Forgatás közben, a tudta nélkül követtek el erőszakot a színésznőn

nlc | 2016. December 05.
Egy sokáig elhallgatott forgatási titok sokkolta a filmes világot: a mozitörténet egyik legmegosztóbb filmjében, az Utolsó tangó Párizsban címűben Marlon Brando valóban erőszakot követett el fiatal partnerén.

Maria Schenider színésznő mindössze 19 éves volt, amikor 1972-ben szerepet kapott a Bernardo Bertolucci rendezte ikonikus filmdrámában, az Utolsó tangó Párizsban címűben. A film egy amerikai özvegyemberről (Marlon Brando) szól, aki – miután felesége öngyilkosságot követ el –, vad viszonyt kezd egy fiatal lánnyal. Az erotikus és szexuális erőszakot bemutató film már akkoriban sokkolta a nézőközönséget, és bár a film mind a mai napig megosztó volt, csak nemrég derült ki az a forgatási részlet, ami miattbiztos, hogy sokan soha többé nem akarják majd megnézni.  

A rendező egy interjúban vallotta be, Maria Schneider semmit nem tudott az 1974-ben Oscar-díjra jelölt film egyik legmeghatározóbb jelenetéről, egészen pontosan arról, amikor az akkor 49 éves Brando vajjal keni be a lányt, hogy aztán anális erőszakot tegyen rajta. A rendező és Brando Schneider tudta nélkül egyeztette a jelenetet, amit Bertolcci azzal magyarázott, hogy valóságos – és nem egy eljátszott – reakciót akart kiváltani a fiatal lányból, akit a cél érdekében a kamerák előtt erőszakolt meg Brando. 

“A vaj ötlete tőlem és Marlon fejéből pattant ki a forgatás reggelén – mesélte a rendező egy 2013-as párizsi eseményen a La Cinémathèque Française-ban. – Azt hiszem, Maria gyűlölt minket azért, mert nem mondtuk el neki, hogy vajat fogunk használni sikosítóként.” Bertolucci pontosan tudta, “Borzasztó, amit Mariával tettem, hogy nem mondtam el neki, mi a tervem, de azt akartam látni, hogy egy ilyen helyzetben hogyan érez mint nő – és nem mint színésznő. Azt akartam, hogy érezze a megaláztatást. Élete végig gyűlölt minket ezért” – mondja abban a videóban, ami nemrég került elő újra.  

Maria Schneider, aki később a drog és a depresszió rabja lett, még 2007-ben nyilatkozta, hogy bár a behatolás nem történt meg, úgy érezte mintha megerőszakolták volna. Ismerte ugyan a forgatókönyvet, de arról már nem tudott, hogy az eredeti koncepciót újragondolta a rendező. “Borzasztóan dühös voltam. Fel kellett volna hívnom az ügynökömet vagy az ügyvédemet, hiszen senkit nem kényszeríthetsz olyasvalamire, ami nem szerepel a forgatókönyvben, de akkoriban én ezzel nem voltam tisztában” – nyilatkozta a 2011-ben elhunyt színésznő a Daily Mailnek. 

“Marlon azt mondta nekem: Maria, ne aggódj, ez csak egy mozi. A jelenet forgatása után nem vigasztalt és nem is kért bocsánatot. Hála istennek, csak egyszer vették fel a jelenetet.”

Bertolucci vallomása hatalmas felháborodást váltott ki nemcsak a nézőkben, de a filmes szakmában is. Sokan azt követelik, hogy a rendezőt pereljék be, és fosszák meg díjaitól és kitüntetéseitől.

Jessica Chastain a Twitteren fakadt ki: “Mindazoknak, akik szeretik ezt a filmet: ez egy olyan film, ahol egy 49 éves férfi megerőszakol egy 19 éves lányt. A rendező eltervelte az erőszakot. Gyomorforgató.”

Evan Rachel Wood megosztotta, és így kommentálta Chastain bejegyzését: “Egyetértek. Szívszorító és vérlázító. A két férfi pedig nagyon beteg, hogy azt hitte, ez így OK.”

Chris Evans ezt írta: “Wow. Erre a filmre, de Bertoluccira és Brandóra sem tudok úgy gondolni, mint régen. Ez több, mint undorító. Dühös vagyok.”  A színész szerint a két férfinak a börtönben lenne a helye. 

 

Exit mobile version