Hatalmas sorállás volt Kanye West cipőjéért Budapesten

nlc | 2017. Február 11.
A rappernek nem ez az első, saját tervezésű cipője. A Yeezy BOOST 350 V2-t az Adidas február 11-én dobja piacra, és volt, aki már tegnap este beállt a sorba érte.

A Kanye West által tervezett cipő piacra dobását több tízezer ember várta világszerte, így Magyarországon is. A 444.hu tudósításából kiderült, hogy a fekete-piros változat Budapesten egyetlen helyen kapható, méghozzá egy belvárosi, Petőfi Sándor utcai üzletben.

A bolt elé az igazán elszánt rajongók már éjjel megérkeztek, napközben pedig még többen zsúfolódtak össze az ajtóknál azért, hogy az elsők között tudhassák magukénak a Kanye West által tervezett cipőt.

Több Facebook-poszt szerint annyira összezsúfolódtak az emberek az ajtónál, hogy még a bolt alkalmazottai is csak nehezen tudtak befurakodni az üzletbe, hogy kinyissák az üzletet. Íme:

És itt van néhány Instagram-fotó azokról, akiknek már sikerült megvásárolniuk a közel 90 ezer forintos cipőt.

 

 

Olvass még többet Kanye Westről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version