
filmforgatás


Sztárok, akik annyira gyűlölték a szerepüket, hogy majdnem otthagyták a filmet

Szőrös hónaljjal szelfizett Halle Berry

Hetekre idősotthonba költözött Kern András

Fia rendezi Pierce Brosnant egy vérfarkasos thrillerben

Molnár Piroska nem forgat több filmet

Timothée Chalamet második otthonának nevezte Budapestet

Visszatért és újra forgat Kovi, a felnőttfilmes rendező: „Örömmel látom, hogy ismét szükség van erre”

10-13 éves magyar kisfiút keres új filmjének főszerepére egy Oscar-díjas rendező

Nemzetközi produkcióban szerepelt Dobos Evelin, az angoltudását is megcsillogtatta

„Itt ha bármi hiba van, akkor borul minden” – Az Ők tudják, mi a szerelem című film forgatásán jártunk

A felnőttfilmes Monique Covet 7 éves kapcsolata bánta, hogy ismét forgatott: „Azt mondta, a történtek után jobb, ha külön utakon folytatjuk”

Hamarosan ismét Budapesten forgat Schwarzenegger

„Nőként legkésőbb 40 éves korod körül muszáj eldöntened, akarsz-e gyereket”

Angelina Jolie egészen felismerhetetlenül néz ki új szerepében

Megvalósulhat Andy Vajna nagyszabású álma többéves huzavona után

Kiderült, kik a főszereplői a Demjén Ferenc slágereivel készülő vígjátéknak

Budapesten forgatják az új Alien-filmet

Megvan, ki játssza Michael Jacksont életrajzi filmjében

Árpa Attila: „Nagyon nem alkalmas időszak ez egy párkapcsolatra”

Új filmmel készül Rákay Philip, ezúttal a mohácsi csatát vinné képernyőre

Külföldi sztárrendező figyelt fel Árpa Attilára, Indiában forgat most a Nagy Ő

Meztelen jelenet miatt perelnek Zeffirelli Rómeó és Júliájának főszereplői

Színészek, akik részegek voltak egy filmjük forgatásán
