Fotó

Ez az a hely, ahol igazán olcsón vásárolhatsz!

Akár adsz, akár veszel, mindenképp segítesz másoknak – ez a ma már Magyarországon is létező Cseriti-boltok alapgondolata. Bolhapiac – és még több is annál, íme:
A közelmúltban ötödik boltja nyílt meg a Cseriti-Adományhálónak: már Pestszentlőrincen is várják a vásárlókat és rászorulókat. A hétköznapi jótékonyság új otthona “CSERITI Pont-Pestszentlőrinc Adománybolt” néven a Városházával szemben kapott helyet.

 

A Cseriti kísérleti projektként indult, mostanra mintaértékű jó gyakorlat lett belőle. Ezzel a lépéssel a pesti peremkerületben is középpontba kerülhet a “cseritizés”, mint a helyi közösség erősítését szolgáló új, hasznos kezdeményezés: “Akár adsz, akár veszel – mindenképpen jót teszel” – szól a szlogen.

 

 

 

Az Adománybolt ötlete alapjául egy nyugat-európai modell szolgál. Az angolszász országok a Vöröskereszttel együttműködve évtizedekkel ezelőtt kidolgozták az intézményesített adományozás közösségi modelljét a közkedvelt Charity Shop hálózatok formájában, ami azóta már világszerte elterjedt.

 

A Charity Shop központi gondolata és célja a segítés. A rendszer és a bolthálózat működésének lényege egyszerű: az adományozni vágyók behozzák, és eladásra ajánlják fel megunt, már nem használt, de mások számára még értéket képviselő személyes használati tárgyaikat, amit az üzlet vevőköre kedvező áron, valós érték alatt vásárolhat meg.

 

 

 

 

Napi használati tárgyakat, ruhaneműt, egyéb eszközöket lehet itt venni, így a rászorulók “könyöradomány” elfogadása helyett “vásárlási élményt” szerezhetnek.

 

Az értékesítésből fennmaradó nettó bevétel – a helyi önkormányzatok és civil szervezetek közvetlen ajánlásával – tárgyi vagy pénzadományként kerül a közösen kiválasztott és támogatott szervezetekhez.

 

 

 

 

Ezekben az üzletekben tehát adományozóként és vásárlóként egyaránt támogathatjuk a feleslegessé vált, kidobásra ítélt tárgyak újrafelhasználását, a kispénzű rászorulók vásárlását és a hátrányos helyzetűek esélyteremtő foglalkoztatását, hiszen a boltok, raktárak üzemeltetéséhez, a háttér-szervizszolgáltatáshoz, az adományok logisztikájához sok emberre van szükség.

 

 

A kezdeményezők a Cseriti Pont Óbuda, Cseriti Pont Angyalföld, Cseriti Pont Erzsébetváros, Cseriti Pont Pilisvörösvár és a Cseriti Pont Pestszentlőrinc adománybolt után országszerte újabb üzletek megnyitását tervezik.

 

 

 

 

Ha te is segítenél, itt megteheted: CSERITI Szociális Szövetkezet (adószám: 24280990-2-41, Sz.sz.: 16200106-11514844) www.adomanyhalo.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése