“Nehéz elengedni, de nekem ez a dolgom” – egy nevelőanya története

Mártonffy Zsuzsa | 2015. Október 08.
Gyöngyi 11 éve nevelőanya. A középkorú asszony keze között 22 állami gondozott gyerek fordult meg ezalatt, kilencet "hazagondozott" a vér szerinti családjába. Ez szokatlanul magas arány, hisz általában a gyerekek többsége "beragad" a rendszerbe, ha egyszer bekerült. Jó-e, ha visszakerül a gyerek a családjába? Milyen feltétele van ennek? Gyöngyi története az SOS Gyermekfalvak és a NLCafé közös rovatában.

Gyöngyi korábban fodrásznőként dolgozott, 42 évesen döntött a pályaváltás mellett. Amikor nevelőszülő lett, elsőre öt gyereket kapott, csupa felső tagozatost, ez volt a “mély víz”. “Fogalmam sem volt, mit hogy kell csinálni. Voltam előtte anyajelölt, de önállóan nehezebb boldogulni” – emlékszik vissza a kezdetekre. Aztán hamarosan érkezett még két pici gyerek, és beindult a nagyüzem. Jelenleg hét gyerek él nála, a legkisebb öt-, a legnagyobb húszéves.

Aki vissza akarja kapni a gyerekét, annak keményen kell küzdenie

Akiket sikerült hazagondozni a vér szerinti családjukba, általában egy évet töltöttek itt. De akad olyan kamaszlány is, aki hat év után fog végre visszakerülni az anyukájához. “Próbálom meggyőzni a szülőket, mit és hogyan tegyenek, hogy visszakapják a gyereküket. Sokat beszélgetünk.” Persze a szülőnek is partnernek kell ehhez lennie, és rendeznie az életében azokat a körülményeket, amelyeket a családgondozó előír. Munkát keresni, gondoskodni a fűtésről, a gyerekek élelmezéséről, vagy éppen megválni a bántalmazó élettárstól.

Nemrég négy testvért sikerült visszagondoznia, akik 2 és 9 év közöttiek voltak, amikor beköltöztek a faluba. Az anya adósságokkal küzdött, a volt férje pedig bántalmazta, gyakran a gyerekek szeme láttára. Gyöngyi és a családgondozó tanácsait megfogadta az anya, nagyon vissza akarta kapni a gyerekeket. Bár állandó állást nem talált, folyamatosan vállalt alkalmi munkákat, megvált a bántalmazó partnertől, rendbe hozta a lakást, az iskolai szüneteket nála töltötték a gyerekek, és végül hazamehettek. A nevelőanya ezalatt a gyerekek családi pótlékából félretett egy nagyobb összeget, amit a gyámhatóság felügyeletével az anya az adósságai rendezésére fordíthatott, a maradékot pedig a hivatal zárolta, és csak a gyerekekre költheti. “Engem ez doppingol, ha vissza lehet gondozni a gyereket a vér szerinti családjába” – vallja Gyöngyi.

“Nehéz elengedni, de nekem ez a dolgom”

És hogy tekint a nevelőanya a rá bízott gyermekre? “Átmenetileg én törődöm vele, de az a célom, hogy visszakerüljön a vér szerinti családba. Nehéz elengedni, de tudatosítottam magamban, hogy ez a dolgom, és neki az édesanyja mellett a helye.” Persze bekerülnek olyan gyerekek is, ahol erre nincs kilátás. Például az egyik kisfiú anyukája mentálisan terhelt, nincs munkája, a férje sem dolgozik. Az érzelmi kötődésük erős a gyerekkel, de visszakapni őket nincs esélyük. Ilyenkor stabil otthont kell biztosítani a gyereknek a gyermekfaluban, miközben a szülei is tartják vele a kapcsolatot.

Amikor elveszik a gyereket, akkor összekapják magukat a szülők

Most két kislány is nevelkedik a csapatban, akiknek van esélyük hazakerülni. Blankát és Annát azért emelték ki a családból, mert a felnőttek rendszeresen a jelenlétükben dohányoztak a lakásban, és a kicsi többször került kórházba súlyos asztmával. Akkor is épp kórházban volt, mikor állami gondozásba kerültek a gyerekek, így őt pár nappal később onnan hozta el Gyöngyi. Mióta az SOS-nél van, sokat javult az állapota, csökkent a gyógyszeradagja, nem köhög, a kezelőorvosa is meglepődött a javuláson. A szülők látogatják a lányokat. “Beszélgetünk, hogy áll a lakás, amit kapni fognak, ez nagyon fontos a hazakerüléshez.” A szülők egyébként több figyelmeztetést kaptak, mielőtt kiemelték a családból a gyerekeket. “De nem nagyon hiszik el. Aztán sokként éri őket, mikor elveszik a gyerekeket, olyankor összekapják magukat” – tapasztalta Gyöngyi.

Gyöngyi igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a gyerekek szüleivel. “Az elején mindig elmondom, hogy nem én vettem el a gyereket, én csak vállalom, hogy gondozom, amíg nem kerül haza. Ezt le kell tisztázni, utána nem szokott különösebb gondom lenni.” Érdekes módon a gyerekek nem szoktak kérdezősködni, miért kerültek ide. “Tőlem még nem kértek magyarázatot, inkább a szülőt szokták kérdezni.”

Gyöngyi nem is engedi, hogy anyának hívják a gyerekek.

“Esetleg annak, aki úgy kerül ide, hogy pici, és nincs senkije. De a többieknek van anyukája. Nem esne jól a szülőnek sem, ha engem hívna mamának.”

De nagyon pici babákat nem is vállal, hozzá inkább a nagyobb gyerekek illenek. Olyan neveltje nem volt még, aki azt hitte, Gyöngyi az anyukája. Egy testvérpár egy- és kétévesen került be hozzá, ők úgy hívták: “anugy”, pedig a többi gyerektől ezt nem láthatták. A kicsik is egy évet maradtak. Az anyuka a bekerülés után pár hónapig nem látogatta őket. Mikor egyszer eljött, ki akarta venni a gyereket a nevelőanya kezéből, a kicsi nem ismerte fel, sírt és tiltakozott. Elszokott tőle. “Akkor döbbent rá, hogy elveszítette a gyerekét. Utána elkezdte látogatni.” Végül neki is sikerült visszakapnia a kicsiket.

Hogy mit gondol Gyöngyi a vér szerinti szülőkről? “Amelyik nem bántja a gyereket, arról azt, hogy nehéz helyzetbe került, biztos ő sem örül neki. Ha szereti a gyereket és próbál tenni érte, hogy visszakapja, nekem nem tisztem, hogy elítéljem.”

Gyöngyi a legnagyobb sikerének azt tartja, ha egy gyerek visszajut a vér szerinti családjába. “Én ezt szeretem, biztos ezért adta nekem a sors, hogy ennyiszer sikerült.”

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
 

További cikkeink az SOS Gyermekfalvakról

Exit mobile version