Nem Weinsteinnel kezdődött – Hollywood szexragadozói A-tól Z-ig

TóCsa | 2017. Október 31.
A szexuális zaklatás, és a szereposztó dívány kultúrája gyakorlatilag egyidős a hollywoodi sztárrendszerrel, és az elmúlt száz évben ugyan nem túl sok eset látott napvilágot, ez leginkább azzal magyarázható, hogy zsarolásokkal, lejáratásokkal és drága ügyvédi irodák munkájával hallgattatták el azokat, akik nyilvánosan szólni merészeltek volna. Az alábbi esetekre azonban így is fény derült.

Affleck, Casey

Casey Affleck 2016-ban – Fotó: Getty Images

2010-ben Ben Affleck kisöccse, Casey egy áldokumentumfilmes rendezésén, az I’m Still Here-en dolgozott Joaquin Phoenix főszereplésével, amikor két munkatársnője (jellemző módon amúgy alig néhány nő dolgozott csak a filmen) feljelentette őt szexuális zaklatás vádjával. Egyikük azzal vádolta Casey Afflecket, hogy az egyik éjszaka, alvás közben Affleck bemászott mellé az ágyba, míg a másik azt mondta, hogy kikezdett vele a hotelszobájában, és amikor el akart menekülni onnan, a színész-rendező erőszakosan megragadta a karját, hogy ott tartsa. Affleck végig tagadta a vádakat, és az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult, melynek lényegi eleme, hogy egyik fél sem beszélhet nyilvánosan a történtekről. Az eset pikantériája, hogy a színész idén pont a bántalmazott nők szószólójaként is dolgozó Brie Larsontól vehette át az Oscarját, jövőre pedig ő adhatja át a díjat a legjobb női főszereplő kategória győztesének…

Allen, Woody

Már önmagában az is érdekes, hogy Allen egy korai filmjében – kissé ízléstelenül – a szereposztó dívány témájával kapcsolatban viccelődött, de persze nem egy rossz viccért került ebbe a díszes válogatottba. Ott van még az is, hogy a színész–író–rendező összejött a nála sokkal-sokkal fiatalabb nevelt lányával (itt azzal védekezett, hogy igazából a lány nem rá, hanem Mia Farrow előző párjára tekintett apjaként), de ez még mindig nem az, amiért beválogattuk a listába. 1992-ben Mia Farrow feljelenette akkori párját, Allent, azzal a váddal, hogy molesztálta a nevelt lányát, az akkor hétéves Dylant a házuk padlásán. Az ügy meglehetősen csúnya fordulatokat vett (Allen például azzal vádolta Mia Farrow-t, hogy az egész sztorit ő tanította be a kis Dylannek), és a bíró ugyan kimondta, hogy Woody Allen illetlenül viselkedett Dylan Farrow-val, de bizonyítottság hiányában végül nem ítélték őt el gyerekmolesztálásért.

Woody Allen 2011-ben – Fotó: Getty Images

Az eset máig is hullámokat vet: Dylan egyik testvére, Ronan Farrow (akinek nagy szerepe volt a Harvey Weinstein-ügy kirobbantásában is) például a húga mellé állt, ám Dylan másik bátyja, Moses azt állítja, hogy az apja nem követett el semmit.

A színész–rendező–író a történtek ellenére azóta is folyamatosan forgat, bár ahogy a társadalom egyre érzékenyebb lett a zaklatásos ügyekre az évek során, úgy vált az ő megítélése is egyre rosszabbá.

Arbuckle, Roscoe „Fatty”

Hollywood első igazán nagy zaklatási botránya nem egy stúdiófőnökhöz, hanem egy filmsztárhoz kötődik. Roscoe „Fatty” Arbuckle volt Hollywood első milliódolláros filmsztárja, az ember, aki felfedezte Buster Keatont, és mentorálta Charlie Chaplint. 1921 szeptemberében Arbuckle egy nagyobb társasággal ment bulizni a San Francisco-i St. Francis Hotelbe, ahol valahogy egy szobában kötött ki egy harmincéves színésznővel, Virginia Rappe-val. A következő, amit biztosan tudhatunk, hogy a színésznő fájdalomtól kínzott hangon kiáltott segítségért, és amikor a többiek bejöttek a szobába, akkor Arbuckle-ra mutatva azt mondta: „Ő tette ezt velem”. Virginia Rappe három nappal később meghalt húgyhólyagrepedés következtében. Arbuckle-t nemi erőszakkal és gyilkossággal vádolták meg, de a bíróság végül azt a változatot fogadta el, hogy Rappe egy nemi betegség vagy egy illegális abortusz miatt korábban húgyhólyagfertőzést kapott, és ez okozta nála a végzetes és fájdalmas repedést, nem pedig a filmsztár. Roscoe-t végül csak illegális alkohol fogyasztásáért ítélték el, de a közvélemény gyilkosként kezelte: gyakran köpték le őt a nyílt utcán.

