Az elmúlt időben több olyan hír szerepelt a sajtóban, mikor a gyerekeket egy intézményben ért szexuális vagy egyéb bántalmazás: egyházi intézményben, gyermekotthonban vagy iskolában. Miben más az intézményekben előforduló bántalmazás?
Az intézményi keretek segítik a gyerekbántalmazás előfordulását. Ennek “kedvez” a merev hierarchia, a zártság, a saját szabályrendszer, a jelzések továbbadására vonatkozó protokoll hiánya. Ezek meghatározzák, hogy előfordulnak-e ilyen ügyek, és ha megtörténtek, rejtve maradnak-e. Sokszor az intézményi érdek felülírja az egyén érdekét, az a fő szempont, hogy az iskola, az egyház jó hírneve ne sérüljön, és nem az, hogy az igazság kiderüljön. Jellemző, hogy az ott dolgozó felnőttnek jobban hisznek, mint a gyereknek. Minél szigorúbb az intézményi hierarchia, a belső szabályrendszer, annál könnyebben elfogadják az ott élők a teljesen kifordított szabályokat is, mert azt gondolják, ez abból a környezetből ered.
Általában nem tolja le egy gyerek a bugyiját, csak mert valaki ezt mondta neki. De tavaly egy dömsödi iskolában a másodikos kislányok letolták a bugyijukat, mert a tanár így akarta kideríteni, ki kakilt a vécé mellé. Ez egy olyan helyzet, amiben egy gyerek nem feltétlenül engedelmeskedne az iskolán kívül.
Ha azt nézzük, hogy hol a legnagyobb a bántalmazás kockázata, akkor a bentlakásos intézmények állnak az első helyen, és azok a helyek, ahol a legkiszolgáltatottabb gyerekek vannak, például a fogyatékossággal élők.
Mit tehetnek az intézmények az ilyen esetek megelőzésére vagy kezelésére?
Ma Magyarországon semmilyen gyermekvédelmi irányelv, protokoll nincsen az intézmények saját belső működésére. A gyermekvédelmi törvény érvényes rájuk, de nincs olyan saját módszertani útmutatójuk, ami megakadályozza, hogy ezek előforduljanak. Egy intézményről tudok, ahol létrehoztak egy belső gyermekvédelmi protokollt: a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, miután egy szerzetes éveken át visszaélt a gyerekekkel. A bencések ezután bevezettek egy komoly gyermekvédelmi rendszert, aminek olyan részei is vannak, hogy felnőtt és gyerek nem maradhat kettesben csukott ajtó mellett. Ha különóra, korrepetálás zajlik, akkor nyitva kell hagyni a terem ajtaját. Persze, először páran tiltakoztak, hogy akkor már nem is beszélgethet meghitten egy tanár a diákkal. De ha végiggondoljuk, ez a tanárnak legalább olyan biztosíték, mint a diáknak, hisz csökken a kockázata annak, hogy alaptalanul megvádolják vagy hamis pletykát terjesztenek róla.
Illúzió, hogy csak zárt ajtókkal lehet nyugodtan beszélgetni. Tudomásul kell venni, hogy az ártatlanság kora véget ért. Nem lehet abból kiindulni, hogy a mi iskolánkban mindenki jó ember, itt úgysem fog történni semmi. A megelőzésben kell gondolkodni, hiszen sokkal nehezebb kezelni a visszaéléseket utólag. Ha van szabályrendszer, akkor legyen következménye annak, ha valaki megszegi. Kellenek előírások, hogyan kezelnek egy jelzett ügyet, mik az összeférhetetlenségi szabályok. És ha valami megtörtént, akkor ahelyett, hogy az intézmény jó hírnevét védjük, a megoldás az lenne, ha elismernénk, hogy mi történt, és azt is, ha felismertük a hibákat, ami miatt ez megtörténhetett. Ezek után mindent meg kell tenni azért, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő. Persze kizárni százszázalékosan a kockázatokat nem lehet, annyira ügyesek a predátorok, bárhova beépülhetnek.
