Találkoztam veled, amikor is pálcát törtél Annáék felett, akiknek a babájuk életéről kellett dönteniük.
“Ő lett volna az ötödik a sorban, akit terveztünk és nagyon vártunk. Úgy éreztük, el kell búcsúznunk a babánktól, hiszen az orvosok azt mondták, az élettel összeegyeztethetetlen betegsége van. A gyászunkat nem élhettük meg teljes odaadással, mert néhány ember hóhérnak titulált minket. Pokoli érzés volt, hogy elfogadás és empátia helyett minősítést és megbélyegzést kaptunk” – mesélte Anna.
Ekkor is ott voltál és ítélkeztél. Szerinted milyen érzés négygyermekes hóhérnak lenni? Belegondoltál már abba, hogy egy négygyermekes családnak mit jelent egy beteg baba, aki néhány napot élhet csak a betegsége miatt? Mit gondolsz, milyen érzés egy anyának elgyászolni a babáját, akit terveztek és nagy szeretettel vártak? Hogyan lehet négy gyermek lelkét megnyugtatni akkor, amikor a megszületett testvérük néhány nap múlva meghal? Végiggondoltad mindezeket? Arra gondoltál-e vajon, hogy a babának mit jelentett volna a szenvedés? Tudtad, hogy a család azért is döntött így, mert nem akartak a babának fájdalmat? Kíváncsi vagyok, mi visz rá téged arra, hogy mások élete fölött pálcát törj, amikor te nem élted még meg ezeket a fájdalmas érzéseket.
Most dühös vagyok rád, bár próbálok uralkodni magamon. Dühös vagyok azért, mert nem látod, milyen károkat okozol akkor, amikor elvárod, hogy a másik embernek is pont az legyen a jó megoldás, ami neked, és ő is pont úgy élje az életét, ahogyan te éled.
Találkoztam veled néhány napja is, amikor egy homoszexuális pár kézen fogva sétált a Városligetben, és te ott álltál a járda szélén és tetted a megjegyzéseket. Amikor elhaladtak melletted, azt mondtad:
Na, ezek is jobban tennék, ha nőkkel szexelnének.
Úgy hangzott a szádból, mintha ők szándékosan választanának fiúkat, mintha ők döntötték volna el, hogy holnaptól homoszexuálisok lesznek..
Pedig nem így van. Ők ezt nem választják, hanem egyszer csak felismerik, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Ha tudnád, milyen nehéz út elején tartanak, biztosan nem gondolnád azt, hogy ők ezt az utat választják. A homoszexualitásuk felismerése csak az első lépés. Ezután még meg kell birkózniuk önmagukkal is, majd a környezetükkel, és végül az emberek reakcióival. Hidd el, ezt az utat nem választaná senki szívesen, mert meglehetősen nehéz.
Tele vannak kétségekkel, először ők sem akarják bevallani maguknak másságukat. Aztán sikerül elfogadniuk magukat és ez egy óriási dolog. Egy ideig még nehéz felvállalniuk a külvilág előtt, de idővel már ez is megy. Komoly belső munka után képesek kézen fogva sétálni a Városligetben, és megélni azt, ami egy heteroszexuális párnak természetes. Ha belegondolsz, hogyan küzdöttek meg egymásért, talán még tisztelet is ébred benned. Ezek a fiúk kiálltak magukért és egymásért, bízva abban, hogy a környezetük is örülni fog az ő örömüknek.
Tudod, empátiának nevezik azt, amikor megpróbáljuk belehelyezni magunkat a másik helyzetébe és együtt érzünk vele. A nehéz helyzetben lévő ember ilyenkor azt érzi, hogy vele vagy és megöleled a lelkét. Érzi, hogy szereted és megérted, és hogy a problémájával nincs egyedül.
Tudom, hogy nehéz olvasni a soraimat, és talán el is szégyelled magad, vagy talán most is bűntudatot érzel. Azt is tudom, abban a helyzetben, amikor te ítélkezővé válsz, neked sem könnyű. Azt érezheted, hogy tehetetlen vagy, és nem tudod a másik életét befolyásolni, talán még félted is a másik embert az általad rossznak ítélt rossz döntéstől. Ez még mindig elfogadhatóbb, mint ellenségesnek lenni azzal, aki a saját útját szeretné járni.
Jó lenne, ha nem elvárnál valamit a másik embertől, hanem elfogadnád őt és a döntését. Az elvárás és elfogadás egy potméter két végpontja. Nyargalj át az elvárás oldalról az elfogadás oldalra! Semmi más nem kell hozzá, csak nyitottság és szeretet, egy olyan szemléletmód, ami téged is boldogabbá tesz. Az állandó benned feszülő rossz érzés megmérgezi a te életed és a másik emberét is.
A múltkor találkoztam veled egy kerti partin is, ahol főként kisgyermekes szülők voltak jelen. A zsúrt egy fiatal házaspár tartotta, aki nyitott szívvel hívta meg a gyermekének ovis társait és azok szüleit.
Hirtelen ott termettél TE, és ezt követően egész idő alatt vágtad a pofákat, és tetted a megjegyzéseket, mert az egyik szülő egy laza nyári nadrágban érkezett.
Elkönyvelted őt egy trógernek, annak alapján, hogy nem úgy öltözött fel, ahogyan te. Azt éreztem a szavaidból, hogy nem találtad ezt az embert méltónak arra, hogy te szóba állj vele. Felsőbbrendűnek érezted magad és nem “ereszkedtél le” hozzá, sőt határozottan elszeparálódtál tőle, pedig ő szeretett volna veled ismerkedni.
Ha nyitott lettél volna, akkor talán felismerted volna, hogy egy vidám, jó humorú és roppant okos férfi van a társaságban, akinek megtisztelő a társasága. Mindez akkor lett volna lehetséges, ha nyitott szívvel, odafigyeléssel és elfogadással közeledsz hozzá, és nem próbálod magadnak bebizonyítani azt, hogy te egy felsőbbrendű lény vagy. Mindezt úgy, hogy a másik embert leértékeled.
Tudod te azt, hogy mi az elfogadás?
Olyan viselkedés, amikor nem támasztok elvárásokat a másik ember irányába, hanem elfogadom őt olyannak, amilyen. Nem kell neki megfelelnie az én elvárásaimnak, mert önmaga lehet, ezért biztonságban érzi magát.
Azt érzi, hogy nyugodtan megmutathatja azt, hogy milyen is ő, hiszen elfogadó a környezete. Csakis nyitottságot és kíváncsiságot érez, amiben szívesen megnyílik a számodra. Mindez rajtad múlik.
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.
Olvass még ítélkezés témában az NLCafén:
- Te voltál már szerető? Ha nem, akkor ne ítélkezz!
- Bocs, de nem érdekel, ha zavarlak a nagy testemmel
- Mindegy, milyen tragédia ér, tuti te vagy a hibás