Beiratkozás: van elég óvoda, csak nem jó helyen

Dreissiger Ágnes | 2014. Március 19.
Még nem tudni, hogy áprilisban mikor lesz az óvodai beiratkozás, de egy biztos: idén még nem kötelező felvenni a három évet betöltött gyerekeket. A számok azt mutatják, van elég férőhely, mégis minden évben túljelentkezésről hallani.

Eltolták a törvényt, sok a kérdőjel

Azt minden település és kerület önkormányzata maga dönti el, mikorra írja ki az óvodai felvételik idejét, de akiket ez érint, már biztosan körbekérdeztek a környékükön. “Tavaly nem vették fel a kisfiamat, mert az öccsét vártam, azt mondták, hagyjunk helyet másoknak, akiknek tényleg kell” – mondja Aliz, aki az egyik XII. kerületi óvodához tartozik. “Akkor megígérték, hogy idén biztos lesz helyünk, de most is nagyon izgulunk.”

Korábban ugyanis úgy volt, hogy 2014 szeptemberétől minden hároméves gyereket kötelesek felvenni az óvodák: ehhez viszont még a szerény becslések szerint is nagyjából húszezer férőhelyre lenne szükség. 2013 végén az Országgyűlés egy évvel kitolta ezt a határidőt, mondván, ehhez még van mit fejlődni.

Az elmúlt öt év statisztikája szerint minden évben több hely van az óvodákban, mint amennyi gyerek, mégis: nagyon sok olyan intézmény van, ahol kétszeres-háromszoros a túljelentkezés.

Most akkor mi van?

Az óvodák csak az “életvitelszerűen” a körzetükben lakó gyermekeket kötelesek felvenni jövőre. Ez lehetőséget ad arra, hogy ha az óvodavezetőnek kétsége támadna, hogy a gyermek valóban az óvodához tartozó környéken lakik, felszólítsa a szülőket, hogy tizenöt napon belül hozzanak igazolást a területi védőnőtől. Ellenkező esetben az óvodavezető, vagy a fenntartó által szervezett bizottság családlátogatással ellenőrizheti, hogy a gyermek a bejelentett címen lakik-e. Ha pedig a szülő a javasolt három időpont egyikén sem teszi lehetővé a családlátogatást, az óvoda megtagadhatja a felvételt. Mindez azt szorítaná vissza, hogy a családok valótlan adatokat szolgáltassanak azért, hogy gyermekük bekerüljön egy népszerűbb óvodába.

Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke szerint van elég óvoda, csak nem jó helyen. “Általában a nagyvárosokban, és környékükön van zsúfoltság vagy helyhiány. Dunakeszin, Törökbálinton például szinte lehetetlen bekerülni, de Zugló és a budai kerületek is nagyon népszerűek. Cegléden viszont mindenkit fel tudnak venni, aki óvodába szeretne menni, és úgy tudom, az ország többi kisvárosában sem probléma ez” – mondja.  Az óvodák általában azokat a gyermekeket utasítják el, akiknek az elhelyezése megoldott, azaz családi napközibe, vagy valamilyen magánintézménybe járnak, esetleg az anyuka van otthon a kistestvérrel.

“Én pont ezt tartom nagyon igazságtalannak. A lányom azért maradt hoppon tavaly, mert az öccse nyáron született. Én hülye meg óriási hassal mentem a beiratkozásra. Az sem segített, hogy a lányom már járt bölcsődébe, pedig korábban még azt is hallottam, ha egyszer már volt közösségben, nem emelik ki a rendszerből” – mondja Eszter, aki reméli, idén már mehet a lánya az egyik XIV. kerületi óvodába.

Szakemberek szerint még ebben az évben is várható, hogy maximális létszámon futnak majd a csoportok, a törvény huszonöt gyermeket enged egy szobában elhelyezni, ami szükség esetén 20 százalékkal emelhető. Kérdés, hogy másfél év múlva hogyan lesz húszezerrel több óvodai hely? Pénz kell hozzá, ez nem újdonság. Néha átadnak egy-egy új ovit, mint nemrég Sülysápon vagy Dunakeszin, de ez a globális helyzeten nem változtat radikálisan.

Jelenleg nagyjából az óvodáskorú gyerekek tíz százaléka nem jár óvodába, így 2015-ig körülbelül huszonöt-, harmincezer új férőhelyet kellene létrehozni.

Tanév

Óvodák száma

Férőhelyek száma

Gyerekek száma

Egy csoportra jutó gyerekek száma

Egy pedagógusra jutó gyerekek száma

2008/2009

4355

354 267

325 677

23

11

2009/2010

4366

363 024

328 545

23

11

2010/2011

4358

370 136

338 162

23

11

2011/2012

4336

374 870

341 190

23

11

2012/2013

4321

377 154

340 204

23

11

Forrás: KSH

Exit mobile version