Az is rossz gyakorlat, ha az elkövetőnek közös megegyezéssel szüntetik meg a szerződését, és így rögtön elhelyezkedhet máshol, ki se derül, miért ment el az előző munkahelyéről. Ha egy tanár beleszeret egy 17 éves lányba, akkor közös megegyezéssel távozik és semmi következmény nincs. Közös megegyezéssel távozhatott az a nevelő is, aki a Cseppkő utcai Gyermekotthonból rendszeresen hazavitt két kislányt és egy ágyban aludt velük. Lehet, hogy nem történt semmi, de nem ismerte fel a határokat, ez pedig nem megengedhető viselkedés.
A bugyiletolásos ügyben a takarítónőt rúgták ki …
Az intézmények általában a legkönnyebb ellenállás irányába mozdulnak, és nem vállalnak intézményként felelősséget azért, ami történt. Annyira belterjes a gondolkodás, hogy egy alapszabály van: “csak rólam ne derüljön ki semmi”.
Amit mondtál a szigorú hierarchiáról, belső szabályrendszerről, ez az egyházra nagyon jellemző, és a katolikus egyházban őrületes gyerekbántalmazási és pedofilügyek derültek ki az elmúlt évtizedekben. A Spotlight című film például a bostoni katolikus egyházban előfordult tömeges pedofil visszaéléseket tárja fel. Nemrég pedig Ausztráliában pattant ki a botrány, hogy több ezer gyereket molesztáltak az elmúlt évtizedekben katolikus papok.
Vagy gondoljunk Írországra és a Magdolna-nővérek elképesztő gyakorlatára, ami a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben történt. Nem az egyház elvei nyitják ki az abúzusnak a kaput, hanem a számonkérhetetlenség, ha az egyházi intézmény kivonódik az állami szabályok alól, ha a világi hatóságok, a gyámügy, rendőrség, bíróság nem folytathat eljárásokat az intézményben. A nagy intézményeknek magas falaik vannak, az átláthatóság hiánya kedvez a bántalmazásnak. A tömeges egyházi pedofilbotrányoknál létezett egy intézményi törekvés az eltussolásra, komoly erőfeszítéseket tettek, hogy elhallgattassák azokat, akik jelezték az ügyeket. Lehet, hogy elmozdítottak az állásából egy vétkes munkatársat, de nem kényszerítették, hogy otthagyja a pályát, csak áthelyezték másik egyházközségbe. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy folytatódjon ez a gyakorlat.
A gyerekek elleni szexuális visszaélésről a 80-as, 90-es években kezdtünk nyíltan beszélni. Akkor történtek az első kutatások, először nem is hittek a kutatók a szemüknek, hogy milyen elképesztően nagy ez a szám. Az Európa Tanács 2009-es nagy felmérése szerint minden ötödik gyereket ért szexuális zaklatás Európában. A laikusok ezt nem hiszik el. Túl elterjedt a jelenség ahhoz, hogy a valódi mértékét meg tudják ítélni az emberek.Ugyanez vonatkozik az egyházi, intézményi berkekre. Ott van egy köztiszteletben álló ember, akit mindenki jó szándékúnak, szavahihetőnek tart. Az áldozatok pedig nagy arányban kerülnek ki a kiszolgáltatott gyerekek közül: utcagyerekek,szegény családok gyerekei, gyerekotthonban élnek vagy fogyatékossággal élők. Nem olyan régen ez a mintázat szintén előjött egy intézeti szexuális bántalmazás ügyben: az egyik oldalon voltak a gyerekek, a másik oldalon pedig egy díszpolgár, egy érdemes intézményvezető.Hiába jelezték a gyerekek, hogy visszaélés történt, évekig nem vették komolyan.
A társadalom előítéletes a családon kívül nevelkedő gyerekekkel kapcsolatban. A gyerekről tételezik fel, hogy konfabulál, hazudozik, be akarja mártani a másikat. Ha egy gyerek jelzi, hogy abúzus érte, ez sokszor hitvitává válik, azon kezdünk gondolkodni, hogy kinek higgyünk. Ne hitvita legyen, hanem vizsgálat!
De ha egy gyerek állít valamit, honnan lehet tudni, hogy igaz-e?
