Aktuális

Sárosdi, Marton és a többiek: félreértések és hazugságok a szexuális zaklatás körül

Amióta a Vígszínház főrendezőjét szexuális zaklatással vádolták meg, nagyon fontos hullám indult el: nők tízezrei adták közre hasonló történetüket, sok-sok sérelmet, amit többnyire férfiak okoztak nekik. Ahogy az lenni szokott, beindult az áldozathibáztatás. Ugyanakkor sok férfi érzi úgy, hogy ő is áldozat: túlkapások áldozata.

„Minden szexuális zaklatásnak minősül, ahol egy férfi a nőt látja valakiben, ha az érdeklődés nem kölcsönös.”

Sokan keverik mostanában a nem kívánt udvarlást a szexuális zaklatással. A kettő nem ugyanaz. Mi, nők számtalanszor átéljük, hogy olyan ember közeledik hozzánk, akire nem nézünk potenciális partnerként. Nem örülünk, hogy bókol, nem örülünk, hogy utalgat, nem örülünk, hogy randevúra hív. Inkább rém kínosan érezzük magunkat az egésztől. De az illető ettől még nem zaklat minket (amennyiben a cselekményei nem ismétlődnek a nem ellenére), és legtöbbször még csak nem is haragudhatunk rá.

A férfiak helyzete nem könnyű, hiszen a „hagyomány” úgy kívánja, hogy ők kezdeményezzenek, emiatt több visszautasításban is van részük. Fel kell vállalniuk a nyílt tetszésnyilvánítás kockázatát. Ám ezt azért is nehéz szexuális zaklatásnak nevezni, mert ki mondja meg, hogy mennyi mindebben a szexuális tartalom? Hogy hol végződik a megkívánás, és hol kezdődik a romantikus szerelem? Hogy ezek a hatások szétválaszthatók-e? Szerencsére mindezt nem kell eldöntenünk, mert itt a szókapcsolatnak nem a szexuális tagján van a hangsúly, hanem a zaklatáson.

Ne zaklass, értsd meg, ha nem akarok tőled semmit, ha még hallgatni sem akarom az érdeklődésed megnyilvánulásait. És akkor az, ami történt, nem zaklatás. Jogod van megkívánni engem, jogod van belém szeretni, mert ha ezt megvonnám tőled, a szabadságjogaidat csorbítanám. De nincs jogod ezt egy határon túl a napjaim részévé tenni, mert onnan te csorbítod az én szabadságjogaimat.

„Nincs jogod a másik embert megkívánni, és ezt kifejezni.”

Sokan sérelmezik, ha nem teljes személyként kezelnek valakit, hanem csupán szexuális vágy tárgyaként, testként. Ez – ha nem magánéleti, konszenzusos helyzetről beszélünk – valóban lealacsonyító, de legfeljebb gondolatbűnözés. Hogy sarkítsam: ha te csak arra vágysz, hogy szeretkezz velem, és semmi többre, annak lehet, hogy én nem örülök, lehet, hogy felszínesnek tartom, de ezért nem vagy elítélhető, legfeljebb megítélhető. Ha viszont hivatalos helyzetben a nememre redukálva kezelsz, az inkorrekt, unintelligens dolog, a közös munkát enyhén szólva nehezíti, ezért joggal sérelmezhető.
Ha pedig a tettek mezejére is lépnél (bármilyen jellegű viszonyban), úgy kezdeményezz, hogy azt ne élje meg szexuális zaklatásnak. Nem, nem fogja annak megélni, ha meghívod egy italra. Ha viszont minden átmenet nélkül az arcába tolod a péniszed, azt valószínűleg annak fogja venni, és ezt te pontosan tudod.  

„Feltárni fedetlen nemi szervünket a másik előtt, ha nem állunk vele intim kapcsolatban, az szexuális zaklatás.”

Indulhat úgy egy izgalmas fejezet, hogy a macsó hím a lehető legdirektebb módon, „hatalmas, türelemre képtelen szenvedéllyel” mozdul rá a nőre – a szürke akárhány árnyalatának szellemében. Vannak erotikus novellák, amik így kezdődnek, hogy „és akkor a kocsi hátsó ülésén lehúzta a sliccét”, és vannak izgalmas magántörténetek is – önmagában nincs ezzel baj.

Ám a hímtag felfedése soha nem a legelső momentum az ilyen sztorikban. Azt javaslom, ha nem akarsz szexuális zaklató képében feltűnni, ne kockáztass, ne kezdj a nemi szerved elővételével! Ha nem kaptad meg az ehhez szükséges bátorítást, akkor ne hozz ilyen kellemetlen helyzetbe senkit.
És mivel nem írunk alá beleegyező nyilatkozatot minden szex előtt, csak két dologra hagyatkozhatunk: az IQ-ra és az EQ-ra. Előbbi segít értelmezni, hogy mit akar a másik, utóbbi miatt vagyunk kíváncsiak erre.

A bizonytalanságon túl egy másik motiváció sokkal életszerűbb. Vagyis: miért indít valaki rögtön magamutogatással? Mert pontosan tudja, hogy ez az egy esélye van – már ha nem akar konkrét erőszakhoz folyamodni. Arra, hogy a másikat rávegye a nemi vágyai enyhítésére, a legfőbb ütőkártyája a meglepetés ereje. Azért vág bele a közepébe, mert tudja, hogy konszenzusos szexre nemigen van esélye.

„Most már akkor azzal is traumát okozok, ha megdicsérem a külsejét?”

Gyakran olvasok mostanában ehhez hasonló provokatív kérdéseket. Nem tudom, kinek mi okoz traumát, mindenesetre én attól kezdve érzek valamit zaklatásnak, ha olyan helyzetbe kerülök, amiből nem tudok szabadulni, illetve ha akaratomon kívül hozzám érnek – szexuális tartalom nélkül is. Amikor gyerekkoromban heccből bezártak egy öltözőszekrénybe, amikor a buszon valaki túl közel áll hozzám, vagy amikor a saját gyerekem (!) játéka eldurvul, és mondjuk rángat, vagy húzza a hajamat, azt mind rosszul viselem. Mert a testi integritás mélyen beágyazott valami, amire borzasztóan érzékenyek vagyunk. Életünk során sokszor bántják a lelkünket, fájdítják a szívünket, de ezeket mind tudjuk valamelyest óvni. A testünket nem, az közszemlére van téve, az kiszolgáltatott. Tulajdonképpen bárki bármit megtehet vele, ha kellőképpen korlátoz a mozgásunkban. Ezt valahol tudjuk, és ezért van az, hogy ha csak egy pillanatra is megszűnik a kontrollunk a testünk felett, az rémisztő érzés. Ha ráadásul intim testrészt érintenek meg, az szégyenérzettel súlyosbítja a dolgot.

Képünk illusztráció (Részlet a Birdman című filmből)

Kétségtelenül zavaró, ha a mellemet bámulják, ha utánam fütyülnek az utcán, vagy ha valaki nyomulósan udvarol. De leginkább intelligenciahiányból fakadó viselkedésformának, egyszerűen mondva taplóságnak látom ezt a kategóriát. Persze az emberek érzékenysége eltérő, engem például az sem feltétlen zaklat fel (lásd: zaklatás), ha egy péniszt látok ott, ahol annak semmi helye. Mondjuk egy fesztiválon egy részeg fazon testrészeként vagy a 6-os villamoson. Amíg engem „békén hagy” az illető, addig nem érzem magam áldozatnak, és – bár nem kívántam egy ilyen élményt – amit érzek, az inkább szánalom, mint félelem. Ettől még persze sem nem helyes, sem nem természetes, ha valaki idegeneknek mutogatja a nemi szervét, de én ebben soha nem a büntetendő cselekményt láttam, inkább a kezelésre szoruló pszichés betegség vagy szociális zavar tünetét.

„Akkor egy középkorú színházi rendező nyugodtan megmutathatja a péniszét egy színésztanoncnak egy autó hátsó ülésén.”

Nem, több okból nem.

Az első, és legfontosabb szerintem az akadályoztatás eleme: a másik nem tud kilépni a számára kényelmetlenné vált helyzetből.

A második a hatalmi elem, amit már önmagában a két személy közti korkülönbség létrehoz, de tovább erősíti a híresség–rajongó reláció, amiben nem lehet felmenteni az idősebb felet; nem lehet nem látni, ha valaki kiszolgáltatott nekünk. Ennek a kihasználása kétségtelenül tudatos.

