“Látni akartam az arcát annak, aki elviszi a nevelt gyerekeimet”

Miért lettél nevelőszülő?

Az volt az álmom, hogy nagyon sok gyereket szeretnék nevelni. Otthon 150 négyzetméteres házunk van, a felső szintet már úgy építettük meg, hogy nekünk sok gyerekünk lesz. Három fiam született, mind császármetszéssel, utána engem sterilizáltak, a szüléssel leálltam, akkor jelentkeztem nevelőszülőnek. Még két-három gyerekre gondoltunk, de mikor a csecsemőotthonban láttuk a nyolc kicsit a csoportszobában, mindet hazavittük volna.

Hogy került hozzád az első gyerek?

Egy testvérpárt kaptam rögtön, Hanna másfél, Virág két és fél éves volt. Tíz hónappal korábban kerültek be a csecsemőotthonba. A két kislányt három nap után találták meg egy kis lyukban, ahol éltek, három napig bőgtek és éheztek. Mindkettőnek súlyos nemi fertőzése volt.

Milyen volt, amikor hazavitted őket?

Mindent megengedtem nekik, nem mertem rájuk szólni, szegények már úgyis sokat szenvedtek. Fogytam öt kilót. Mikor kijött a nevelőszülői tanácsadó, megkérdezte, hogy nagy bajt csinált-e, hogy rögtön kettőt helyezett ki hozzám. A gyerekek épp az asztal tetején ugráltak. Akkor sok segítséget kaptam abban, hogy legyek következetes, szóljak rájuk. Szépen kialakult a napirendjük, amit igyekeztem betartani.

Tudatosabbnak kellett lenni, mint a saját gyerekeiddel?

Így van. Mióta nevelőszülő vagyok, azóta vagyok tudatos szülő. Én addig nem is tudtam, mi az, hogy gyereknevelés. Addig csak éltünk. Nem hittem, hogy három fiú után tudnak nekünk újat mondani. Tudtak.

A vér szerinti család érdeklődött a gyerekek után?

A csecsemőotthonban a tíz hónap alatt egyszer-kétszer meglátogatták őket, utána nem. Nálam fél évig semmilyen kapcsolattartás nem volt. Kéthetente jártunk Miskolcra, a kijelölt kapcsolattartási rend szerint, de sose jött el a vér szerinti szülő. A gyerekek nem is értették, azt hitték, hogy mindig odaautózunk, kiszállunk a kocsiból ennél az épületnél, ott szaladgálunk kicsit és hazamegyünk. Minden fél évben javasoltam a gyerekek örökbe adhatóvá nyilvánítását, a gyámhivatal három évig hezitált. Végül közel öt- és hatéves korukban örökbe adhatóvá nyilvánították a két lányt, akiket utoljára talán egyéves korukban látogatott meg a vér szerinti anyjuk. Három hónap múlva jöttek a spanyol örökbefogadók, könnyek között, hogy két ilyen gyönyörű, makkegészséges gyereket kapnak.

Ők tudták, hogy nem a vér szerinti gyerekeid?

Persze. Egyszer felcsúszott a póló a hasamon, kilátszott a császármetszés hege. A legkisebb fiam mondta, hogy ők ott születtek, Virág meg, hogy ők nem az én hasamban voltak, ők a csecsemőotthonból jöttek. Virág már tudott beszélni, amikor hozzám került. Nem elnyomtuk az emlékeit, hanem tápláltuk. Emlékezett a csecsemőotthonra, három év múlva is tudta, hogy Erzsike néni egyszer megcibálta a fülét. Tudta, hogy azért került hozzánk, mert mi nagyon szeretjük a gyerekeket, és addig lesz itt, amíg anyuékhoz vissza nem kerülhet, vagy nem jön egy házaspár, aki szeretne gyereket, és nagyon fogja szeretni.

Mit szóltak az örökbefogadáshoz a kislányok?

Mondtam, hogy jön majd egy néni és bácsi, akiknek nem lehet gyerekük. És az ötéves megkérdezte: te már nem szeretsz? Én azt feleltem: túlságosan szeretlek, ezért adlak oda, ott jobban ki tudsz teljesedni. Virág már akkor mondta, hogy ő anyákat akar gyógyítani, ha nagy lesz. Mondtam, én nem engedhetem meg magamnak, hogy orvosi egyetemre küldjelek, de ők majd biztos taníttatnak, és egyszer hazajössz, és meggyógyítasz.

