Eü-vita: “Csak arra vágytam, hogy emberszámba vegyenek”

Dreissiger Ágnes | 2014. Január 23.
Nagy port kavart az elmúlt napokban egy cikk, amelyben a szerző szülésének tapasztalatait írta meg. Miközben a terhesgondozás és a sürgősségi császár is rendben zajlott, az édesanyának sokszor kellett – saját elmondása szerint – nem megfelelő bánásmóddal szembesülnie. A cikk szerzője két nap alatt több mint száz e-mailt kapott. A tapasztalatairól kérdeztük Hidasi Juditot.
EÜ-vita: „Csak arra vágytam, hogy emberszámba vegyenek”

– A hét elején, az Indexen jelent meg vélemény formájában egy cikked, amiben a szülésed történetét mondod el. Egy szülés, hálapénz nélkül. Elég durva képet adsz róla (hiába kérted, cseréljék ki az ágyadat a műtős ágyról egy másikra, az első nap hajnalban gyakorlatilag hozzád vágták a gyerekedet, és közölték, hogy egész éjjel bőgött, nyugtasd meg, miközben mozdulni sem tudtál, a takarítónő minden reggel megjegyezte, az asztal tiszta morzsa, és „Mit gondolnak maguk, hogy én fogom letakarítani? Meg kéne mozdulni, nem?” – írod). A cikk után milyen reakciókat kaptál?

– Két nap alatt több mint száz e-mailt kaptam, ezek mindegyike támogató és megértő volt, és örültek, hogy megírtam a történetem. Valószínűleg azért is, mert itt névvel vállalták a nekem írók a véleményüket. A kommentelők, az már egy másik műfaj. Sokan írták meg a saját szülésélményüket, ami az enyémhez hasonló vagy még rosszabb volt. Volt olyan orvos is, aki beismerte, bizony előfordul, hogy a nővérek szörnyen bánnak az emberrel. Sokan voltak, akik hisztérikának minősítettek, és azt mondták, ki kell ezeket bírni. Én ezt másként gondolom. Nem hiszem, hogy nyafogtam, mindösszesen arra vágytam, hogy emberszámba vegyenek.

– Miért gondoltad azt, hogy pénz nélkül csinálod végig? Ez az elvekről szólt?
– Igen. Úgy gondoltam, hogy fizetem rendesen a társadalombiztosítási járulékot, miért kéne duplán fizetnem?

– A kórházban nem jött el olyan pont, amikor felülbíráltad volna a korábbi döntésed helyességét?
– De. Csak egyrészt tartani akartam magam az elhatározásomhoz, másrészt azt gondolom, ha egyszer elkezdek fizetni, akkor nincs megállás. Mert kinek adsz pénzt? Az éjszakás nővérnek meg a nappalosnak? A csecsemősnek? Mindenkinek? Voltak egyébként olyan hozzászólások is, hogy miért nem fizettem ahelyett, hogy a cikkre bazíroztam. A kisfiam négy hónapos. Amikor ez történt velem, még nem tudtam, hogy ebből cikk lesz. A szerkesztőt érdekelte a téma, megírtam. Nem első felindultságomban.

– Reagált rá valamit a kórház?
– Nem. Az Index Facebook-oldalán írt az orvos, elmondta az érvet, ezt én a saját oldalamra is kitettem. Sokan hozzászóltak ekkor, hogy nekik milyen jó tapasztalatuk volt a Péterfy Kórházzal. Én ennek nagyon örülök, de sajnos nekem, és rajtam kívül még nagyon sok nőnek rossz élmények jutottak. Most szembesültem azzal is, hogy nagyon sok a tudatlanság a császármetszés körül. Egy nővér kommentelte a cikkemet, azt mondta, létezik egy önsegítő csoport császárosoknak, mert őket a társadalom kicsit hátrébb helyezi, mint a rendesen szülőket. És ez így van: nyilván nem a barátaimról és a családomról beszélek, de akadt olyan hozzászólás is, hogy „ha rendesen felkészültél volna kilenc hónap alatt, nem kellett volna császárral szülnöd”. A kisfiam sürgősségi császárral született. De ma már tudom, hogy nem szabad végigolvasni a kommenteket. A vége szerencsére jó, mindketten egészségesek vagyunk, tudom, hogy ez számít.

– Megérte mégis kiállni a véleményeddel?
– Ha már csak egy ember is elgondolkodik azon, hogy a rossz napját talán nem máson kell levernie, akkor azt mondom, igen. Nem hiszem, hogy ezen a több sebből is vérző egészségügyi rendszeren egy vagy két cikk változtatni tud, de ha kicsit többet mernek miatta kérdezni az anyukák, vagy egy kicsit kedvesebben és empatikusabban beszélnek az ilyen kórházi dolgozók, akkor megérte. A vélemény-cikkemben is leírtam, tudom, hogy keveset keresnek, tudom, hogy sokan kiégtek közülük. De az empátia, az emberségesség és a kedvesség szerintem akkor sem pénz kérdése.

Exit mobile version