Bár a szexmunka legális Magyarországon, számos kockázatnak vannak kitéve az utcán dolgozók. A SZEXE Egyesület szerint ez hosszútávon azzal járhat, hogy a nők más helyek vagy külföldi munka után néznek, és még kiszolgáltatottabbá válnak, hiszen nem ismerik az új terepet. Nem képesek a régi, ismert kliensekre hagyatkozni, elérhetetlenné válnak a bizalomra épülő szociális és egészségügyi szolgáltatások, és nehezebbé válik az ártalomcsökkentés is.
Hogy biztonságosabb legyen itthon az utcai munkavégzés, azért olyan segítő szolgáltatások próbálnak tenni, mint az Alternatíva Alapítvány (Altalap), amely esténként sétára indul a nyolcadik kerületben. Az „utcázás” során az alapítvány munkatársai gyalogosan járják az Üllői út, a Korányi Sándor utca és az Illés utca vonalát, és ártalomcsökkentő csomaggal látják el a környéken dolgozó szexmunkásokat. Óvszer, tampon és betét mellett kézfertőtlenítő, síkosító és intim törlőkendő egyaránt lapul a csomagban, de ezek kiosztása mellett az Altalap tagjai igyekeznek személyre szabott segítséget is nyújtani az arra rászorulóknak.
Március óta 50-60 lánnyal kerültek kapcsolatba, és míg a regisztrált klienseik átlagéletkora huszonöt év, rendszeresen találkoznak kiskorúakkal is. A nők többsége nem nyolcadik kerületi lakos – az egyéb budapesti kerületekből átjárók mellett van olyan is, aki naponta több száz kilométert utazik, hogy este a Természettudományi Múzeum környékén keressen pénzt. Körülbelül ötödük intravénás szerhasználó, ennél azonban jóval többen élhetnek legális szerekkel, így alkohollal vagy nyugtatókkal. A függőkre sokat panaszkodnak a többiek, elsősorban azért, mert az elmondások alapján jellemzően alacsonyabb tarifával dolgoznak, és ezzel akaratlanul is lenyomják az árakat.
Egy csütörtök estén mi is az Altalappal tartottunk, hogy az önkéntesekkel, illetve a környéken dolgozó szexmunkásokkal beszélgetve összevethessük a terepen tapasztaltakat a kutatási számokkal.
„A hazai válaszadók 71%-a egyetért vagy teljes mértékben egyetért azzal, hogy a szexmunkások felajánlkozása ne legyen büntethető sem az utcán, sem beltéri helyszíneken.”
Bár maga a szexmunka nem büntetendő cselekmény (csak annak segítése az), különféle szabálysértésekre, tiltott területen való munkavégzésre hivatkozva bírságolják az utcán álldogálókat. A helyszíni bírság legfeljebb 300 ezer forint lehet, halmazati büntetés és ismételt elkövetés esetén viszont már 450 ezer forintra ugrik. Ha nem fizetik meg az összeget, az könnyen elzárássá változhat.
„Klienseink elmondása alapján alkalmanként akár 50 ezer forintos pénzbírságot is kiszabnak. Rendszeresek az olyan történetek, hogy valakit akkor bírságoltak meg, amikor egy padon ült, az utcán sétált vagy épp kávézott a járdán. Ha panasszal próbál élni, és nem fogadja el a csekket, kilátásba helyezik számára a 72 órás elzárást” – vázolja a gyakorlatot Galló Ramóna szociális munkás, az alapítvány munkatársa. Ahogy mesélik, a vizes vébé idején különösen rossz volt a helyzet. Mivel a nyolcadik kerületben kevesebbet fizetnek a kliensek, sokan az Üllői út másik oldalán, a kilencedik kerületben próbáltak szerencsét, ám ott a fokozott rendőri jelenlét miatt nagyobb eséllyel futottak bele büntetésbe, és nem ment ritkaságszámba a 90 ezer forint feletti összegről szóló csekk sem.
A fennálló helyzet igazi 22-es csapdája: védett zónák kijelölése híján a szexmunkások csak saját tulajdonban dolgozhatnának legálisan, ugyanakkor a legtöbben épp azért mennek utcára, hogy összegyűjtsenek egy saját lakásra – bár manapság annak is örülnek, ha megvan az albérletre való. Elmondásuk szerint évekkel ezelőtt egy éjszaka alatt 30-40 ezer forintot is meg lehetett keresni, mostanában viszont 15 ezer forint már jó bevételnek számít. „Régen házat vettek a lányok, ma meg jó, ha egy autó összejön” – foglalja össze az utcán dolgozó Katalin. Ő korábban péknek tanult, mert gyerekkorában elvarázsolta, hogy barátnője apja jól menő pékséget működtet. „Két háza és három autója volt, én is ezt szerettem volna elérni. Most fővárosi albérletre gyűjtök” – idézi fel.
