Család

Egy évvel csúszik a kötelező óvodába íratás

Csak 2015-től lesz kötelező hároméves kortól az óvoda.

Döntött az Országgyűlés, csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától fogva. Eredetileg 2014 szeptemberétől lett volna. A halasztás indoka: meg kell teremteni a szükséges infrastruktúrát.

Azt a javaslatot is jóváhagyták, amely szerint az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket kötelesek felvenni. Emellett előírták, hogy az ingatlan legalább három hónapja a gyermek lakó- vagy tartózkodási helyeként szerepeljen a nyilvántartásban. (A törvény jelenleg úgy szól, hogy az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, akinek lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye a körzetében található.)

A módosítás lehetőséget ad arra, hogy az óvodavezető, ha kétség támad afelől, hogy a gyermek valóban helyben lakik-e, felszólítsa a szülőt, hogy 15 napon belül igazolja a védőnői ellátás igénybevételét a területileg illetékes védőnőtől származó nyilatkozattal. Ellenkező esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság családlátogatással ellenőrizheti, hogy a gyermek a bejelentett címen lakik-e. Ha pedig a szülő a javasolt három időpont egyikén sem teszi lehetővé a családlátogatást, az óvoda megtagadhatja a felvételt. Mindez azt szorítaná vissza, hogy a családok valótlan adatokat szolgáltassanak azért, hogy gyermekük bekerüljön egy frekventáltabb óvodába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top