A harmadik a megalázás, lealacsonyítás, kihasználás momentuma. Itt nem arról van szó, hogy két ember maga határoz úgy, hogy testi síkra redukál egy viszonyt, hanem a feljebbvaló eleve szexuális, birtokolható tárgyként azonosít egy másik személyt. Ez nem egy kölcsönös játék, amelyben az egyik szexrabszolgát JÁTSZIK, hanem egy hatalmi helyzet, amiben az egyik (minden szempontból erősebb) fél szexrabszolgává ALACSONYÍTJA LE a másikat. 

„Nem vádolhatsz senkit olyasmivel, amit nem tudsz bizonyítani.”

Hatalmas tévedés, és talán a legkártékonyabb az egész diskurzusban. Azt üzeni: az a bűn, amit nem lehet bizonyítani, az nem történt meg. Ezt még a törvénykezésünk sem így mondja, de még a szimpla emberi erkölcsi érzék sem (ezért létezik a különbségtétel ‘bűncselekmény hiányában’ illetve ‘bizonyítottság hiányában’ között). Ha a fenti állításból indulnánk ki, akkor innen már csak egy ugrás az, hogy „bűn csak az, amit rád tudnak bizonyítani”. Vagyis lopj, csalj, hazudj, rabolj, ölj, csak előtte alaposan nézz körül.

Egyébként Sárosdi Lilla (hogy írjak végre konkrétan is) esetében én éppen hogy látom a bizonyítékot. A jognak nyilván nem, de számomra bizonyíték az, hogy a színész a nevét adta a történethez tudva azt, hogy hamis vád esetén jogi felelősséggel tartozik. A bizonyítás viszont nem az ő dolga, hanem a bizonyítási eljárásé. De fordítsuk meg egy kicsit a gondolatot: ha nem az a magyarázat erre a kiállásra, hogy amit állít, az megtörtént, akkor mi más magyarázat képzelhető el? Milyen értelmes motivációja lehet annak, hogy valaki felvállalja, hogy megbélyegzik, hogy megkérdőjelezik a szavát, hogy céltábla lesz? (És ezzel nem állítom, hogy minden ilyen jellegű vád megalapozott.)
Hogy miért csak most állt elő ezzel? Hogy mások miért nem állnak elő vele még most sem? Talán mert nem akarják, hogy a színpadi alakításaik helyett örökre ez jusson az emberek eszébe róluk. Mivel ők nem azzal a testtel azonosítják magukat, akiket egy önző, kisstílű alak magáévá akart tenni, nem szeretnék, ha az emberek is azzal azonosítanák őket. Az ő életük nem ez a történet, de ha előállnak vele, azzá válik. Miért most? Mert így nyert húsz évet, amit nem ezzel az élménnyel, és az erről való beszélgetésekkel kell töltenie.

Képünk illusztráció (Részlet a Fekete hattyú című filmből)

A „minek ment oda” effektus

Az áldozat hibáztatása nem túl empatikus dolog, de ezen túl azt üzeni, hogy „ha a másik maga hozta magát kiszolgáltatott helyzetbe, akkor jogodban áll bántani”. Az áldozati közrehatást mérlegelik például a közlekedési baleseteknél is, de az áldozat viselkedése soha nem semlegesíti az elkövető felelősségét.

Tilos beosztottal/diákkal/főrendezőként színésszel kikezdeni

Menekülés lehetősége a helyzetből: ez alapvető kívánalom. De a korlátozás nemcsak zárt kocsiajtót jelenthet, hanem azt is, ha az ember nem cselekedhet úgy, ahogy azt szíve szerint tenné, mert az számára negatív következményekkel járhat.