Igazoltatás a IX. kerületben (Fotó: MTI/Füzesi Ferenc)
„A bevételükkel teljesen önmaguk rendelkezők aránya 45%, míg 19% nem kívánt válaszolni.”
Az Altalap kliensei közül kevesen vallják be, ha futtatják őket – igaz, gyakran nehéz meghatározni, pontosan mit is értünk futtató alatt. A jelenleg hatályos törvény bűncselekményként kezeli az üzletszerű kéjelgés elősegítését, a kerítést illetve a kitartottságot, ám a gyakorlatban sokszor nehéz átlátni a viszonyokat.
„Kicsit más a futtató szerepe, mint például Svájcban vagy egy hazai bordélyházban. Jellemző, hogy a rokonok, barátok valahogyan segítik a lányt a szexmunkában, vagy mert haszonélvezői annak, vagy mert tényleg próbálják minél nagyobb biztonságban tudni őt. Van, aki akkor jön ki dolgozni, amikor hónap végén elfogy a család pénze, más üzletet kötött egy férfi ismerősével, hogy pénzért cserébe vigyázzon rá. De nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megállapítani, hogy egy lány döntésében mennyire játszik szerepet a szabad akarat vagy a családtagok általi kényszerítés” – mutat rá Pelbát Gergely pszichológus, az Altalap munkatársa.
A futtatók jelenléte nagyban fokozza a környékbeli lakók és üzlettulajdonosok félelmeit és ellenérzéseit. Sokan panaszkodnak, hogy nem kifejezetten a szexmunkások jelenléte zavaró, hanem az, hogy a szexmunkát segítő rokonok és barátok milyen agresszíven bánnak a dolgozó lányokkal.
„A válaszadók 8,5%-át bántalmazták munka során a kérdőív felvétele előtti tizenkét hónapban, negyedük jelentette az esetet a rendőrségnek.”
Az Altalap munkatársai szerint az aktusok leggyakoribb helyszínének számító autó a legveszélyesebb. „Néhány lány időre dolgozik, és az árat is ennek tükrében határozza meg. Volt olyan beszámoló, hogy egy kuncsaft nem tudott elmenni a megbeszélt időn belül, és ahelyett, hogy fizetett volna a lánynak még 15 percet, bezárta a kocsiajtót, és órákig szexre kényszerítette a lányt, amit utólag sem fizetett ki” – említ egy esetet Pelbát Gergely.
Nem csoda, hogy a lányok nagy része úgy próbálja védeni magát, ahogy tudja. Vannak, akik csak „visszajárós” vendéggel mennek el, és elküldik azokat, akik nem szimpatikusak. Bevett praktika az is, hogy amikor a vendég lakására mennek, úgy csinálnak, mintha elküldenék a pontos címet a futtatójuknak, még ha egyedül is dolgoznak. „Visszakérdezek a házszámra, aztán úgy teszek, mintha smst írnék. Régebben volt gázspray-m is, de egy rendőr mondta, hogy azzal vigyázzak, mert 20 gramm felett büntetik. Azóta hajlakk vagy dezodor van a táskámban” – mondja Virág.
A rendőröktől viszont a bírságolás során szerzett rossz tapasztalatok miatt ritkán kérnek segítséget. Mivel inkább elkerülendő veszélyt látnak bennük, nem fordulnak hozzájuk védelemért. Sokan beletörődtek, hogy csakis magukra számíthatnak. „Ha megerőszakolnak, nagy kárt már nem csinálnak, ha kirabolnak, visszakeresem – csak attól félek kicsit, hogy megölnek” – fogalmaz Rita. Ennek ellenére ritkán dolgoznak együtt többen, hiszen csoportosan dolgozva jobban felkeltik a járőrök figyelmét, és senkinek nem hiányzik a bírság. Azért próbálják egymást segítve minél biztonságosabbá tenni a munkát, például elmondják egymásnak, ha egy ügyféllel rossz tapasztalatuk volt.
Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
„A válaszadók több mint felének van gyermeke. A gyermekesek több mint 60 %-ának kettő vagy annál több gyermeke van.”
Bár az Altalap nem rendelkezik pontos adatokkal az így dolgozók családi hátterével kapcsolatban, a nyolcadik kerületben is akadnak kisgyerekes anyák. Katalin azt meséli, hogy naponta összesen ötszáz kilométert utazik, hogy a pesti munka után hazamenjen és láthassa a kisfiát, de más is utal rá, hogy munka után kiskorú várja őt otthon. Sokan egyedül gondoskodnak gyermekükről, ezért a törvény szerint tilos lenne őket fogdára küldeni, a gyakorlatban azonban az anyák is rendszeresen kerülnek elzárásba. Kevesen mernek ugyanis szólni erről a rendőröknek, mert félnek, hogy a gyámhatóság a munkájukra hivatkozva elveszi tőlük a gyermeküket.
