Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én támadták meg futás közben. Kezeit összekötözték, megbecstelenítették, majd brutális kegyetlenséggel megölték. A Bors jelenlegi információi szerint a rendőrségnek van egy olyan verziója is, hogy a támadó alapvetően nem gyilkolásra készült, hanem a soroksári családanya megleckéztetésére. A rendőrség korábban ötmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
A lap azt írja, hogy a nyomozás kezdetben a nő férjére fókuszált, őt azonban hamar kizárták a lehetséges elkövetők sorából. 2016-ban aztán a rendőrség kihallgatta Gyurik Krisztina szeretőjét, aki vállalta a hazugságvizsgálót is. Korábban az áldozat férje azt vallotta, hogy csak a gyilkosság után két héttel tudta meg a rendőrségen, hogy feleségének volt valakije.
A Bors úgy tudja, hogy Gyurik Krisztina szeretője nem sokkal a meghallgatása után hunyt el. Halálát vélhetően aortarepedés okozta. A férfi házasságban élt, és nem messze attól a helytől lakott, ahol Gyurik Krisztina rendszeresen kocogott – írja a lap.