Fotó: Getty Images

Ez az eset volt Hollywood első igazi botránya: korábban a filmsztárokat a sajtó afféle ártatlan angyalokként kezelte. A stúdiófőnökök aggódni kezdtek, hogy a botrány bemocskolja a sztárjaikat, és ez hatással lesz a népszerűségükre; ennek eredményeként vezették be a szigorúbb öncenzúrát, valamint azt, hogy sztárjaikkal olyan szerződéseket kötöttek, hogy sokszor még abba is beleszólhattak, kivel jöhetnek össze és kivel nem.

Arbuckle kitaszított lett, de 1933-ra nagy nehezen elérte, hogy a Warner szerződést kössön vele egy újabb filmre. Az öröme nem tarthatott sokáig: még aznap éjszaka elhunyt szívrohamban.

Cosby, Bill

Fotó: Getty Images

Bill Cosby ügyei önmagában bőven elég tartalommal töltenék meg a cikket, sajnos annyi van belőlük, így most csak a címszavakra szorítkoznánk. A híres és sokáig elképesztően népszerű komikus a hatvanas évektől kezdve nagyjából ötven éven át csapott le áldozataira, jellemzően azzal a módszerrel, hogy titokban bedrogozta őket, és amikor ettől a nők elájultak, elaludtak, Cosby megerőszakolta őket. Bár voltak már korábbi próbálkozások arra, hogy minderre fény derüljön, az interjúkat rendre letiltották megjelenés előtt, így az eset csak 2014-ben robbant nagyot a médiában, amikor tucatnyi nő fogott össze Cosby ellen. Azóta nagyjából hatvanra duzzadt ismert áldozatainak száma, és bár a komikust számos szervezetből kizárták, és rengeteg díjától megfosztották, a bíróságon Bill Cosby egyelőre eljárási hiba miatt megúszta azt, hogy elítéljék többrendbeli nemi erőszak elkövetéséért.

Flynn, Errol

Fotó: Getty Images

Minden idők legnépszerűbb Robin Hood-specialistáját 1942-ben feljelentették nemi erőszak vádjával, ráadásul mindkét áldozat kiskorú volt. A bíróság Flynnt végül felmentette, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna vaj a fején. Mindenképp elbizonytalaníthat minket az ártatlanságában, hogy kicsivel később, az ötvenes években a színésznek két évig, éppen a halála előtt, viszonya volt az akkoriban még csak 15 éves Beverly Aadlanddel, ráadásul ez a viszony úgy kezdődött, hogy az akkortájt masszívan alkoholista színész az első randijukon kapásból megerőszakolta a lányt.

Hitchcock, Alfred

Hitchcockról általában szokás szépelgően azt mondani, hogy szerelmes volt a színésznőibe, de az már annál ritkábban kerül szóba, hogy némelyiküket konkrétan zaklatta. „A szőkékből lesznek a legjobb áldozatok” – ez volt a hitvallása, és nagyon is komolyan gondolta. Mindig nagyon hasonló típusú színésznőket szerződtetett, és finoman szólva elég direkten nyomult rájuk, igen otromba tréfákat engedett meg magának velük szemben, de nem mindenki úszta meg ennyivel. A Madarak főszereplője, Tippi Hedren egyenesen azt állította, hogy a rendező fogdosta őt, kéretlenül, erőszakosan ölelgette, próbálta őt megcsókolni egy limuzinban, és olyan sztorikat mesélt neki, mint hogy a Fogjunk tolvajt! forgatása közben egyszer erekciója volt, amikor Grace Kellyt nézte. Féltékenységből a stáb összes férfitagját és színészét eltiltotta Hedrentől, és az irodájától egy saját folyosót építtetett a színésznő öltözőjéhez, hogy bármikor könnyedén átmehessen hozzá. Mivel Hedren nem viszonozta a közeledését, a forgatáson durva eszközökkel állt rajta bosszút.

Fotó: Getty Images

Mannix, Eddie

Az MGM stúdió híres guruja és „intézője” tudtunkkal nem volt szexuális ragadozó, viszont senki sem tett nála többet azért, hogy megvédje ezt a mocskos és korrupt rendszert. 1937-ben egy táncosból lett wannabe színésznő, a 20 éves Patricia Douglas úgy tudta, hogy sok más lánnyal együtt szexi cowboyruhába öltözve egy westernbe viszik busszal statisztának egy városon kívüli forgatásra. A forgatásról kiderült, hogy egyáltalán nem az volt, hanem egy óriási parti, amit a stúdió szervezett, gyakorlatilag csak férfi vendégekkel (300-an voltak), és a lányokat (ők 120-an voltak) azért vitték ki, hogy szórakoztassák a vendégsereget. A bulikázás elvadult, és a cég 36 éves sales-igazgatója, David Ross kinézte magának Patriciát. Mivel az érdeklődés nem volt kölcsönös, Ross egy munkatársa segítségével lefogta a lányt, rengeteg tömény italt öntött le a torkán, majd a lerészegedett lányt kicipelték az autójukhoz és megerőszakolták.