Ne legyenek védett övezetek! – törvénymódosítást javasol a 17 éves szervezet
1. Szűnjön meg a türelmi zóna és a védett övezet fogalma
A védett övezetek jelenlegi intézménye csak arra való, hogy üldözhetővé és bírságolhatóvá váljanak az utcán szexet árulók, más funkciója nincs ennek a jogi kitételnek; ahogyan a türelmi zónákat sem jelölték ki az önkormányzatok az 1999-es törvény óta, amely előírta ezeknek a létrehozását. A SZEXE ezek eltörlését javasolja, mivel felméréseikben és jogsegély-szolgálataik tapasztalatai szerint is nagyon sok hatósági üldözésnek vannak kitéve az ügyfeleik, akiknek pedig valójában védelemre volna szükségük. És nem csak szükségük van rá, nemzetközi egyezmények is előírják, hogy a társadalom peremére szorult csoportokat segítenie kell a rendőrségnek.
A rendőrség és a bíróságok hozzáállását mutatja az a szomorú tény, hogy 2015-ben 101, 2016-ban 86 gyereket vontak eljárás alá prostitúcióval kapcsolatos szabálysértések miatt elkövetőként. Pedig nemzetközi egyezmények mellett a gyermekvédelmi törvény és a prostitúciós törvény alapján is világos, hogy egy gyermek soha nem elkövetője, hanem mindig áldozata a prostitúciónak, ugyanis 18 éves kor alatt nem tud jogszerűen beleegyezni az üzleti szexbe.
A SZEXE és a társterületeken dolgozó szakcivilek és érdekképviselők tapasztalatai szerint alig indul eljárás embercsempészet vagy futtatás miatt, a striciket, kényszerítőket, kizsákmányolókat jóformán nem is üldözi a rendőrség. Ehelyett a rájuk vonatkozó jogszabályi tiltásokat is a szexet árulók ellen alkalmazzák.
2. Bérlakásban is lehessen dolgozni
Tilos egy ingatlant rendelkezésre bocsátani prostitúció céljára. Az eredeti szándék szerint ez arra volna való, hogy ne lehessen bordélyokat működtetni, ám inkább azokat sújtja, akik saját zsebükre dolgoznának beltéren, de nem rendelkeznek saját ingatlannal – ők a szexmunkások elsöprő többségét adják. A főbérlő – ha megtudja, mire használják a lakását – egyik napról a másikra utcára rakhatja a szexmunkást, vagy pedig zsarolhatja az információval. Éppen ezért a SZEXE azt javasolja, hogy lehessen lakást bérbe adni és venni szexmunka céljára.
3. A lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátás és szociális intézményrendszer szükséges
A hazai egészségügy állapotát minden állampolgár megérzi; a szexmunkások többszörösen is. Egyre kevesebb állami forrás jut szűrésekre, prevencióra és oktatásra, a SZEXE és más ártalomcsökkentő szemléletű civilek évek óta nem kapnak állami forrásokat. Pedig az önkéntes és anonim szűrések sokkal hatékonyabbak, mint a nagy rendelőintézetekbe terelt, szabályozott vizsgálatok. A SZEXE kérészéletű szűrőbusza 2006-ban mindössze fél év alatt több embert vizsgált ki, mint az ország össze bőr- és nemibeteg-gondozója hét év alatt együttvéve. A szűrőbuszt azután elvették az egyesülettől azzal az indoklással, hogy állami feladattá válik a mobil szűrőállomások üzemeltetése. Jelenleg nem üzemelteti senki.
Forrásokra van szükség az önkéntes szűrésekre, tanácsadásokra, mert a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a szexmunkások azok, akik meg tudják állítani az Európa-szerte újra terjedő nemi járványokat. Újraéledőben van a tripper, a szifilisz és a HIV-fertőzések száma is emelkedik, ezért stratégiai jelentősége van annak, hogy a pénzért szexelők jó és hozzáférhető ellátást kapjanak, hozzáférjenek megfelelő védekezéshez és tanácsadáshoz, és stigmatizálás és kirekesztés helyett segítse őket az egészségügy.
Emellett sürgős szükség volna a szociális ellátórendszer alapos reformjára: a gyermekvédelem, az áldozatvédelem számos sebből vérzik, így nem csoda, ha állami gondozott gyerekek nagy számban prostituálódnak és az intézmények nem tudnak velük mihez kezdeni, nem értik a problémáikat és őket hibáztatják a helyzetért, amibe gyerekfejjel belekerültek.
Ezen felül biztosítani kell szakmai továbbképzéseket azoknak, akik ki akarnak lépni a szexmunkából; le kell számolnunk a munkáltatók előítéleteivel, amelyek miatt a nők, a melegek, a romák egyre kevesebb lehetőség közül választják a szexmunkát, mint utolsó opciót a megélhetésre; mindezen túl pedig szükség van a foglalkoztatáspolitika mellett hozzáférhető, valódi szociális lakáspolitikára, hiszen a Magyarországon éppen zajló lakhatási válság miatt sokan jelenleg nem tudnak megélni egy polgári állás átlagos fizetéséből.