Bíróság elé kerül a kába beteget megerőszakoló ápoló

nlc | 2017. Február 20.
Tizenöt év után végre bíróság elé állhat Józsi nővér, aki megerőszakolt egy begyógyszerezett nőt, majd az igazságszolgáltatás elől Spanyolországa menekült.

Még 2002-ben került be egy nő a budapesti pszichiátriára, majd a kezelés végén, már csak otthon kezdett emlékezni arra, hogy leszedált állapotát kihasználva egy ápoló megerőszakolta. A nő és férje jelentette az esetet, az ápoló – Józsi nővér – be is ismerte a tettét, mégsem vonták büntetőjogi felelősségre, így a házaspár kénytelen volt polgári peres eljárást indítani Józsi nővér ellen – írja közleményében az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért-.

Az ápoló nem várta meg a tárgyalást, hanem elhagyta az országot, ám tavaly év végén Spanyolországban fennakadt egy hatósági ellenőrzésen. Mivel az elfogató parancs még érvényben volt, a hatóságok Magyarországra hozták az erőszaktevőt, hogy március 8-án, nőnapon végre bíróság elé állhasson. Ám mivel a férfit nem tartották előzetesben, ismét kérdéses, hogy megjelenik-e a tárgyaláson.

 

Exit mobile version