A Szent Péter bazilika lodzsájára délben lépett ki Ferenc pápa, aki beszédében úgy fogalmazott, a betlehemi pásztorokkal virrasztó emberek jobb világban reménykednek, amelyben „másokkal törődünk, alázatosan végezve dolgunkat”. A pápa karácsonyi üzenete a békéről szólt. Az igazi béke nem az ellentétes erők közötti egyensúly, nem szép „arculat”, mely mögött ellentét és megosztás rejlik. A béke mindennapos, „két kézzel teremtett” elkötelezettség, mondta. Az egyházfő, aki hamar a nép kedvence lett, megszólította a nem hívőket is, akiknek szerinte szintén feladatuk a világban való békére törekvés.
A konfliktusok felsorolását a „gyűlöletet és bosszút tápláló” szíriai háborúval kezdte, arra szólítva fel a szemben álló feleket, hogy vessenek véget az erőszaknak, és tegyék lehetővé a humanitárius segítséget. Az év emberének választott egyházfő békét kért az emberek által elfelejtett Közép-Afrikai Köztársaságban is, ahol erőszak és nyomorúság pusztít, ahol sokan otthontalanul, víz és élelem nélkül vannak. Megbékélést és fegyverletételt sürgetett Dél-Szudánban és Nigériában. Áldást kért a Szentföldre, valamint az izraeliek és palesztinok közötti béketárgyalások eredményes lezárását sürgette. A gyakori merényletektől sebzett, „szeretett” Irak gyógyulását szorgalmazta.
Védelmet kért az Úrtól azoknak, akiket hitükért üldöznek. Reményt és vigaszt a menekülteknek, elsősorban az Afrika szarvának nevezett területen és a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Méltó életet, befogadást és segítséget sürgetett a migránsoknak.
A pápa, aki az ünnep előtt meglátogatta elődjét, XVI. Benedeket, az emberkereskedőkhöz is szólt. Kijelentette, hogy emberiségellenes bűncselekményt követnek el. Törődést kért az emberi kapzsiságtól gyakran kizsákmányolt bolygónknak, segítséget a természeti katasztrófák sújtotta népeknek, közöttük a tájfun sújtotta Fülöp-szigetieknek.
Olasz nyelvű beszéde végén Ferenc pápa – II. János Pál egykori jelmondatához kapcsolódva – azt mondta, nem szabad félni a szeretettől és a gyengédségtől.
Békés karácsonyt kívánt mindazoknak, akik a Szent Péter téren és a világ minden részén a médián keresztül hallgatták szavait. Békét és örömöt kért a fiataloknak és a családoknak, a szegényeknek és a kiközösítetteknek, a betegeknek és a szenvedőknek, valamint azoknak is, akik őket segítik. Beszéde végén az egyházfő latinul áldását adta Urbi et Orbi (Róma városára és a földkerekségre).