Rettegésben tartja a fél világot, de fél egy szappantól

Strommer Nóra | 2014. Július 24.
A jelek szerint Putyin attól fél, hogy megmérgezik, ezért minden külföldi útjára otthonról viszi az élelmiszereket, de még a vécépapírt és a szappant is lecserélik előre az ügynökei.

Tavaly ilyenkor még viccelődtünk a leopárdot simogató és a lovat a hűvös tajgán meztelen felsőtesttel megülő Putyinon, azóta viszont komolyra fordult a helyzet. Az orosz elnök a szomszédunkban zajló háború folytán keményen szembekerült a Nyugattal, és mivel zárt lapokkal játszik, mindig csak találgatni lehet, milyen lépéseket tervez a háttérben. A frissen megjelent Newsweek most egy hosszú és érdekes portrét közölt Putyin hétköznapjairól, amik annyira nem is tűnnek vagánynak, mint az ember elképzelné.

Amíg gyúr, az alattvalók órákat várnak rá

A reggeli még királyi, az elnök úr későn ébred, egészségesen reggelizik: omlettet, de lehetőleg fürjtojással, túrót, gyümölcslevet, mind frissen a farmról. Utána kávé, és miközben a tanácsadói és udvaroncai összegyűlnek, ő még beugrik két órára a medencébe úszni. Állítólag eközben dőlnek el a fejében a fontos dolgok, egyhuzamban letudja a testmozgást és a gondolkozást. Utána még váratja egy kicsit az embereit, amíg gyúr egy sort, és közben meghallgatja a híreket.

Kora délután kezdődik az érdemi munka, a tanácskozások, de csak a klasszikus, megbízható kommunikációs eszközöket használják: a tollat, a papírt és a szovjet korszakból maradt tárcsázós telefonokat. Külön jelentést kap a belföldi, a külföldi és az “udvari” ügyekről, de leginkább az izgatja, mit hogyan tálalnak az újságok. Aztán vége a lazaságnak, jönnek a meetingek, a napjai hónapokra előre be vannak osztva negyedóránként.

Az internet csak összezavarja

Az elnöki élet magányos. Putyin szülei már nem élnek, felesége idén hivatalosan is elvált tőle. Van két lánya, de külföldön, a nyilvánosság elől rejtve. A hiányt egy fekete labrador pótolja, és azok a modellek, fotósok és tornászok, akik a pletykák szerint éjszakánként feljárnak hozzá. Az internetet ritkán használja, mert csak összezavarja a sok ablak, de az őt parodizáló videókat azért néha megmutatják neki.

A jelek szerint attól fél, hogy megmérgezik

Rengeteget utazik, és tárgyal, de ha külföldre megy, egy hónappal előre kiküldik a KGB-utódszervezetek embereit, hogy biztosítsák a terepet. A hotelszobát lezárják, és mindent ellenőriznek benne, a pipereholmikat és a törölközőket kicserélik megbízható hazaira, és otthonról viszik a Kreml által ellenőrzött és csomagolt élelmiszereket, amikből aztán főznek neki.

Hiába kínálná egy másik ország elnöke helyi különlegességekkel a fogadáson, Putyin egyetlen ellenőrizetlen falatot sem fogadhat el. Hozzá sem ér. Valószínűleg fél, hogy megmérgezik. Nem mosolyog, nem viccelődik senkivel, közelebb sem lehet menni hozzá 3 méternél, és ahogy elmondja az előre megírt beszédeit, visszavonul zárt hotelszobájába.

“Teljesen érzelemmentesnek tűnik, mintha semmi sem érintené meg – mondja róla egy tolmács. – mintha észre sem venné, mi zajlik körülötte, mintha nem is érdekelnék ezek az emberek, vagy mintha fáradt lenne. Már annyi időt töltött a hatalomban, lehetetlen, hogy bárki közel kerüljön hozzá. Ahhoz szokott, hogy mindent tökéletesen leszabályoznak körülötte. Teljesen elszigetelődött mindenkitől.”

Exit mobile version