A lány nem hallgatott, hanem kitálalt a partin történtekről, és ekkor lendült be az MGM intézője, Eddie Mannix. Bulvárlapokban rengeteg lejárató cikket hozatott le Patriciáról, ezekben iszákosnak és könnyűvérűnek írták le őt, megkérdőjelezvén a szavahihetőségét, a bulin résztvevők közül pedig sokan Douglas ellen tanúskodtak.

„Kicsináltuk őt” – dicsekedett a munkatársai előtt Mannix azzal, ahogyan az ügyet intézte, és mivel Patricia Douglas lejáratása nagy nyilvánosságot kapott, a sorsa évtizedekre óva intette a hasonló cipőben járó színésznőket attól, hogy feljelentést tegyenek.

Polanski, Roman

Fotó: Getty Images

A lengyel származású Roman Polanski sokáig élvezte az amerikaiak szimpátiáját, különösen azután, hogy szerelmét, Sharon Tate-et meggyilkolták a Manson banda tagjai, de amikor fény derült arra, hogy egy 13 éves lányt (Samantha Gailey) zaklatott, az óriási botrányt kavart. Gailey-t egy állítólagos Vogue fotózás miatt csábította magához Polanski, de már az első alkalommal topless fotókat készített a lányról. A második fotózás már Jack Nicholson házában (a színész nem tartózkodott otthon, síelni volt az eset idején) történt, ahol Polanski nyugtatókkal felturbózott pezsgővel itatta a Gailey-t, majd a lány tiltakozása ellenére megerőszakolta. A rendőrség elfogta ugyan a rendezőt, mégis szabadlábon védekezhetett, és amikor megtudta, hogy nagy eséllyel börtönbüntetés várna rá, az első adódó alkalommal lelépett Franciaországba, ahol azóta is él, és ahonnan nem adták ki őt az Egyesült Államoknak. Az amerikaiak ráadásul könnyen felejtenek, ugyanis évtizedekkel később A zongorista című filmjéért Oscar-díjjal jutalmazták. Az ügyet csak még pikánsabbá teszi, hogy a Weinstein-botrány hatására most egy német színésznő állt elő azzal, hogy Roman Polanski őt is zaklatta tinédzserkorában, még 1972-ben.

Toback, James

A Weinstein-botrány hatására lebukott már néhány kis hal, és napvilágot látott néhány nagyon kellemetlen történet, de volt egy igazán nagy hal is, aki horogra akadt. A nyolcvanas években többször is Robert Downey Jr.-ral forgató, és máig is aktív rendező (legutóbbi filmjét pont nyár végén, a Velencei Filmfesztiválon mutatták be) sosem volt igazán befolyásos alak Hollywoodban, de egyszer összegyűjtött egy Oscar-jelölést, és ez elég volt ahhoz, hogy villogni tudjon. A többször ismétlődő módszere az volt, hogy fiatal, csinos lányokat szólított le azzal, hogy ő egy ismert rendező, aki szereplőket keres, és lát benne valamit, majd ezt a dumát folytatva próbálta felcsalni őket egy hotelszobába, és ha sikert aratott, ott szexuális játékokra próbálta rávenni őket, illetve előttük maszturbált. Az ügyet a Los Angeles Times robbantotta ki, és itt még „csak” 38 nő vádolta Tobacket zaklatással, ám azóta már nagyjából kétszázan jelentkeztek a Timesnál, hogy a rendező őket is zaklatta. Az eset pikantériája, hogy egy hasonló cikk már 1991-ben is megjelent Tobackről a Spy magazinban, és már akkor is tucatnyian mondták el, hogy mit tett velük a rendező, ennek mégsem lett semmilyen következménye. Bízzunk abban, hogy most már nem úszhatja meg.

Fotó: Getty Images

Zanuck, Darryl F.

Fotó: Getty Images

A 20th Century Fox stúdió alapítója már csak azért is joggal van jelen az összeállításunkban, mert az ő tettei révén került be a köznyelvbe a szereposztó dívány kifejezés. Zanuck szigorú munkarendben zaklatta a fiatal sztárjelölteket. Az irodája mindennap délután négykor bezárt, hogy senki se zavarhassa a stúdiómogult, amikor menetrend szerinti járatként az irodájába vezető titkos alagúton át becsempészték hozzá az aktuális színésznőaspiránst „castingra”. Állítólag az irodában történt ügyek olyanok voltak a stúdióvezér számára, mint a teniszezés vagy a lovaglás: egyszerű hobbiként tekintett a zaklatásaira.

Exit mobile version