“Minden betegemmel nem halhatok meg” – így telik egy nap a mentésirányítóknál

Dreissiger Ágnes | 2015. Február 20.
652 ezer hívást fogadtak tavaly, napi 2-3 ezer telefonálóval beszélnek. 110 mentőautót navigálnak, napi 12 órában dolgoznak. Riport az Országos Mentőszolgálat Irányító Központjából.

Amikor olyan híreket hallunk, hogy 32 perc alatt ért ki egy haldoklóhoz a mentő, vagy hogy valaki pár percnyi távolságra esett össze egy mentőállomástól, de az életét mégsem tudták megmenteni, az emberben automatikusan horkan fel a kérdés: hogy lehetséges ez? A 21. században? Persze (meg)hallhatnánk mást is, például azt, hogy egy farfekvéses szülést vezetett le egy mentős telefonon, sikeresen. De ez valószínűleg mindig ilyen: egy élet elvesztése, főleg ha ennyire értelmetlen, sokkal vérlázítóbb.

Ezeken gondolkodtam, miközben az Országos Mentőszolgálat Irányító Központjába mentem. Egy ultramodern helyen, több száz négyzetméteren van az, ahova Közép-Magyarország valamennyi hívása befut. Egészen pontosan minden a 104-es számra érkező hívás, és a 112-esre érkező olyan hívások is, amiket már megszűrtek, és amik a mentőkhöz tartoznak. S hogy mindez mit jelent számokban? 2500-3000 hívást egy átlagos napon, de például szilveszter éjszakáján vagy a negyvenfokos kánikulában akár 30-40 százalékkal is többen telefonálnak segítségért.

A 104 ingyen van

A hívások egy része persze teljesen felesleges. Akikkel ott beszéltem, nem voltak egységesek: a hivatalos álláspont szerint a hívások 20 százaléka, de a központban dolgozó mentősök állítják, a 40 százalékot is eléri a felesleges hívások száma: aki mondjuk, azért telefonál, mert az édesanyja négy napja fájlalja a bokáját, vagy nem tudja, hol van az ügyeletes gyógyszertár, esetleg abban tanácstalan, hogyan kell a gyógyszerét szedni. És van egy másik szempont: a 104 ingyen van. 2014-ben a központ 652 ezer hívást fogadott, ebből az összes mentés száma 232 400 volt.

Azt többen is mondják, sokan nincsenek tisztában azzal, mire való a 104. Meg hogy hogyan is működik. Sokszor előfordul, hogy egy balesetnél többen is telefonálnak, de olyanok, akik már nincsenek a helyszínen, így a hívást fogadó mentős nem tudja, milyen sérültek vannak, van-e gyerek, beszorult-e valaki az autóba, kell-e a tűzoltóságot is vagy gyerekmentőt hívni.

Összesen 32 munkaállomás működik a központban, mindegyik ugyanolyan feltételekkel. A diszpécserek itt minimum képzett mentőszakápolók, de sokan egyetemet, főiskolát végzettek emberek. Mindenki előtt három monitor: az egyiken a beérkező hívást látják, a másikon a protokollt, hogy mit milyen sorrendben kell megkérdezni, a harmadikon Budapest térképe, rajta az összes éppen szolgálatot teljesítő mentőautóval.

Harmincketten szinte soha nem dolgoznak egyszerre, általában tíz-tizenkét ember veszi a hívásokat. Mivel a legfrekventáltabb időszak délután 2-3-tól este 9-ig tart, ilyenkor sokkal többen dolgoznak, mint előtte vagy utána. Ne legyenek illúzióink: ez egy nagyon monoton munka. Naponta kétszáz hívást fogadni, majd a lényeget leírni, továbbítani a hátsó sorban ülő mentésvezetőnek, napi 12 órában elég embert próbáló feladat. Sokuknak másod- vagy harmadállásuk is van, még többen járnak vonulni, azaz mentőautókon is teljesítenek szolgálatot.

Most éppen egy pszichológiai tréning zajlik náluk, a kiégést nézik náluk. Amúgy a képzésüknek van orvosszakmai és nagyon komoly informatikai része is.

Mint a katonaságnál

Ennyi embert, száznál is több mentőautót, és főleg ennyi hívást hatékonyan összehangolni nem kis feladat. Kicsit meglepődtem, amikor azt láttam, hogy ezt egy mágnestáblán kezelik (nemsokára átállnak az új, számítógépes rendszerre), de aztán hamar átláttam, hogy működik. Amikor egy hívás befut, az összes adatot egy munkalapra viszik fel. Minden diszpécser előtt van egy hatalmas tömb, amivel általában végeznek is a nap végére. Erre kerül fel, hogy honnan és mikor telefonáltak, hova kell menni a betegért, mi van a kapucsengőn.

