Rémisztő: okosbabák kémkednek a gyerekeink után

Andersen Dávid | 2016. December 08.
Várhatóan az idei karácsony egyik slágerjátéka az internetre csatlakozó, a gyerekekkel beszélgetni képes baba lesz. Azonban az okosbabák gyártói megkérdőjelezhető adatvédelmi gyakorlatot követnek, ami elég riasztó lehet a felelős szülők számára.

Tavaly már egyszer nagy port kavart a hír, hogy a Mattel egyik Barbie játéka gombnyomásra rögzítette a gyerekek hangját, és azt elküldte a játékgyártónak és technológiai partnereinek. Most azonban ennél is aggasztóbb hír látott napvilágot legalább két intelligens játékkal kapcsolatban.

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz (FTC) az EPIC – Electronic Privacy Information Center nevű adatvédő szervezet nyújtott be panaszt két ilyen játékkal kapcsolatban. A My Friend Cayla és az i-Que intelligens robotok gyakorlatilag folyamatosan “lehallgatják” a gyereket. Ez még csak ijesztően hangzik, hiszen ugyanígy működnek például az androidos okostelefonok, amelyek folyamatosan várják, hogy a felhasználó szájából elhangozzon az “OK Google” szókapcsolat, amely aktiválja a hangvezérelt keresőt. A hangot ezután a Nuance nevű cégnek küldi el, amely többek között a Dragon Dictation nevű hangvezérelt szoftvert fejlesztette ki. A Nuance egyébként az amerikai hadsereg egyik beszállítója is.

Plasztikpoloskák: i-Que és Cayla (Fotó: BoingBoing)

Az EPIC, valamint a reklámmentes gyerekkorért küzdő Campaign for a Commercial-Free Childhood (CCFC), illetve a Center for Digital Democracy és az amerikai fogyasztók uniója egyetért abban, hogy a játékok felhasználási feltételeit rögzítő dokumentáció, valamint a felhőben tárolt hangfelvételek számos törvényt megszegnek, különösen a gyerekekkel szembeni online adatgyűjtés tilalmáról szóló jogszabályokat.

Ráadásul a gyártó bármikor megváltoztathatja ezeket a felhasználói feltételeket, anélkül hogy arról bárkit értesítenének, valamint bármilyen harmadik félnek a rendelkezésére bocsáthatja a gyerekek hangját.

A #toyfail videójának tanúsága szerint ráadásul mindezt célzott hirdetések küldésére is fel szeretnék használni, arról nem beszélve, hogy a Cayla baba két irányban képes továbbítani a hangot, így akár rosszindulatú hackerek is beszélgethetnek a gyerekekkel, a szülők tudta nélkül.

Exit mobile version