Nem kövér vagy: fogyatékos!

Iván Viktória | 2014. Június 19.
"Ha kövér vagy, úgy is maradsz. Bocs, de fogyatékosságon nem tudunk segíteni." Ilyen beszólásokat kaphatnak majd a túlsúlyos emberek néhány éven belül.

Lehet, hogy Karsten Kaltoft történelmet fog írni, de hogy mindannyian rosszul fogunk járni, az biztos. A dán gyerekgondozót azért rúgták ki állásából, mert 158 kilójával nehézkesen végezte a munkáját, például nem tudta egykönnyen bekötni a gyerekek cipőjét. Diszkrimináció miatt perel. Az Európai Bíróság elé került az esete, és ha nyer, ezek után a túlsúlyt fogyatékosságként kell majd kezelni az egész EU területén, hiszen csak így tudják megalapozni azt az állítást, hogy az érintett nem hibáztatható. Ilyen az, amikor jó szándékból és óvatosságból segíteni akarunk, de csak még jobban ártunk.

Egy ilyen döntés többek között azt jelentené, hogy külön parkolóhelyet jelölnek ki a túlsúlyosaknak, a munkahelyükön strapabíró bútorokat kapnak. Hát, ha ez a fajta megkülönböztetés nem kelt rossz érzést valakiben, akkor nem tudom, mi… Természetesen nem lehet majd súlyuk miatt elbocsátani őket, de legfeljebb majd találnak rá más okot. Egy olyan ítélet, amely szerint a kóros elhízás fogyatékosság, csak arra jó, hogy a fejünket jó mélyen a homokba dugjuk. Mert félő, hogy miután megvan a külön parkoló, megerősítettük a székeket, és kiszélesítettük a bejárati ajtókat, minden ugyanúgy megy majd tovább.

Mi a baj ezzel?

Az nyilván a tekintélyes jogtudósok előtt is egyértelmű, hogy nagyon nem ugyanaz, ha valaki kerekesszékbe kényszerül vagy mentálisan sérült, mint az, ha beteg. Merthogy a kóros elhízáshoz sok esetben egyfajta szenvedélybetegség vezet, és innentől már a problémafelvetés is visszatetsző.

A túlsúlyos emberek agyműködéséről készült MRI-képek szerint az agynak ugyanaz a része irányítja a jóllakottság érzését, mint a kábítószerfüggőknél a drog iránti vágyat. Sokan – akik táplálkozásuk miatt híztak el – azért falnak, amiért mások már kora reggel részegre isszák magukat, vagy éjjel-nappal pornót néznek. Nem az érzéki örömök hajtják őket, hanem a kényszer. Az evési kényszerben szenvedőnek állandóan az evésen jár az esze, és közben gyötri őt a bűntudat. Pánikol, menekül, a hűtő előtt megkönnyebbül, és amikor elmúlt a rövid mámor, a dugig telt gyomra miatt szenved.

Karsten Kaltoft (Fotó: bt.dk/Niels Aage Skovbo)

Csak míg egy alkoholtól vagy drogtól elkábult ember ön- és közveszélyes lehet, labilis, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan, addig egy evési kényszerben szenvedőn semmi nem látszik: beszámítható és tud felelősséget vállalni. A francba, Kaltoftra attól még simán rá lehetett bízni egy csapat kicsit, hogy ha reggelire húsztojásos rántottát evett egy tál húsgombóccal és spagettivel. Nyilván nem mászott fel a mászókára a lurkók után, de arra képes volt, hogy gondjukat viselje, vigyázzon rájuk. És nem mintha illene az Európai Bíróságon a Wikipediából idézni, de az ottani meghatározás szerint a fogyatékosság “korlátozhatja egy adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását”.

Az elhízottak járnának a legrosszabbul

A számok azt mutatják, hogy a túlevés a szociális szférában dolgozóknál a leggyakoribb. Ők úgy pusztítják lassan magukat, hogy azzal másnak nem okoznak gondot. Nem hagyják el magukat, nem lesznek haszontalanok, kártékonyak, nem lopnak pénzt, hogy megvegyék a szendvicsüket, nem okoznak jóllakottan halálos közúti balesetet… Paradox módon, aki kórosan sokat eszik, az el akar tűnni. Láthatatlanná akar válni. Nem inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy miért kerülnek ebbe a körforgásba?

Attól tartok, hogy ha a bírák Kaltoft számára kedvező döntést hoznak – akár csak azért, hogy ne haragítsák magukra a különböző érdeklobbikat –, az még nagyobb ellenérzést váltana ki az elhízott emberekkel szemben. De az lenne a legrosszabb, ha az elhízott emberek maguk is elhinnék, hogy ők valóban fogyatékos személyek. Mert akkor abba a tévhitbe ringatnánk magunkat, hogy sem más, sem ők nem tudnak tenni azért, hogy ez az állapot megváltozzon. Mennyivel jobb stigma egy elhízott embernek, ha fogyatékos, mint ha kirekesztett? Ennyi erővel akár kézrátétellel is lefogyaszthatnánk őket. Talán az jobban hat.

Exit mobile version