Ezt a papírt a mentőtiszt utána hátraadja a mentésvezetőnek, aki átlátja, melyik mentőautó hol jár éppen. Rendszerezi a papírokat, majd átadja a rádiósnak, aki mellett ott van az a bizonyos mágnestábla, rajta a főváros összes kerületével és kórházával. Mint egy nagy társasjáték: amikor rádión hívja a kocsit, és az bejelentkezik, diktálja hova kell és kiért menni. Ha a “vettem” elhangzik, a rádiós a táblán áttolja a kocsi jelét az adott kerületbe. Amikor a mentős felvette a sérültet, bejelentkezik, ekkor a mágnestáblán a kocsit átteszik a cél felé, majd ha ott leadta a sérültet, újból bejelentkezik a központba. Ekkor a kocsit elforgatják a táblán, így jelezvén, hogy az autó újra szabad.

A munka egyetlen pontja sem olyan, hogy a csevegés elférne benne. A rádiós végig határozottan, szűkszavúan, de pontosan adja le az utasítást, amit a mentők ugyanígy vesznek. Épp, mint a katonaságnál, már legalábbis, ahogy azt én képzelem. Minden után ott van a “vettem” és a “jelentkezem”.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

A fele minősíthetetlen

Elég könnyen el tudjuk képzelni azt a pánikot, amikor a szerelmünk vagy a gyerekünk rosszul lesz, hívni kell a mentőt. Minden perc számít, még sosem voltunk ilyen helyzetben. Kiabálunk, sírunk. Mindez a másik oldalról nézve sem egyszerű: a mentősök azt mondják, a telefonálók jó része minősíthetetlen hangnemben beszél velük, röpködnek a “kurvaanyátok”, meg a “hol a francban van már az a kocsi” kifejezések, és akkor ezek még nem is a legdurvábbak.

Azt mondják, ezt nem nagyon lehet megszokni. Leülök Renáta mellé, aki tíz hónapja dolgozik itt a központban, de mellette elsősegélyt is tanít egy iskolában, és tévéműsorokban is ügyel. Csak a múlt hónapban 332 órát dolgozott. Amikor éjjel dolgozik, néha szó szerint pisilni sincs ideje kimenni, de nappal is kétóránként állhat fel húsz percre. Ahogy hallgatom a hívásokat, rögtön lejön, hogy vérprofi.

Egy nő telefonál, hogy a férje napok óta rosszul van, de most már sípol is a tüdeje. Renáta kéri a férfit a telefonhoz, aki épp csak beleszól, Renáta már ikszeli is a papíron a rohamkocsit. Fél perc alatt veszi le, mire van szükség, és nagyon határozottan kérdezi a feleséget, nem hagyja, hogy a valószínűleg kissé bepánikolt nő összevissza beszéljen.

Renáta volt egyébként az is, aki decemberben levezényelt egy farfekvéses szülést. Ez még a kórházban is kihívás lenne, főleg ha nem számítanak rá, de telefonon a hozzátartozót utasítani még nagyobb feladat. A nő végül egészséges kislányt szült, akit Renátáról nevezett el. Renáta akkor is boldog, ha a hozzátartozók minden rossz érzése ellenére sikerül a telefonos újraélesztés, és mire a mentők kiérkeznek, már stabil a beteg állapota, de sajnos a munkájának a része a halál is.

“Sokszor előfordul, hogy nem tudom rávenni őket, kezdjék meg az újraélesztést. Félnek, hogy elrontják, vagy hogy még rosszabbat tesznek vele. Ez nagyon rossz, mert tehetetlen vagyok, és közben tudom, hogy minden perc számítana. Minden beteggel nem halhatok meg. Tudnom kell, hogy maximálisan jól végeztem a feladatom, hogy körültekintően jártam el. El kell fogadnom, hogy mindenkinek nem tudunk segíteni.” Renáta viszont azt is mondja, nem tudja megszokni azt, amikor az anyját szidják.

Renáta csak egy a sok közül. Sokat dolgoznak, nagy a felelősségük. Emberek, így nyilván hibázhatnak is. De igen, itt emberek életéről van szó, és egyetlen hiba végzetes is lehet, ezt ők is tudják. Napi tizenkét órában, nagyjából havi százezer forintért.

Korszerű “távdiagnosztikai” rendszert vezettek be a közelmúltban az Országos Mentőszolgálatnál. A rendszer közvetlenül kapcsolódik a magyar sürgősségi, kardiológiai ellátórendszerhez úgy, hogy a helyszínről mobiltechnológiával küldött EKG-jeleket a szívcentrumokban azonnal kiértékelve döntenek a további teendőkről. Ha indokolt, akkor a beteg szívcentrumba, ha nem, akkor a megfelelő más gyógyintézetbe kerül. A rendszer segíti a mentőket a legmegfelelőbb kórház megválasztásában, a betegút lerövidítésében, vagyis javítja a betegellátás gyorsaságát, eredményességét, infarktus esetén igazoltan és jelentősen növeli a túlélés, a gyógyulás esélyét. Mára az ország összes mentőautóját felszerelték ezekkel a készülékkel, a lefedettség teljes, az elmúlt időszakban már több mint 16 ezer jelküldést, értékelést végeztek. Amúgy a háziorvosok is használják, és bárki hozzájuthat ilyen készülékhez, ha otthonában akarja igénybe venni a 24 órás kardiológiai felügyelet lehetőségét.
 

Külön köszönet a riport létrejöttéért Bodzán Renáta mentőtisztnek és dr. Golopencza Pál szolgálatvezető főorvosnak.

 
 
Exit mobile version