“Egy wellnesshétvége árát költöttük el, amikor tetves lett a gyerek”

Papp Noémi | 2016. November 15.
A gyerekközösségekben a vírusok körbe-körbe járnak. Amíg a hányós-hasmenős nyavalya téma, addig a tetűjárvány tabu. A szülők a netet böngészik, nicknevek mögé rejtőzve keresik a megoldást. Kevesen vállalják fel, hogy bekerült a kis dög a családba, és alig néhányan figyelmeztetik a többieket a veszélyre.

“A tömött buszon utaztam a gyerekeimmel. Senki sem adta át a helyét – meséli Vass Judit. – Az ovis kislányom hangosan mesélni kezdte, hogy az óvó néni üzeni, tetű van a csoportban, este nézzem meg az ő haját is. Abban a pillanatban megnyílt körülöttünk a tér – az emberek arrébb álltak, megvetően néztek ránk. Még helyünk is akadt, mert aki addig ült, felállt és átfurakodta magát a másik ajtóhoz. Ha akkor épp nem is, de fél évvel később hozzánk is bekerültek az élősködők. Mind a három gyerekem elkapta, a kiirtásukra és a következő időszakok megelőzésére egy wellnesshétvége árát költöttem el.”

Akinek van gyereke, előbb-utóbb belekerül a körforgásba

Volt egy korszak, amikor a tetvességhez az az ideológia járult, hogy a kis állat valójában a nagyon tiszta emberek hajában érzi otthonosan magát. Mindezt mesterségesen terjesztették, mert a tetű ugyan nem válogat, de akiről megtudták, hogy tetves, azt elítélték. Ma már talán kicsit jobb a helyzet, és akinek gyereke van, előbb-utóbb (ahogy majd mindannyian gyerekkorunkban) belekerül a körforgásba. Az már más kérdés, mennyire szégyelli a dolgot.

“Az őszi szünetben összevont csoportok voltak az óvodában, és először fel sem tűnt, hogy egyre több gyerek hiányzik – meséli Varga Tünde. – Pedig ilyenkor tényleg azok a gyerekek maradnak az ügyeletben, akiknek nem tudják megoldani az elhelyezését. Az egyik este a kislányom fodrászosat játszott az unokatesójával, aki már iskolás. Ő szólt, hogy szerinte Lilike hajában tetű van, nézzem meg. Teljesen elképedtem. Tényleg az volt. Azonnal telefonáltam az oviba, hogy hívatlan vendégeink vannak, szóljanak a többi szülőnek is, mindenki nézze át a gyereke haját. Amikor újra mentünk oviba, akkor derült ki, hogy azok a gyerekek, akik hiányozni kezdtek, szintén ezért maradtak otthon, csak a szülők annyira szégyellték, hogy nem szóltak. A közösségben pedig ez a legfontosabb. Szólni. Figyelmeztetni a többieket.”

“Akinek gyereke van, előbb-utóbb belekerül a körforgásba, az már más kérdés, mennyire szégyelli a dolgot.”

Mit tegyünk, ha bekvártélyozzák magukat hozzánk?

A tetű járványszerűen elsősorban a gyermekközösségben léphet fel, főleg óvodáskorban és az általános iskola alsó tagozatában, ahol a gyerekek játék közben összebújnak, a fejük egymáshoz ér. A tetű repülni, ugrani nem tud. Viszonylag gyorsan mászik. Élősködő, az emberi vér tartja életben. Csípése sokszor okoz allergiás reakciót. A rovar 2-5 mm nagyságú, kerüli a fényt, ha hajat elválasztjuk, menekülőre fogja, próbál elrejtőzni. A patikákban kapható sűrű fémfésűvel érdemes átfésülni tincsenként a hajat, fehér papír vagy a fehér mosdó felett, hogy lássuk, mi hullik ki. A tetű kiesik, a serkék, a tetű serkéi pedig rátapadnak a fésűre. Ezt érdemes minden lehúzás után egy fogkefével letisztítani.

A kislányok hosszú hajából kiszedni az összes serkét akár többórás feladat is lehet. A cementszerűen tapadó serkéket egyesével kell leszedni a hajszálakról. Általában a hajszál tövéhez tapadnak, a fül mögött és a tarkórészen szeretnek meghúzódni. A sötétebb hajban könnyebb észrevenni az élősködőket, de aki még sosem látott, könnyen összekeverheti a korpával. Ez utóbbi könnyen lejön a fejbőrről, a hajszálról, míg a serke nem.

“A kislányom szőke, hosszú hajába került tetű – vallja be Pál Éva. – Október végén kaptunk egy körmailt, hogy tetű van az osztályban. Szerencsénk volt, hogy az első szülő, aki észrevette, azonnal szólt, nem hallgatta el. Akkor már az osztály felét érintette a probléma.

Egy hétig tartott a procedúra. Mi végül levágattuk a lányom haját, mert nem győztük.

A fejtetű petéje mikroszkóp alatt

Fertőtlenítettem a fésűket, új hajkefét kapott, a hajgumikat is mind lecseréltük, a hajráfot, a kendőket kimostam. A textilfoteleket átmostam, a törölközők, ágyneműk duplán lettek vasalva. A plüssállatokról sem feledkeztünk meg. Áldás volt, hogy még meleg volt a hónap, és könnyebben száradt meg minden. Néha fellángoltak az osztályban az indulatok, hogy mindenki mindent megtesz-e, komolyan veszi-e. Kihívtuk a védőnőt, hogy ő is ellenőrizze a gyerekeket. Valaki azt mondta, a festett hajba nem kerülhet tetű, ez is csak egy legenda. Magam tudom megcáfolni.”

Van megoldás a tetvek ellen, ma már többféle is, de alaposnak és türelmesnek kell lennünk, ha meg akarunk szabadulni tőlük. A sampontól a sprayig többféle tetűirtó is kapható a patikákban olcsóbb-drágább változatban. Ezeknek már nincs jellegzetes tetűirtó illata, aki használja – diszkréten teheti meg. Bár a megelőzésnél és a hadakozásban pont az a legfontosabb, hogy ne hallgassunk. Különben bumerángként térnek vissza az élősködők – és teszik tönkre a napjainkat.

Exit mobile version