Elmeszelte a bíróság a BKK egy megbüntetett utassal szembeni pótdíjkövetelését, mert annak mértéke 92-szerese a jegyárnak, ez pedig tisztességtelen – írja az Index.
Pulay Vince, az utast képviselő Dr. Illés Levente Ákos Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje a lapnak azt mondta, hogy ismerősét 2015 őszén bírságolták meg, de a közlekedési társaság csaknem egy évig nem törődött a büntetéssel.
Bár az elévülés már ekkor is felmerült, a per azért indult, mert a követelés alapjául meghatározott általános szerződési feltétel meggyőződése szerint tisztességtelen.
A bíróság összehasonlította a BKK pótdíját a parkolási pótdíjjal. Utóbbi 15 napon belüli befizetés esetén az egy órai várakozási díj 12-14-szerese, 15 nap után pedig a 40-szerese, ráadásul nem kamatozik. Ehhez képest a BKK pótdíja már 30 napon belül 45-szörös, azon túl pedig 92-szeres fizetési kötelezettséget jelent.
A vitatott esetben a bíróság a 16 ezer forintos pótdíjra nem állapította meg a tisztességtelenséget, mert az ő ügyükben ez a pótdíjösszeg már elévült, így ebben nem kellett döntenie a bíróságnak.
A 32 ezer forintra vonatkozóan viszont megállapította a tisztességtelenséget a bíróság, ezért az utas jogi képviselői szerint a BKK-nak új pótdíjszabást kell alkotnia.