobb tekintélyük volt, a gyerekek első szóra engedelmeskedtek, nem fordult elő hiszti, könyörgés, hosszas vitatkozás. A mai apák sokszor nem elég határozottak, és ezt a gyerekek ki is használják – mondja Stefi, aki ugyanakkor keserűen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor a férje, aki korábban még a házimunkában is részt vett, az édesanyjára hallgatva teljes passzivitásba merült otthon. – Az anyósom azt mondta neki, hogy a takarítás és a főzés a nők dolga, ki látott már olyat, hogy a családfő söpör vagy mosogat. Sőt papucsnak nevezte az uramat!

A második párom nem segített sem a munkában, sem a gyerekek gondozásában, ő egyértelműen úgy gondolta, az a nők feladata. Néhány év együttélés után tőle is elváltam, így ezután gyakorlatilag csak én foglalkoztam a gyerekekkel. A férjem kéthetente eljött ugyan a lányomért, de általában a sógoromhoz vitte őt, ahol szintén volt egy gyerek. A második férjem már látogatni sem jött a fiamat, miután elváltunk – mondja Stefi, aki úgy gondolja, hogy egy jó apa akkor is gondoskodik a gyerekéről, meghallgatja, foglalkozik vele, ha az anyával már külön utakon járnak. – Sajnos a lányomnak sem volt szerencséje a gyerekei apjával, egyikkel sem, de szerencsére az unokám férje és a fiam is kiveszi a részét a gyereknevelésből, és ez így van jól. Meg talán a feleségeken is múlik a dolog, hogy a gyerek születésétől fogva hogyan terelgetik a férjüket, hogyan beszélik meg a problémákat.

„Ma már hallgatnék az anyukámra”
Moravik Gabriella (49)

Stefi lánya, Moravik Gabriella (49) szerint még egy generációval ezelőtt sem háborodtak fel azonnal a nők, ha az apa nem cserélte ki a pelenkát, vagy nem bújócskázott a gyerekkel.
– Ma már általában sokkal korábban szó esik egy párkapcsolatban arról, hogy mik az elvárások egymással szemben. Egyébként is sokkal több időt töltenek együtt a párok családalapítás előtt, mint amikor én szültem. Aki nem tanult tovább, az 17-18 évesen dolgozni ment, gyakorlatilag független, dolgozó nők voltunk. A fiúk visszatértek a katonaságból, aztán jött a házasság, a gyerek. A szülői szerepekkel, a munkamegosztással kapcsolatban nem sok elvárásunk lehetett, nem is nagyon beszélgettünk róla, legfeljebb a szüleink tanácsoltak ezt-azt. Aztán persze később borult a bili, ahogy nálunk is. De lehet, hogy csak én voltam ilyen szerencsétlen, hiszen nem egy családban már akkor is aktívan részt vettek az apák is a gyerekek körüli teendőkben – folytatja Gabi, aki szerint sokat számít az is, hogy milyen volt anno az apa édesapjának hozzáállása, hogy ő mennyit foglalkozott a csemetéivel.

– Az én gyerekeim apjának pedig mindamellett volt egy olyan baráti társasága, akikkel nem a babagondozás vagy az építőkocka volt a közös téma. A közösség, a munkatársak pedig nagy hatással vannak a férfiakra. De talán ez is változik idővel. Azt hiszem, ma már egyáltalán nem ciki gyerekekről beszélgetni pasik között sem, és ez így van rendjén. Szerencsére a vejem is jó apuka, hasonlóan gondolkodó barátokkal, akik szintén lelkes apukák – teszi hozzá. – Amikor várandós voltam, nem sokat beszélgettünk a párommal a babáról, de arra emlékszem, hogy ő is várta őket, fejét a hasamra téve figyelte, ahogy mozogtak a pocakomban – mondja Gabi, aki egészen fiatalon, tizennyolc évesen szült először. Első férjétől két gyereke született.

– Aztán amikor már megvoltak, nem sokat foglalkozott velük, nem mondanám, hogy jó apa volt. Sokkal inkább érdekelte, hogy sörözni menjen a barátaival, mint a gyerekeivel a játszótérre, vagy csak úgy sétálni, velünk. Pedig nem vártam tőle sokat. Amikor túlóráztam, előfordult, hogy neki kellett elmenni az óvodába a gyerekekért, de nemegyszer még azt is elfelejtette. Ha belegondolok, szinte mindig én voltam Beáékkal. Miután elváltunk, a férjemet sajnos még kevésbé érdekelte a családja, szinte alig tartotta a kapcsolatot a kicsikkel.

A válás után nem sokkal Gabi új élettársat talált, akitől harmadik gyermeke született, de sajnos az új apuka sem bizonyult sokkal odaadóbbnak. 
– Ha újrakezdhetném, biztosan hallgatnék az anyukámra, aki tizennyolc éves koromban próbált tanácsokat adni, lebeszélni a házasságról az exemmel, mondván, nem hozzám való. Én meg menekültem otthonról, lázadtam, szerelmes voltam, egyedül akartam dönteni a sorsomról, nem engedtem beleszólást. Anyaként és nagymamaként már tudom, hogy egy tapasztaltabb ember véleményét érdemes megfontolni.

„Csak akkor szólnak, ha már nem bírjuk idegekkel”
Szölgyémi Miklósné, Beáta (29)

Gabi lánya a férjével egyetértésben megpróbál tanulni a szülői hibákból.
– Egyikünknek sem volt felhőtlen gyerekkora, a szüleim elváltak, aztán később több mostohaapánk is volt – meséli Kis Szölgyémi Miklósné, Beáta (29), aki két óvodás kisfiú anyukája. – A testvéreimmel erős a kötelék közöttünk, de sok viszontagságon mentünk keresztül. A férjem apukájának sem volt ideje a gyerekekre, leginkább a munkájának élt, állandóan túlórázott. Mi nem így szeretnénk felnevelni a gyerekeinket – nyomatékosítja Bea, aztán a jelenben folytatja. – Én szerencsés vagyok, mert sosem kell kérnem, hogy a férjem aktívan részt vegyen a családi életben, ő belső indíttatásból teszi mindig. Mindketten több műszakban dolgozunk, felváltva vagyunk a gyerekekkel, így sokszor az apjuk megy értük az oviba, vagy ő készíti fel őket. De ha nem vagyok otthon, megcsinálja a házimunkát is: beindítja a mosógépet, rendet rak, mosogat.

Bea szerint ma már elvárás, hogy az apák egyenrangú szülőtársként vegyenek részt a gyereknevelésben, és ő maga is így van ezzel.
– A legtöbb feleség ugyanannyit dolgozik, mint a férje, igazából megszűnőben van a klasszikus családfenntartó szerep, hiszen sokszor a nők is keresnek annyit, amennyit a párjuk. Pont ezért elvárás az, hogy az apák is kivegyék a részüket a háztartási és gyereknevelési teendőkből. Sajnos sok ismerős családban azt látom, hogy erről a házaspárok nem beszélgetnek. A nők megsértődnek, ami jogos, de csak akkor szólnak, ha már nem bírják idegekkel, aztán persze robban a bomba. Egyre többen panaszkodnak a számítógépre, hogy a férjük órákat internetezik, és közben nem foglalkozik a gyerekekkel. Sokan takaróznak azzal, hogy a házimunka, a babagondozás a nők dolga, hogy az ő apáik sem foglalkoztak ilyesmivel, a mama csinált mindent. Csakhogy az idők változnak, az anyáknak is sokkal kevesebb idejük van a gyerekekre.