Milyenek voltak az örökbefogadók?

Előtte kaptunk egy bemutatkozóalbumot, le volt fényképezve a házaspár, a ház, a kert, leírták, hogy nem lehet gyerekük. Mikor a házaspár csak bemutatkozni jött, mi már láttuk a két vadonatúj babaülést az autóban. Ők már úgy jöttek, hogy nekik ez a két gyerek kell. Én látni akartam annak az arcát, aki elviszi az általam nevelt gyerekeket, és mikor rájuk néztem, láttam az őszinte, tiszta sugárzást rajtuk. Akkor nyugalom töltött el, és szívvel-lélekkel segítettem az örökbe adást. Míg a látogatások tartottak, nagyon nehéz volt, igyekeztem minden információt átadni a házaspárnak.

Hannát könnyebb volt elbolondítani, de Virágot nem. A házaspár hatalmas dobozokkal érkezett, Barbie babákkal, ajándékokkal. Virág félrelökte, és a tőlem kapott rongybabát vette fel. Először eltaszította a bemutatkozóalbumot, mert ő nem megy sehova. Ezen kellett átlendíteni odáig, hogy beültek velük az autóba, és nem sírtak. De ha a gyerek rajtam azt látta volna, hogy ez nem tetszik nekem, akkor nem lehetett volna átszoktatni. Én azt sugároztam, hogy minden rendben lesz, imádni fogják őket.

Mennyi ideig barátkoztak?

Hat napig. A legnehezebb az utolsó nap volt, mikor összepakoltam az albumukat, ruháikat, és folyton forogtam, hogy ne lássák a könnyeimet. Az utolsó előtti nap elvitték őket strandra a tolmáccsal, és mikor visszajöttek, láttam, hogy Virág duzzog. Utána mondtam az apukának, hogy holnap ebéd után vihetik őket. Egymásra néztünk, mindkettőnk szeme könnyes volt, és összeölelkeztünk, hogy ne lássák a gyerekek.

Mikor bementünk, Virág azt mondta: “Azt ígérted, hogy fognak ránk vigyázni, és nem kell többet Hannára vigyáznom.” Mert az otthonban is ő anyáskodott fölötte meg itt is. Képzeld el, mondta, a medencében elengedték a kezemet és víz alá merültem, és senki nem vette észre. Lent voltam a víz alatt és nem kaptam levegőt, alig tudtam felbukni. Nem hittem el, rögtön hívtam a tolmácsot. Az nevetett, hogy el se engedték a kezüket. Ő is gyermekvédelmi szakember volt, és mondta, hogy Marika, ez csak zsarolás. Akkor valahogy megnyugtattam Virágot, de mikor elmentek, az első hónapban többször álmodtam azt, hogy lebukik a víz alá és sír, és én nem vagyok vele.

Mikor egy hónap után mentek aláírni a végleges örökbefogadást, az én nevelőszülői tanácsadóm épp ott volt, Virág meglátta, kitépte a kezét, és ordított: Farkasné, vigyél vissza Varga anyához! Az elmesélte nekem, hogy gyönyörű ruhákban voltak. És alig lehetett a gyereket megnyugtatni.

Mikor elvitték őket, mit csináltál?

Bőgtem egész nap. Azért közben ott volt a három saját gyerekem, és ők is sírtak. Számomra a legnehezebb és a legcsodálatosabb egyben, ha egy sikeres örökbefogadás történik. Nekem ők voltak az elsők, meghatározó volt ez a két lány az életemben. Az ő sikeres örökbe adásuk segített a későbbiekben, mert egy hatéves már nem kisgyerek, ebben nagy munkánk volt nekünk.

Mit tudsz azóta a lányokról?

Kétely sem merült fel, hogy jó helyre kerültek. Két évig kaptam az utánkövetéseket a minisztériumon keresztül. Nagyon hamar akklimatizálódtak. Az első évben már értették a spanyol nyelvet, a következő évben olyan szinten elkezdték beszélni, mint a kortársaik, akik ott születtek. Óriási villában élnek, együtt a nagyszülőkkel. Azt írták, hogy mindkét gyerek pszichológusi segítségre szorul, de jól érzik magukat. És aminek tiszta szívből örültem: a társadalom befogadta őket. Virág, akinek itthon 72-es IQ-t állapítottak meg, színjeles lett az iskolában.

Az alábbi kisfilmben Marika egy hatos testvérpárról beszél, akik később kerültek hozzájuk.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.