Nem akarták a szülők, hogy megszólják őket, majdnem belehalt a lányuk

nlc | 2017. Július 17.
Tatárszentgyörgyi szülők eltitkolták a lányuk súlyosi égési sérüléseit, mert nem akarták, hogy rossz hírbe keveredjenek a faluban.

A család szűkös anyagi körülmények között élt, fatüzelésű kályhával fűtöttek – írja az ügyészség honlapja. Még két éve, 2015 decemberében a lány nekiment a kályhának, és kigyulladt a ruhája, II-III. fokú égési sérüléseket szenvedett. A férfi egy vödör vízzel eloltotta a tüzet.  Az ügyészség szerint az égési sérülésen ránézésre látszott, hogy azonnali orvosi segítségre van szüksége a gyereknek. Ennek ellenére a szülők, a vádlottak úgy döntöttek, nem jelzik az esetet az orvosnak, sőt senkinek nem mondták el, nehogy a faluban rossz hírbe kerüljenek emiatt.

Ehelyett a nő egy kenőccsel és étolajjal kenegette a lánya sebeit, és vizes ruhával borogatta az égést.

Mivel a lány állapota nem javult, 2015 decemberében a család további tagjai értesítették az orvost, majd a lányt kórházba szállították. Ekkorra már az égési sebek begyulladtak, a sértett életveszélyes állapotba került, amit csak a szakszerű orvosi ellátás hárított el. A Pest Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja a szülőket.

 

Exit mobile version