Fordítva ülünk a lovon, ha ez a kérdés. Érkezett egy jelzés, megnézem a tényeket, ha megalapozottnak látom, feljelentést teszek. És van következmény akkor is, ha igaz a vád, és akkor is, ha hamis. Ha bejelented, hogy ellopták az autódat, akkor sem azon kezd filozofálni a rendőrség, hogy te hazudsz-e, hanem először végignézik a tényeket: volt-e egyáltalán autód, hol van most az autód, eladtad-e. A szexuális erőszaknál sokszor nem ez történik, hanem azt vitatjuk, hogy ki mondott igazat és ki nem mondott igazat. Ettől minden kitekeredik és a szakértői vizsgálatok groteszkül felértékelődnek. Holott nem a tanúvallomás az egyetlen, ami rendelkezésre áll.
A bicskei eset példáján végig kell nézni az intézmény működését. Megesett, hogy az igazgató a saját lakásában találkozott gyerekekkel? Zárt ajtók mögött? Sok gyerek megfordult nála? Érkezett már korábban jelzés ellene? Ha minden kérdésre igen a válasz, akkor ez bizony megtörténhetett. Ezért kell az intézményeknek olyan szabályrendszert bevezetni, hogy ez ne is történhessen meg, tehát például az igazgató ne találkozhasson diákokkal négyszemközt a lakásán, mert utána nehéz védeni a helyzetet. Ezek a szabályok a felnőttet is védik, ha megalapozatlan a gyanúsítás, ha betanították a gyereket. Ez bizonyosodott be azokban az országokban, mint az USA-ban, ahol már évtizedek óta léteznek gyermekvédelmi irányelvek, és annak megfelelő szigorú védelmi szabályok. Ha minimális a lehetőség a gyerekkel való intim kapcsolat kialakítására, az védi a tanárt is, ettől nem vész el a tanári munka varázsa.
Egyébként nem is feltétlenül ismeri fel egy szeretet nélküli közegben élő gyerek, ha visszaélnek vele. Ha egy gyereket bántalmazás miatt kiemelnek a családjából, majd elhelyezik egy gyerekotthonban, ahol szintén bántalmazzák, fel nem merül benne, hogy ez probléma. Ha lát más családokat és az általa megszokottól eltérő működést is, akkor jön rá, hogy ez nem oké, ami vele történik.
Egy ismerőm azt mondta: az én gyerekemmel ez nem fordulhat elő, mert vigyázok rá. Lehet megóvni a gyereket a szexuális bántalmazás veszélyétől?
Sajnos ez illúzió, ha a gyerek nem jár egyedül sehova, akkor sem biztos, hogy védett. Az abúzust az esetek nagy részében nem egy idegen követi el, hanem olyan valaki, akivel a gyerek, sőt a szülő is bizalmi kapcsolatban van: rokon, tanár, edző, szomszéd. Sok emberben nem merül fel, hogy nemcsak férfi teheti meg, hanem nő is, vagy hogy nemcsak felnőtt lehet az elkövető, hanem kortárs is. Sőt, az online térben is érheti zaklatás a gyereket, és súlyos illúzió, hogy a szülő ezt a világot maradéktalanul ellenőrizni tudja. Európában az elmúlt 8-10 évben kortársak által elkövetett bullying és zaklatás aránya jelentősen megnőtt. Sőt, érintés sem kell a bántalmazáshoz, néhány hete először ezt a magyar ügyészség is elismerte, és vádat emelt egy olyan tanár ellen, aki fizikailag nem érintette meg a gyerekeket, hanem szavakkal mondta el, hogy kivel mit csinált volna. A gyerekek szexuális fejlődését ez is visszaveti, megalázza őket, ehhez nem kell aktus. A szex nemcsak a vágyról szól, hanem hatalmi kommunikáció is, nem azért tesz valamit, mert annyira kívánja a gyereket, hanem így érezteti a hatalmát. A hierarchia meghatározásában is előfordul, hogy valakit szexuálisan megaláznak, az egyik vidéki gyerekotthonban például a szexuális megalázás a beavatás része volt, az újoncoknak a fenekébe tárgyakat dugdostak.