Negatív következmény nemcsak az lehet, hogy nem kapja meg az előléptetést, fizetésemelést, vágyott szerepet, jobb jegyet, hanem az is, ha a főnökkel való viszonyon csorba esik. Mert kétségkívül kellemetlen, ha egy visszautasított kollégával kell a továbbiakban együttműködni, de egy visszautasított főnökkel szinte lehetetlen.
Ugyanilyen káros következmény, ha nemhogy jobb jegyet nem kap valaki, de a megérdemeltet sem kapja meg. Vagyis az ember sosem tudhatja, hogy a teljesítménye valójában mennyit ér. Hogy az eredményei az agyát vagy a dekoltázsát dicsérik-e, hogy a kudarcai nem annak a bizonyos nem kimondásának a következményei-e.
Felelősség ez amiatt is, mert adott esetben valakinek ezért nem lesz szakmai önbizalma, vagy éppen választott szakmájába, annak képviselőibe vetett hitét veszti el.
Úgyhogy a válasz: nem tilos viszonyt kezdeni beosztottal, de nem szerencsés. Ajánlott kétszer meggondolni, számolni a következményekkel és nagyon, de nagyon megbizonyosodni a kölcsönösségről – ami persze amúgy is alapelvárás.

Férfiak zaklatnak szexuálisan nőket

Hát igen, ha a nemeket nézzük, többségében férfiak zaklatnak szexuálisan nőket. Kisebb arányban, de férfiak is vannak az áldozatok között, ám – amennyire tudható – az ő zaklatóik is többségében férfiak. Van-e ennek jelentősége? Biztosan nem úgy, hogy a zaklatás az valami olyasmi, ami a férfiléttel együtt jár, ok-okozatként kapcsolódik. Amivel inkább kapcsolódik, az a hatalmi pozíció, és mivel ezt a pozíciót sokáig a férfiaknak szánták (és ennek a nyomait a mai napig viseljük), a hatalomban lévők és a férfiak halmaza jelentős átfedést mutat. Emellett szóba jöhet még a fizikai erőfölénnyel való visszaélés, illetve a hagyomány diktálta szemléletmód, miszerint a férfi a szexuálisan aktív fél: ő az, aki „magáévá teszi” a passzív, befogadó nőt.
Ha valaki nem képes ezt a hármas dominanciát átlátni, illetve saját hozzáállását a 21. századi morális felfogáshoz igazítani, akkor fennáll a veszélye annak, hogy igennek érti a nemet és a talánt. De én inkább azt gondolom, hogy igennek AKARJA érteni. Mert lehet, hogy a nők agya sokaknak olyan borzasztóan talányos – ahogy mindig halljuk –, de azt kissé erős feltételezésnek tartom, hogy bárki puszta félreértésből lenne megdugva, miközben pont azt akarta, hogy ne legyen.

A vezető pozícióban (vagy más okból hatalmi helyzetben) lévők egyébként magukat is védenék azzal (esetleges későbbi vádaktól), ha nem olyanokat környékeznének meg, akik esetében viszont valóban nehezebb megtudni, hogy valójában mit is szeretnének – épp alárendeltségüknél fogva. De a nem náluk is nem, sőt, valószínűleg a talán is. De ha a domináns fél nem tudja eldönteni, minek értse, amit hall, azt javasoljuk, értelmezze nem-nek. Abból biztosan nem lesz sem trauma, sem bűncselekmény.

#metoo

Igen, persze, engem is, kit nem. Mert bármennyire is laza hangulatú munkahelyen dolgoztam a pályám elején, és bármennyire hallottam is, hogy ezen a férfitöbbségű helyen milyen stílusban beszélnek nő kollégákról és fiatal gyakornok lányokról, és bármennyire jóban voltam is a kollégáimmal, már-már haveri-baráti viszonyban (gondoltam én), azért akkor én is lefagytam, amikor egy átivott éjszaka után hajnalban az egyik felettesem egy másik kollégával feljött a lakásomra, ahol aludtam. Köszöntek, bejöttek, majd fogdosni kezdtek, és felhúzták a ruhámat. Huszonhárom voltam, ők negyven körül. Nem erőszakoskodtak, gondolom, csak próbálkoztak, hátha belefér nekem. Mindenesetre hálóingben tudtam csak meglógni a lakásból, és csak fél nap múlva merészkedtem vissza. Zaklatás volt? Nem tudom. Szar volt, mert korábban felnéztem rájuk, szakmailag tanultam tőlük, még kedveltem is őket. És az hittem, hogy embernek néznek. Traumatikus volt? Inkább kiábrándító. A magammal való viszonyom nem változott, őket viszont attól kezdve már csak szánalmas, sivár lelkű, kiégett arcoknak láttam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése