Máté László huszonöt évig élt az első házasságában. Kapcsolatuknak a férfi szerint elsősorban azért lett vége, mert nem született gyerekük, márpedig neki ez volt minden álma. Második felesége a MÁV alkalmazottja volt, így egy ideig egy vasúti bérlakásban élhettek. Később jött az albérlet, majd egy közös autó és egy közös lakás, utóbbi nagy nehézségek árán, jelentős hitellel – mint oly sokaknál. “Elsőre nem kaptunk hitelt, mert az utolsó pillanatban visszalépett a kezes – meséli László. – Pedig már letettük a foglalót. A bankban azt tanácsolták, hogy váljunk el, mert a feleségem egyedülálló szülőként lényegesen nagyobb eséllyel kaphat hitelt. Teljesen megdöbbentünk, de végül úgy döntöttünk, nem múlhat egyetlen papíron az, hogy saját otthonunk legyen. Elváltunk.”
Addigra már megszületett Lászlóék két gyereke, és mindketten biztonsági őrként dolgoztak. Csakhogy a törlesztőrészletek “elszálltak”, és egyre több vitát generált köztük a pénzhiány. A férfi infarktussal kórházba került, a kapcsolatnak pedig vége lett. Lászlónak a lakásból is mennie kellett. Nem sokkal később volt párja lemondott a gyerekeikről, így lett öt évvel ezelőtt a férfi egyedülálló apa – az akkor nyolcéves Lacival és a négyéves Danival.
“Nagyon szerettem biztonsági őrként dolgozni, de két gyerek mellett nem tudtam 12-24 órás műszakokat vállalni” – folytatja. – Sok mindennel próbálkoztam, volt, hogy csak közmunka jutott. Szerencsére idén felvettek egy kőbányai hivatalba gondnoknak, kertésznek. Ezt a munkát is nagyon szeretem, úgy érzem, megbecsülnek, és nagyon jó a légkör is.”
Csakhogy lakásuk nem volt, egy idő után meg már lakhatásuk is alig. A férfi és két fia néhány évig egy ismerőse lakásában élhetett, utána viszont már muszáj volt végleges megoldást keresni, ekkor fordult a helyi önkormányzathoz.
Penész, hideg, patkányok
“Egy komfort nélküli, másfél szobás lakást kaptunk bérlőként. Be volt törve az ablaka, nem volt fűtése, nem volt a víz sem bevezetve, vécé is csak az udvaron, a falak penészesek voltak – sorolja a gondokat. – Rövid mérlegelés után úgy éreztem, nincs választásunk. Féltem, hogy elveszik tőlem a gyerekeket. A szegénység amúgy sem volt ismeretlen nekem, kilencen voltunk testvérek, már tízévesen palántáztam nyáron, napszámban. Emlékszem, esténként olyan izomlázam volt, hogy anyám húzta le a zoknit a lábamról. Amint jó idő lett, inkább mezítláb jártunk, hogy minél később menjen szét a cipő, és jó legyen még a testvéreinknek. Itt is valahogy így álltam a dolgokhoz. Az ablakot megcsináltattam, vettem egy fatüzelésű kályhát, egy tárcsás mosógépet, lavórban fürödtünk a fiúkkal. Ha fáztunk, vagy elfogyott a fa a hónap végén, összebújtunk az egyik szobában. Télen két hónapig az udvaron sem volt víz, befagyott a kút, ezért két műanyag kannával jártam nap mint nap vízért…” A férfi szerint a legnagyobb bajt a pottyantós vécé jelenti, amit jó ideje nem látott szippantós kocsi. És amiben egy ideje patkányok tanyáznak…
László néhány hónapja levelet kapott az önkormányzattól, melyben azt írták, a bérleti szerződése 2017. július 31-én lejár. Aznap tehát a családnak ki kell költöznie, az önkormányzat pedig nem tud másik bérlakást adni.
Folyamatosan emelkednek a lakáspiaci árak, ráadásul egyre kevesebb a szociális bérlakás. Nem csoda, hogy egyre szélesebb társadalmi réteget érint a lecsúszás, a kilakoltatás veszélye. Olykor már azok sincsenek biztonságban, akiknek munkájuk, bejelentett állásuk van. Vagyis azok, akik “papíron” nem hátrányos helyzetűek. Különösen azok kiszolgáltatottak, akik korábban önkormányzati lakásban éltek, de a bérleti szerződésük lejár, és nem hosszabbítják meg nekik. Ilyenkor sokaknak minimális bevételből kellene kifizetniük a százezres vagy ahhoz közelítő bérleti díjat és a rezsit.
“Nem tudunk segíteni”
Kérdéseinkkel megkerestük Győri Mátét, Ercsi polgármesterét. Kíváncsiak voltunk, van-e bármilyen minimumkövetelmény az önkormányzati tulajdonú bérlakások állapotára vonatkozóan. És természetesen arra is, milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak egy ilyen kilátástalan helyzetben. A polgármester elmondta, hogy amikor László hozzájuk fordult, egyetlen ingatlanuk volt csak szabad, az is komfort nélküli. “Jeleztem neki, hogy a lakás nincs jó állapotban, mire ő azt válaszolta, hogy nem gond, úgyis csak ideiglenes megoldásként számít a segítségre. Azt, hogy a kétéves szerződés lejárta után az ingatlant újjá kell építenünk, tudta. Az ő kérésére nem tettük ezt meg eddig, hisz elmondása szerint nem lett volna hova menniük. Ugyanakkor számunkra úgy tűnik, hogy a végleges megoldást nem kereste teljes vehemenciával, hiszen volt felesége irányában is csak most tette meg a jogi lépéseket közös ingatlanuk visszaszerzésére.”
A polgármester hangsúlyozza, hogy szeretnék felszámolni a rossz állapotokat a háznál, hiszen hosszú ideje elhanyagolt épületről van szó. Ez azonban – mint hozzátette – csak úgy oldható meg, ha kiürítik.
“A család nehéz helyzetét ismerjük, eddig is mindenben igyekeztünk segíteni” – tette hozzá a polgármester. – “Például a költözést is annak idején az önkormányzat városgazdálkodási kft.-je bonyolította le, és a közfoglalkoztatási program keretében is lehetőséget biztosítottunk Máté úr számára, hogy családja megélhetését biztosíthassa. Másik bérleményt nem tudunk felkínálni, mert nincs üres szociális bérlakásunk, sőt egyáltalán, üres bérbe adható ingatlanunk.”
A polgármester szerint az ingatlan újjáépítése várhatóan két évig tart. Mivel Ercsiben máshol is épül néhány új szociális bérlakás, a jövőben összesen tíz önkormányzati bérlakással számolnak (a településen több mint nyolcezren laknak, és igen sokan számítanak hátrányos helyzetűnek). Kérdésünkre, hogy a szerződések megkötésénél előnyt élvezhet-e majd a Máté család, igennel válaszolt.
Nincs forrás, nincs összefogás
“Azok, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget, nem sok más lehetőséget látnak, mint várni a csodát” – reagált Dósa Mariann szociálpolitikus, a Város Mindenkié csoport önkéntese arra a kritikára, mely szerint László nem kereste teljes erőbedobással a megoldást. – “Ez ugyanolyan természetes pszichés reakció, mint ahogy a gyógyíthatatlan betegségekre tekintünk: nem tudjuk elképzelni, hogy velünk ez megtörténhet, egészen addig, amíg valóban meg nem történik. Ugyanakkor ezek közül az emberek közül rengetegen dolgoznak éjt nappallá téve, általában minden energiájukat felemésztik a mindennapi küzdelmek.
Másfelől a lakásszegénység nem egy gyógyíthatatlan betegség. Mindenki tudja jól, hogy egyetlen bevételből gyakorlatilag lehetetlen ma egy – legalább félig – komfortos albérletet találni, az ötvenezer forintos közmunkás bérről pedig ne is beszéljünk. A Város Mindenkié csoportban gyakran tapasztaljuk, hogy a polgármesterek hajlamosak a hátrányos helyzetben lévő emberekre mutogatni, amikor a bérleti szerződés lejárta után nem találnak megoldást a lakhatásukra.”
Dósa Mariann: “Én szeretném a kérdést fordítva feltenni. Bármely, a településükön élőkért felelős polgármester mit tett meg az elmúlt években azért, hogy a lakáshelyzet javuljon? Amennyiben ehhez nem volt forrása, hányszor jelezte a problémát a kormányzat felé? Hány javaslata volt a rászorultak körülményeinek javítására? Hány jó külföldi és hazai példát néztek meg kollégáival, és próbáltak adaptálni a magyar viszonyokra?
Dósa Mariann szerint az AVM-et heti rendszerességgel keresik meg reménytelen helyzetbe jutott emberek, köztük olyanok, akiknek nem a közmunka vagy a segély az egyetlen bevételük, de mégsem tudják biztosítani a lakhatásukat. “Az egyik aktivistánk egy budapesti helyen bérel egy hat négyzetméteres szobát havi ötvenezerért” – említ egy példát Dósa Mariann arra, hogy hogyan néz ki az ingatlanpiac ma a fővárosban. A szakember szerint az ehhez hasonló, aránytalanul magas bérleti díjakat részben a rossz (pontosabban hiányzó) szabályozás, az olcsó lakhatási lehetőségek (például szociális bérlakások) hiánya, részben pedig az Airbnb és az ahhoz hasonló új jelenségek repítették a magasba.