Nem beszéltünk még a sportegyesületek világáról.
Az Unicefnél végeztünk egy kutatást 2014-ben, a gyerekekkel szembeni erőszakról a sportban. Az derült ki, hogy a bántalmazási esetek harmadában előfordult szexuális visszaélés. Ezek lehetnek beavatási szertartások, illetve a sportolótársak, edzők által elkövetett erőszak. A sport is lehet abuzív közeg, veszélyes, hogy nem figyelünk oda rá. Skandallumok előfordultak, de egyelőre nem látjuk, hogy tényleg erőfeszítéseket tennének a szövetségek annak érdekében, hogy megelőzzék a hasonló ügyeket. A sport sokszor szól a hatalomról. Van-e előnyöm abból, hogy én vagyok az edző kedvence? Egymás előtt öltöznek a gyerekek? A szülők nyomják a gyereket az edzésre, van egy elvárásuk, és több eszköz belefér, csak tapossa ki a teljesítményt a gyerekből az edző. Egy brit focicsapatnál 2016-ban derült ki, hogy az utánpótlásedző szexuálisan használta a gyerekeket a táborok alkalmával, hiába jeleztek többször, tudták a gyerekek, és néhány szülő is, de úgy gondolták, hogy ez belefér, csak ne az ő gyerekükkel történjen. A bántalmazások összefüggnek: ahol a gyerekek fizikai bántalmazás áldozatává válnak, ott hatványozottan fordulnak elő szexuális visszaélések is. Ezért az intézményeknek nem csak a szexuális erőszakra kell megfogalmazni a protokollt, de arra is kell tudni válaszokat adni
Mit tehet a szülő, hogy engedje el nyugodtan a csemetéjét az iskolába, hittanórára, edzésre?
Először is nézze meg, van-e ilyen protokollja az intézménynek.
Erre egyszerű a válasz, mert szinte egyiknek sincs.
Az is sokat elmond, hogy reagálnak erre a kérdésre, mennyire működik transzparensen az intézmény, ami a gyerekekkel foglalkozik, azt bemutatják-e, bármikor bemehet-e a szülő. Mit mesél, egyáltalán mennyire mesél a gyerek. Ha a gyerek nem meséli el, hogy mi történik, ha bűntudatos, titkai vannak, nem akar bemenni, és nem indokolja meg, az is egy jel lehet. Ha szülőként ismerem a gyerek működését, van olyan változás, ami feltűnik. Nem az a cél, hogy mindig ott legyek a gyerekkel, de az igen, hogy olyan kapcsolatom legyen, amiben elmondja, ha nem komfortosan érzi magát.
Az abúzusnál mindig van előzmény. A predátor kiválaszt egy gyereket, akit könnyű meggyőzni, akinek nincs valódi szeretetélménye, őt bevonja, elcsábítja, és megpróbálja titkokban tartani ami történik. Ha egy gyereknek jó viszonya van a szüleivel, ő kevésbé becserkészhető.
- A gyerek kis kortól legyen tisztában a nemi szervei elnevezésével.
- Tanulja meg, hogy bárki csak engedéllyel érintheti meg, a szülő is ehhez tartsa magát.
- A szexuális felvilágosítás nem egyszeri alkalom, hanem folyamat. Ha a szülő mindig válaszol a gyerek kérdéseire, akkor hozzá fog fordulni.
- Jó lenne, ha olyan lenne a viszony aszülővel, hogy bármit el mer neki mesélni – azt is, amiről tudja, hogy a szülő nem örül neki.
- Kevésbé vannak veszélyben azok a gyerekek, akik szerető légkörben nevelkednek, nem fognak csak egy kedves szóért elmenni valakivel.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- “Mikor a gyerek rájön, hogy nincs rendben, ami történt, akkor éli meg az igazi traumát”
- “El kell fogadni a gyereket a traumájával együtt”
- “A szexuális nevelés az önmagunkra figyeléssel kezdődik.”
- “Úgy játszott a babákkal, hogy az asztalba verte a fejüket” – bántalmazott gyerekek nevelőszülőknél