| Forrás: www.sielok.hu |
Két hete kezdtem el írni ezt a bemutatót, de szerintem mostanra az összefoglaló lenne a helyes kifejezés. Már csak egy versenyem maradt hátra, és négy nap múlva indulunk haza. Egyfelől nem értem, hogy hova tűntek a napok és a hetek, annyira összefolynak, és csak a versenyekről élénkek az emlékeim. Másfelől viszont úgy tűnik, mintha már hónapok óta itt lennék, és kicsit már mehetnékem van.
Ezt a pár hetet, amit az olimpián töltök, nem tudom semmi máshoz hasonlítani. Olyan, mint egy álomvilág; annyira más, mint a hétköznapjaim… teljesen elveszítettem az időérzékem. Itt nagyon könnyű megfeledkezni a kismillió mindennapos gondról, legyen szó akár a tanulásról, akár arról, hogy mit kell venni a boltban a következő hétre. Ez utóbbiról főleg azért, mert itt mindenhez ingyen jutunk, ami, valljuk be, igen nagy luxus.
A mi falunk a hegyekben épült, közel a sípályákhoz. Gyönyörűek a minket körülvevő hegyek, nem is hittem a szememnek, amikor először megláttam, hogy hova kerültem. A falut magát úgy kell elképzelni, mint egy lakóparkot, új építésű, többszintes házakkal. Minden lakás erkélyén kint lóg az ott lakó nemzet zászlaja. Általában kétágyas, fürdőszobás szobákban helyeztek el bennüket. Egy büfés éttermünk is van, ez a nap 24 órájában üzemel, és minden este hét felé teljesen megtelik, egy tűt is alig lehetne leejteni. Bár nagy a zaj, én szeretem ezt a nyüzsgést, mert lehet szemlélődni, embereket nézni. A menü nem túl változatos, négy hét alatt rá lehet unni. A mi falunkból a nagy, arany M-betűs étterem is hiányzik, ami roppant furcsa, mivel főszponzorról van szó, és kicsit dobna legalább a kávékínálaton… Az éttermen kívül van egy plázának nevezett hely, ahol található egy játékterem, közért, elektronikai bolt, posta, ajándékbolt, internetes és telefonálós helyiség, egy (alkoholmentes italokat felszolgáló) bár és egy kávézó. Minden épületben elhelyeztek mosógépeket és szárítókat, tehát teljes a kényelem. A közlekedés is megoldódott, bár az elején akadtak apróbb problémák (a sofőr rossz helyre vitt minket), de azokat sikerült kiküszöbölni, mire megérkeztek a nagyobb csapatok.
A faluban jó a hangulat, lehet ismerkedni, barátkozni, de mégis egy kis buborékhoz kell hasonlítanom. A völgyben kialakítottak egy várost, minden új, elég ideiglenes is, semmi kapcsolatunk a külvilággal. Vannak a nézők, az önkéntesek, azok, akik itt dolgoznak, és vagyunk mi. Ezért úgy tűnik, hogy az igazi orosz kultúrával nem is nagyon ismerkedünk meg. Olyan, mintha egy reptéren lennénk, ahol bár egy ország területén tartózkodunk, mégse mondhatjuk, hogy láttunk belőle valamit.
A versenyeken kívül elég egyhangúan telnek a napok. Korai kelések, edzés, ebéd, száraz edzés, vacsora. A szabadnapjaimon általában elmegyek más sportágak versenyeit megnézni, vagy a sífutók falujába fürdőzni. Valamiért a szervezők úgy gondolták, hogy csak az északi sportot űző atlétáknak kell a regenerálódáshoz szauna, gőzfürdő, jakuzzi és medence. Kétszer voltam a jeges faluban is a tengerparton, ahol pálmafák nőnek és lehet biciklit bérelni a gyorsabb közlekedés érdekében. Egy pár nemzet – például a hollandok – saját bicikliflottát tart fenn. De személy szerint a meleget és a pálmafákat nem cserélném le a mi hófödte hegyeinkre.
Mindent egybevetve nagy élmény volt ez az egy hónap itt, Szocsiban. A szervezőknek sikerült a távolság ellenére sok nézőt idecsalogatni, akik végignézték a versenyt az utolsó versenyzőig. Bár menet közben nem halljuk a tömeg hangját, nagyon jó érzés tapsvihar közepette beérkezni a célba. És tényleg nagyon barátságosak az emberek; még ha nem is beszélnek nagyon más nyelvet, csak oroszt, akkor is próbálkoznak és segítőkészek.
Az biztos, hogy egy kicsit összetörik majd a szívem, amikor véget ér az olimpia, és itt kell hagynom ezt az álomvilágot. De annak örülök, hogy legalább egy napot otthon lehetek a családommal, mielőtt visszarepülök a világ végére, Alaszkába, ahol majd arcon csap a valóság. Egy olyan “valóság”, amelyben csodálatosan szép hegyek vesznek körül és hetente többször is síelhetek… Igazából egy rossz szavam nem lehet, és nagyon hálás vagyok, amiért a szüleim elindítottak ezen az úton.