“A londoni polgármester épp most vett fel egy sor építészt és tervezőt, akiktől olyan javaslatokat vár, amelyek nemcsak a Londonban dolgozó, tehetősebb külföldi állampolgárok lakhatását segítik újonnan épülő ingatlanokkal, hanem a helyi, szegényebb rétegek anyagi lehetőségeit is figyelembe veszik. Berlinben pedig plafont vezettek be a lakbérekre. Érthetetlen, hogy itthon miért nincsenek hasonló intézkedések, holott jelentős terhet levenne az önkormányzatok válláról, ha például adókedvezményekért cserébe a bérbeadók rászorult embereknek adnák ki a lakásukat.
Ahogy érthetetlen az is, hogy miért nem állnak a sarkukra a szociális ellátórendszerben dolgozó szakemberek. A családsegítők, szociális munkások, gyámhivatali alkalmazottak. Világos, hogy ők is elképesztő forráshiánnyal küzdenek, de ahhoz nem kell pénz, hogy észrevegyék a rendszerszintű problémákat, és egymással összefogva, kollektívan követeljék a kormányzattól a munkájuk elvégzéséhez szükséges eszközöket.”
Az AVM álláspontja szerint mindannyiunk érdeke lenne, ha megállna végre az elszegényedés, ha csökkenne a lecsúszók száma, ha az emberek segítséget kapnának ahhoz, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek.
Százötvenezer forint a megélhetésre
László összbevétele kicsivel több, mint százötvenezer forint. Télen (a fa magas ára miatt) körülbelül százezer forint marad a megélhetésre, nyáron ennél valamivel több. Ebből kell a gyerekek utazását, iskoláztatását, László gyógyszereit és minden mást megoldani. “A kollégák is, a családsegítő is, magam is folyamatosan keressük a megoldást, de meglehetősen reménytelen a helyzetünk – mondja a férfi. – Ercsiben a bérelt lakások 50-60 ezer forint körül kezdődnek, ráadásul mindenhol kauciót kell fizetni. Nemrég leadtak például egy telefonszámot a családsegítőben, egy gáz, villany és víz nélküli lakásért kértek volna ötvenezret. Egy normális bérlemény lenne a vágyunk, fontos lenne, hogy legalább a fürdőszoba bent legyen a lakásban. Belefáradtam már abba, hogy egyik nyomorból a másikba menjek. Sajnos a bevételemet elnézve negyvenezer forint lenne nálam a felső határ. Az, hogy Budapest, Százhalombatta, Ercsi vagy ezek vonzáskörzete, teljesen mellékes.”
Lászlónak az volt a legfontosabb álma, hogy apa legyen. Az ötvenhat éves férfi kertészként dolgozik Budapesten. Az ercsi önkormányzati lakásból, ahol ma még két fiával él, július 31-én el kell költöznie, mert az ingatlant hamarosan lebontják. De mit tehet ma egy egyedülálló szülő, akinek százötvenezer forint a havi összbevétele?
Kétszázötvenezer forint alatt esély sincs?
“Havonta minimum kétszázötven-háromszázezer forintra lenne szüksége egy családnak ahhoz, hogy a jelenlegi lakáspiaci árakat elnézve képesek legyenek egy lakást kibérelni, és fenntartani magukat” – mondja Szabó Beáta, az ercsi Szociális Szolgálat vezetője, aki siet hozzátenni, hogy ez nagyon a minimum, “ebből még a család nem megy el nyaralni“. – “Ez a becslés Ercsire érvényes, ahol hatvanezer forintért lehet kiadó lakást találni. Százhalombattán magasabbak a bérleti díjak, Érden havonta minimum százezer forintot kell fizetni” – folytatja a példák sorolását Szabó Beáta. Lászlóék helyzetéről azt mondja, az önkormányzati tulajdonú ingatlanban áldatlan körülmények uralkodnak, ezért egyetért a polgármesterrel abban, hogy ott nem maradhat senki. “Folyamatosan próbálunk segíteni a Máté családnak, hol élelmiszerrel, hol szóba jöhető lakásokkal, de Ercsiben ma nagyon nehéz egyetlen bevételből a lakhatást megoldani.”
László nagyobbik fia gépi forgácsolónak tanul Százhalombattán, Dani még általános iskolába jár. A fiúk bizonyítványa négyes-ötös, László bizakodó, hogy megállják majd a helyüket később. De addig még sok feladatuk van, elsőként azt kell megoldaniuk, hogy augusztus elsejével is legyen fedél a fejük felett. “Nem vagyok az a típus, aki feladja – mondja komolyan László. – 25 évet vártam arra, hogy apa legyek, ennél csak jobb lehet a helyzetünk.”