Futókat terrorizál a szegedi vérholló

nlc | 2017. Január 24.
Ezúttal emberekre támadt a szegedi vérholló. A barátságtalan madár sportolókat vett üldözőbe és tartott sakkban, mintegy másfél kilométeren keresztül.

Három futót támadott meg egy holló a Maros melletti töltésen, és vagy másfél kilométeren keresztül üldözte őket, mialatt többször lecsapott. A futók között volt Demcsák Zoltán ultramaratonista, aki a Facebookon osztotta meg történetét. “Először jókat nevettünk, de a nagy ködben egyre félelmetesebb volt. Nem tudtuk elkergetni, és állandóan támadott minket” – írja. Próbálták egy kis keksszel elnyerni a madár szimpátiáját, de nem jártak sikerrel.

A madárról a maratonista madarász ismerőse megállapította, hogy egy holló, miután pár napra rá ugyanazon a területen sétálva az egyikük vállára szállt. Bár ők is adtak enni a madárnak, őket mégsem bántotta.

A Délmagyar szerint ugyanarról a vérhollóról van szó, amelyik tavaly szeptemberben zaklatta a szegedieket: bántotta a kutyákat, macskákat, szétcsipkedett egy lábtörlőt, és dézsmálta a kert veteményeit, gyümölcseit. Molnár Gyula ornitológus szerint egy régebben fogságban tartott, szabadon engedett hollóról van szó, ezért viseli el az emberek és a háziállatok közelségét.

Exit mobile version