Jótékonykodás pénz nélkül: egyszerű ötletekkel teszik jobbá a világot

Tóth Judit | 2015. Február 03.
Jótékonykodni és másokon segíteni nem csak pénzzel lehet. Néha egy egyszerű ötlet is elég, és persze néhány lelkes ember, aki az ötletet meg is valósítja. Ha sokan gondolkodnának így, máris élhetőbb hely lenne ez a bolygó. Most azokat mutatjuk be, akik ezt már elkezdték itthon és külföldön.

Ha körülnézünk a világban, szerencsére ma már nagyon sok kreatív jótékonysági kezdeményezést találhatunk, és egyre népszerűbbek az olyan csoportok is, melyek nemcsak a rászorulókon segítenek, de akcióikkal egyúttal felhívják a figyelmet korunk problémáira is, például a féktelen pazarlásra.

A világ egyik fele éhezik, a másik pazarol

A sajtóban megjelenő számadatok szerint döbbenetes mennyiségű kidobott élelmiszer végzi a fejlett világ kukáiban. Ezzel én is szembesülhettem, amikor a Food Not Bombs csapatával találkoztam, akik rendszeresen szerveznek ételosztást hajléktalanoknak.

A nemzetközi szerveződés célja, hogy felhívja a figyelmet a világszerte tapasztalható éhezésre és a vele párhuzamosan létező, elképesztő mértékű pazarlásra. A világ különböző pontjain működő csoportok vegán és vegetáriánus ételeket főznek rászorulóknak, olyan alapanyagokból, melyeket máshol már kidobnának.

Fotó: Food not Bombs Facebook-oldala

Megdöbbentem, hogy ezt is kidobták

A budapesti csoport alapanyaggyűjtő körútján két nagy fővárosi piacot jártunk végig a szombati zárás előtt. Voltak olyan zöldségesek, akik már várták a csapatot, és ahelyett, hogy a kidobandó árut a kukába tették volna, inkább odaadták nekünk. De nemcsak a pultokon, a nagy zöldséges konténerekben is körülnéztünk. Ledöbbentem, mi mindent dobnak ki, az egyik kuka tele volt fehér retekkel, a másikból szinte teljesen ép almák és még használható narancsok néztek vissza. Ezek a zöldségek és gyümölcsök egy ételfotózáson már nem állták volna meg a helyüket, de az esztétikai problémákat leszámítva semmi bajuk nem volt.

Szintén a 21. századi pazarlás áll a Kultúrgorilla csapata által elindított Guide the Diver szocioprojekt középpontjában, mely a dizájn eszközeivel próbál segíteni a rászorulóknak. A fiatal formatervezők olyan eszközöket igyekeznek létrehozni, melyek megkönnyíthetik a kukabúvárkodásból élők életét. Ilyen például a Happy meal-doboz, ami a kukára kihelyezve megőrzi a feleslegessé vált étel minőségét, míg az gazdára nem talál. 

Laczkó Juli terMINI névre hallgató mobilhajléka

Köztéri hűtő Berlinben, zöld doboz Pécsen

A háztartásokban keletkező kidobásra ítélt, de még fogyasztható élelmiszerek hasznosítására számos városban találtak már megoldást. Berlinben a FairTeiler projekt keretében 21 hűtőt helyeztek ki városszerte, melyekbe bárki elviheti feleslegessé vált, rászorulóknak szánt élelmiszereit.

Hasonló kezdeményezés már itthon is van, igaz, még csak kicsiben. Pécsen az irgalmas rend papja, Morvay Imre Pio atya kezdeményezésére került ki egy nagy zöld doboz az irgalmas rendi kórház kerítésére, amibe bárki elhelyezhet rászorulóknak szánt kis ételcsomagokat.

Németország egyébként élen jár a jótékonysági kezdeményezésekben, melyekből az üzletek és éttermek is kiveszik a részüket. Az országban már több mint ezer olyan üzlet van, amelyik együttműködik a pazarlás ellen munkálkodó aktivistákkal, és kidobás helyett inkább nekik adják oda a még fogyasztható termékeiket.

Egy berlini kávézó pedig úgy próbál tenni a pazarlás ellen, hogy a gazdálkodóktól felvásárolja azokat a termékeket, melyeket a szupermarketek csak azért utasítanak vissza, mert azok nem elég szépek és eltérnek a szabványtól: a görbe sárgarépát, a méreten aluli almát vagy az összenőtt krumplikat.

Köztéri hűtő Berlinben

Adj egyet ajándékba!

Nehéz időkben az olaszok sok mindent tudnak nélkülözni, de a kávé egészen biztosan nem tartozik ezek közé. Talán nem véletlen, hogy épp a kávéivás rituáléja kapcsolódott össze egy régi nápolyi hagyománnyal. A “caffé sospeso”, azaz a “felfüggesztett kávé” lényege, hogy az ember a sajátja mellett egy másikat is kifizet, a számláért cserébe pedig bárki, aki erre rászorul, ingyen ihat egy jó feketét. A hagyomány a második világháború idején nyert teret igazán, majd a kétezres évek eleje óta újra reneszánszát éli, és világszerte elterjedt.

“Adj egyet ajándékba!” néven 2013-ban a kezdeményezés itthon is elindult, és országszerte sok üzlet csatlakozott már hozzá, nemcsak kávézók, de éttermek, kis közértek, zöldségesek, sőt fodrászszalonok is. Ami egyelőre a legnagyobb problémát jelenti, hogy a kezdeményezés híre épp azokhoz nem jut el, akik erre leginkább rászorulnának. Hisz egy utcán élő hajléktalannak nem jut eszébe, hogy bemenjen egy menő kávézóba vagy étterembe, így hiába is várná ott egy forró leves vagy egy jó kávé.

Mason Wartman a Wall Street-i munkahelyét hagyta ott, hogy olyan pizzériát nyisson, ahol vásárolhatunk ajándékba is a rászorulóknak egy-egy szeletet. Minden post-it egy pizzát jelöl és egy kedves üzenetet rejt.

Mobil mosodával járják a várost

Két ausztrál egyetemista az élet más területén nyújt segítséget a rászorulóknak, egy mobil mosodává alakított kisteherautóval járják Brisbane utcáit, hogy kimossák a város hajléktalanjainak ruháit. Az Orange Sky elnevezésű járgányba két mosógépet és két szárítógépet építettek be, és egyelőre a város hat pontján várják a hajléktalanokat, de szeretnék, ha hamarosan Ausztrália több városában is elindíthatnák a mobil mosodákat.

Ferenc pápa, aki igyekszik minden alkalommal elmondani, hogy a világnak többet kellene tenni a rászorulókért, tavaly év végén nyilvános zuhanyzók építését rendelte el a Szent Péter téren. Az ötlet az egyik püspökétől származik, akinek egy hajléktalan elmondta, hogy ételt szerezni nem olyan nehéz a Vatikánban, viszont a tisztálkodás komoly akadályokban ütközik.

Fotó: Orange Sky Laundry Facebook

Otthont varázsolnának a köztéri hirdetésekből

Egy szlovák dizájnercsapat a lakhatási problémákra talált ki egy remek megoldást, a hirdetőtábla-házakat. Elképzeléseik szerint a köztéri táblák által közrefogott kihasználatlan térben aprócska kis lakásokat lehetne kialakítani. A 18 négyzetméteres alapterület persze nem nagy, de minden alapvető felszereléssel el lehetne látni, a rezsiszámlát pedig a hirdetésekből befolyt összegből lehetne állni. A projekt megvalósításához már csak egy jótékony befektetőre lenne szükség.

Exit mobile version